Lecsapott a DNA a beszterce-naszódi erdészeti igazgatóságra (maszol.ro)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2015. május 14.
Találatok: 1439
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2015. május 14. - Tizenhárom helyen, többek között a megyei erdészeti igazgatóság székhelyén tartott házkutatás a Korrupcióellenes Ügyészség csütörtök reggel Beszterce-Naszód megyében - tájékoztat a Mediafax.

A hírügynökséghez közel álló források szerint a DNA illegális erdőkitermelés ügyében vizsgálódik.
A DNA közleményében az áll, hogy 2009 és 2014 között elkövetett korrupciós bűncselekmények gyanújában rendeltek el házkutatást cégek és az igazgatóság székhelyén, valamint magánszemélyeknél.
Mint arról már korábban írtunk, összesen 52 lehetséges büntetőjogi visszaélést tárt fel a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete az állami erdőgazdálkodási hatóságnál és a megyei erdészeti igazgatóságoknál tett vizsgálódásai során - az erről szóló jelentést idén januárban összesítették.
Öt megyében végeztek ellenőrzéseket 2009. március 16. és 2012. december 31. között, Beszterce-Naszód, Máramaros, Mehedinti, Neamt és Suceava megyében az állami tulajdonban lévő erdők kitermelése és a fakereskedelem kapcsán. Az ügyben az ellenőrző testület az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget is értesítette.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept