Közpénzen dubajoztak az erdészek (borsonline.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2015. április 19.
Találatok: 2269
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2015.04.10. - Közpénzen utazott a közel-keleti turistaparadicsomba kilenc erdész.

Vadászkiállításra mentek, amit egy hétig néztek. Napidíjat is kaptak.
Azúrkék tenger, pálmafák, luxusszállodák, végtelen sivatag, és alig húsz kilométerre van innen Dubaj, az ismert buliközpont. Ez az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, Abu-Dzabi, ahová tavaly utaztak ki állami erdőgazdaságok tagjai. A cégek tavaly július 16-tól kerültek a Fazekas Sándor vezette Földművelésügyi Minisztérium (FM) tulajdonába. A tárcától az MSZP-s Heringes Anita kérte ki a 2014-es utazási kiadások adatait. Egy év alatt 1473 utazást finanszíroztak, zömében európai országokba.
Abu-Dzabiba hivatalosan az ADIHEX 2014 nemzetközi vadászkiállítás miatt látogatott el öt hazai erdészettől összesen 9 fő – mintegy 5,5 millió forint költségen. Csakhogy a kiállítás honlapja szerint egyik erdészet sem szerepelt a kiállítók között. Ráadásul mindannyian 6-6 napot töltöttek el a turistaparadicsomban, ami több mint elég egy kiállítás megtekintésére.
Furcsán alakultak a költségek is. Ugyanazt az utat a Bakonyerdő Zrt. két munkatársa kétszer olyan drágán számolta el, mint a Verga Zrt. két alkalmazottja. A bakonyiak nem elégedtek meg a legolcsóbb repülőjeggyel: jelenleg berlini átszállással 109 ezer forintból megúszható az utazás Abu-Dzabiba, ők mégis fejenként 462 ezerért vettek jegyet. Ráadásul még napidíjat is kaptak. A hatnapos kintlétért összesen 302?400 forintot számoltak el.
A Verga erdészeinek sajnos be kellett érniük szerény 137?940 forinttal. De voltak, akik 790 ezres részvételi díjat is elszámoltak. A Bakonyerdőnél viszont nem szerepel ilyen tétel. Az erdészetek honlapjain nincs nyoma abu-dzabi utazásnak.
Az agrártárca azt válaszolta: nem ők finanszírozták az utat. (A Bors birtokába jutott dokumentum szerint ezek a tárca költéseinek minősülnek. Fazekas Sándor miniszter írta alá a Heringesnek kiadott papírokat.) Az útra azért volt szükség, mert az iszlám világ kulturális adottságai megkövetelik a személyes kapcsolatot. Molnár Richárd



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept