Összezárták a sorokat – VERGA (veol.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2015. június 07.
Találatok: 1469
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2015. június 5. - A gazdálkodás, a közjólét, és a honvédségi elvárások közötti egyensúly megteremtését és persze a társaság megtépázott nimbuszának a helyreállítását tartja fő feladatának a Veszprémi Erdőgazdaság (Verga) Zrt. új vezérigazgatója, Schumacher István.   

Első munkahelyén a ranglétrát végigjárva a csúcsra ért Schumacher István, akit a közelmúltban vezérigazgatónak neveztek ki a sikkasztási botrányba keveredett Verga Zrt.-nél. Egy megtépázott nimbuszú cég irányítását vette át, pedig korábban jó nevű társaság voltak. A munkájukkal kell bizonyítaniuk, hogy visszaszerezzék a kedvező megítélésüket. Schumacher István hangsúlyozta, a házon belül a sorok összezártak. Mindenki a cég érdekében húzza a szekeret, így van esély bizonyítani, hogy az itt dolgozók tisztességesek. Persze, megtévedt emberek mindenhol vannak, nekik nagy pechjük, hogy épp egy vezető lépett rossz útra. Ráadásul a Verga évek óta igen élénk szereplő volt a közjóléti beruházásoknál, ezért még nagyobb a kontraszt.
 
A vezérigazgató nyugodt munkakörülményeket szeretne teremteni a kollégáknak. Elvárása, hogy önállóbban dolgozzanak, mint amire az utóbbi években lehetőségük volt. Munkáját Szedlák Tibor termelési vezérigazgató-helyettesként, és Pál Lajos gazdasági vezérigazgató-helyettesként segíti. Kisebb átszervezést is végrehajtott: három hagyományos erdészetük maradt: a kabhegyi, a királyszállási illetve a zirci. A korábbi veszprémi erdészet bánya-és gépüzem lesz, ide tartozik majd a dolomitbánya, illetve a géppark kezelése.
 
A jövőben hármas szempont: a gazdálkodás, a közjólét, a honvédségi elvárások figyelembe vételével, ezek között az egyensúlyokat megteremtésével kell gazdálkodniuk. Alapfeladatuk a rájuk bízott erdő és a természeti erőforrásvagyon gazdaságos kezelése, így tudják megteremteni a feltételeit annak, hogy a fontos közjóléti elvárásoknak is megfeleljenek.

A vezérigazgató emlékeztetett rá, négy évvel ezelőtt a Vergát természeti csapás érte, a szélvihar mintegy 300 ezer köbméter fát döntött ki - miközben az éves fakitermelési lehetőségük 150 ezer köbméter! A kidöntött famennyiséget két év alatt tudták kitermelni. Ennek köszönhetően az erdőgazdaságnak annyi bevétele volt, mint korábban sosem. Ebből tudták megvalósítani az átlagon felüli közjóléti fejlesztési programot.
 
A meglévő fejlesztéseket meg kívánják őrizni, figyelnek arra, hogy mi a társadalmi igény. Ennek jegyében Veszprémben a Jutas Vitéz kilátó tőszomszédságában a napokban adták át a szabadtéri fitneszeszközöket. Idén újjáépítik a gulyadombi kilátót is. A jó látogatottságú alsóperei arborétum mellett pedig egy kisebb játszócentrumot alakítottak ki. A szentgáli tiszafásban szintén kilátó adnak át a hozzá tartozó egyéb berendezésekkel együtt. Az éves terveikben két kulcsos bakonyi turistaház kialakítása szerepel, Várpalota, illetve Herend fölött.

Schumacher István kifejtette, az elmúlt évek során háttérbe szorult a honvédségi erdőgazdálkodási szemlélet, pedig a Verga valamikor honvédségi erdőgazdaság volt, és az ország egyik legnagyobb gyakorlótere a működési területükön fekszik. Mindez az erdők megnyitásánál okozott is némi problémát, az emberek nehezen értették meg, hogy maradtak zárt területek. Nekik fokozott figyelemmel a honvédségi igények szem előtt tartása mellett kell gazdálkodniuk. Tremmer Tamás 



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept