Templom elől lopta el a tujákat (szatmar.ro)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2014. december 18.
Találatok: 1082
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2014. december 17. - Az elmúlt 25 év egyik legnagyobb gazdasági és természeti tragédiáját az illegális fakitermelés jelentette Erdélyben.

A jelenség alaposan begyűrűzött Szatmár megyébe is, elsősorban az Avasba. Az illegális fakivágások azonban néha megmosolyogtató eseményeket is eredményeznek. Még ha kissé fanyar is ez a mosoly. Ilyen történt legutóbb Ákoson is.
Bő másfél héttel ezelőtt, december 7-én, vasárnap hajnalán ugyanis ismeretlenek négy tujafát loptak el a település ortodox templomának előteréből, összesen 240 lejnyi kárt okozva az egyháznak.
Kedden aztán a rendőrségnek sikerült azonosítania az elkövetőt, az ákosi F. Mózest. A 19 éves fiatalember ellen minősített lopás vádjával indítottak büntetőjogi eljárást. A rendőrség tájékoztatása szerint sikerült lefoglalniuk az ellopott javakat és azokat visszaszolgáltatták jogos tulajdonosának...
Emlékezhetünk rá, bő egy éve hasonló eset történt egy másik Szatmár megyei faluban, Lelében is. Akkor két személy a helység óvodájának udvaráról lopott el több fenyőfacsemetét. A rendőrség őket is azonosította.
Kocsis Zoltán



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept