2015. március 18. - „Kereskedelmi célú halászati engedély a 2016-os naptári évre, valamint az azt követő naptári évekre nem adható ki” – olvasható a halgazdálkodási törvényt módosító javaslatban, ez pedig a tervezet elfogadása esetén a hagyományos értelemben vett halászati tevékenység betiltásával egyenlő.
Szakmai körökben kétféle magyarázatot hallani a meghökkentő lépésre: az egyik, hogy a horgászokkal köztudottan szimpatizáló Áder János államfőnek tettek egy viszonozó gesztust – ugyanúgy, ahogy korábban a balatoni halászat betiltásával –, a másik szerint a fogyatkozó táború kormányoldal a horgászok soraiból szeretne új híveket verbuválni. A két megközelítés közös pontja, hogy a meglévőnél nagyobb érdekellentétet feltételez a horgászok és a halászok között. (A hobbiból, horoggal halat fogó horgászok rendszerint elégedetlenek a fogásokkal, és olykor a hivatásos halászokat teszik meg bűnbaknak.)
Idehaza a teljes, évente mintegy 14 ezer tonnás „haltermésnek” csupán a 15 százaléka származik a természetes vizekből, a többit tógazdaságok állítják elő (utóbbiak tevékenysége hivatalosan nem halászatnak, hanem haltermelésnek számít). A kereskedelmi halászat teljesítménye tehát nagyjából 2 ezer tonnára tehető, miközben a horgászok zsákmánya nagyjából a fenti mennyiség duplája, és még a kizárólag hallal táplálkozó kormoránok is több (nagyjából 2500 tonnányi) halat fognak ki, mint a halászok.
A természetes vizeken, 170 ezer hektáron (többek között a Dunán, a Tiszán és a Körösökön) hagyományos eszközökkel végzett halászat ma már csak mintegy száz embernek ad munkát, az ősi foglalkozás jellemzően halászati szövetkezetekbe tömörült tagjai ugyanakkor fontos szerepet játszanak a vizek ökológiai egyensúlyának fenntartásában, illetve bizonyos területeken a helyi vendéglátás halszükségletének biztosításában. A halászok zsákmánya – szemben a horgászokéval – döntően úgynevezett járulékos halfajokból (elsősorban keszegfélékből és busából) áll, és ők tudják kifogni azokat a nagy testű ragadozókat is, amelyek a legritkább esetben kerülnek horogra, viszont az ivarérett nemes halakat előszeretettel fogyasztják.
Úgy tudjuk, kormányzati körökből a halászati érdekképviseleteknek megüzenték: ne nagyon fáradjanak módosítókkal, a halászat betiltása eldöntött politikai kérdés. A horgászokat a kormány perspektivikusabb csoportnak tartja: bár a számuk a szegényedés és a középréteg összezsugorodása miatt csökken, még mindig mintegy 300 ezren vannak, és nagyon nem mindegy, hogy hova szavaznak a következő választáson.
Hogy a változtatás valódi indoka politikai természetű, azt a törvényjavaslat indoklása is jelzi: a legkeményebb szakmai indok, hogy a módosításra „a természetes vízi halállományok túlhasznosítása elleni védelem” miatt van szükség, miközben a túlhasznosítás fogalma a törvény szövegén kívül sehol nem fordul elő, mivel ez nem számít releváns problémának.
Ajándék vadászoknak
A heti törvényjavaslatok egyikével a „nemzet fővadászának”, azaz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek, illetve a szívesen vadászó notabilitásoknak is kedvez az Orbán-kabinet: a vadak által okozott nem mezőgazdasági károk terhét leveszik a vadásztársaságok válláról. A hatályos törvényszöveg alapján a társaságok kötelesek a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt (tehát például egy autó és egy vaddisznó találkozásának költségeit) megtéríteni. Az új javaslat szerint változna a helyzet: ha például vadászat közben a hajtók a kocsi elé zavarják a vaddisznót, és emiatt történik a baleset, akkor a vadásztársaság fizetne, ha azonban az állat magától téved a vadászterületen az autó elé, akkor az autósnak kell majd a zsebébe nyúlnia.