2015. március 30. - Sajátos vita alakult ki a budai hegyvidéken tavaly decemberben jégkár áldozatául esett fák sorsával kapcsolatban: a politika látványos „helyreállítást" szeretne (ami a letört famennyiség összegyűjtésével és elszállításával jár), a természetvédők viszont csak minimális beavatkozást javasolnának, a regenerációt a természetre bíznák.
A főként szakmai fórumokon folyó disputában a legilletékesebb, vagyis az állami zöldhatóság eddig nem nyilvánított véleményt.
Bár a december elején bekövetkezett, a budai erdőket megtizedelő jégkár korántsem példátlan (2004-ben, illetve 2011-ben is aratott a jég a hegyvidéken), ilyen kiterjedt pusztítás a szakértők szerint átlagosan 100-200 évente egyszer fordul elő, vagyis a kárenyhítéssel kapcsolatos, hónapok óta tartó tanácstalanságra van logikus magyarázat
Azt viszont legfeljebb a politikai körülmények indokolhatják, hogy sem a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, sem a Duna-Ipoly Nemzeti Park nem foglalt eddig állást abban a kérdésben, mi a teendő a természeti katasztrófa nyomán a földre került faanyaggal.
A probléma nagyságrendjét jelzi, hogy a területet kezelő Pilisi Parkerdő Gazdaság (PPG) 60 ezer hektárnyi erdőterületének egyharmadán, 20 ezer hektárom mutatkozott jelentős jégkár. Elsősorban a középkorú, 40-50 éves erdőállomány károsodott. A PPG felmérése szerint a részleges vagy teljes koronatörés, a törzstörés, és a kidőlés a legjellemzőbb kártípus (vagyis messze nem arról van szó, hogy „letört a jég néhány ágat"), a teljes famennyiségnek akár a 10 százaléka is a földre kerülhetett.
Az erdőgazdaság kezdetben úgy kalkulált, hogy az idei év elejére végeznek a balesetveszély elhárításával és a letört fák sorsának rendezésével, ehhez képest még a Budapest határán belüli kirándulóhelyeken is áldatlan állapotok uralkodnak, a turistautaknak is csak egy része járható.
A kárelhárítás a XII. kerületben van a legelőrehaladottabb állapotban, ahol az első pillanattól meglátták a politikai lehetőséget a jégkárban, és ki is használták az ügyet, hogy a Normafa-beruházás témájáról eltereljék a helyi lakosság figyelmét. Ennek ellenére például a Normafa környékén is könnyen találni olyan helyeket, ahol a szomszédai által megtartott kidőlt fák, vagy felfűrészelt, de helyben hagyott fatörzsek okoznak veszélyt.
Hogy a turistautakat meg kell tisztítani, abban konszenzus van az érintettek között, az utaktól távolabbi területek rehabilitációjáról viszont vita folyik. A munkások (részben a PPG, részben magáncégek alkalmazottai) általában azt a metódust követik, hogy a kupacokba gyűjtött faanyagot felvágják, olykor le is darálják, a feldolgozott fát pedig elszállítják.
Az erdőgazdaságnak az az álláspontja, hogy ahol a kár legfeljebb 5-10 százalékos, ott a letört fákat vagy azok egy részét helyben hagyják, a természetre bízva a feldolgozást, a többi területen viszont igyekeznek minél több faanyagot „kitermelni" és hasznosítani. „A jégkár ugyanis középtávon a jövőbeli fakitermelési lehetőségeket csökkenti. Ezt a problémát viszont úgy lehet kezelni, hogy a piacképes, az erdei ökoszisztéma sérelme nélkül most felhasználható törött faanyagot hasznosítjuk" - írják.
Ez a kármentési mód politikai támogatást is kap az érintett önkormányzatok, illetve az erdőgazdálkodást felügyelő földművelésügyi tárca részéről, a szereplők mindegyike abban érdekelt, hogy a beavatkozás minél látványosabb legyen. A lehullott fák feldolgozása elleni szakmai érveket egyedül a civil zöldek teszik szóvá. Ahogy egyikük egy, a Normafa jövőjével foglalkozó fórumon fogalmazott: a parkerdő nem japánkert, hanem természetes életközösség, itt a letört ágnak is megvan a biológiai funkciója.
A zöldek szerint a földre került faanyagot erdővédelmi szempontból a legjobb lenne a fák alatt hagyni, méghozzá darálás nélkül; magát a biomasszát a területről elvinni semmiképpen sem kellene. Az ágak ugyanis természeti okok miatt törtek le, ott a helyük az erdőben.
A WWF egy korábbi, még az emlékezetes tátrai szélvihar pusztításai kapcsán megfogalmazott véleménye szerint a halott fa az egyik legfontosabb erdei élőhely. „Az európai erdei fajok csaknem egyharmadának életben maradása az öreg fáktól és a holtfa jelenlététől függ. A holtfa élőhelyet, menedéket és táplálékforrást biztosít az odúlakó madaraknak, denevéreknek és egyéb emlősöknek. Különösen fontos a kevésbé feltűnő, de többségben lévő erdőlakók számára. Ilyenek például a rovarok - különösképpen a bogarak -, a gombák, zuzmók és mohák. A holtfa és a hozzá kötődő biológiai sokféleség kulcsszerepet játszik az erdőben zajló biológiai folyamatok fenntartásában, amelyek nélkülözhetetlenek az erdő fatermőképességének és környezetvédelmi szolgáltatásainak biztosításához is". Hargitai Miklós