Az állatvédő szerint Horváth Éva bérgyilkos! (Bors Online)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2015. augusztus 11.
Találatok: 2166
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2015. augusztus 10. - Rihanna, Madonna és Beyoncé – néhány híresség, aki aktívan kampányol az állatok védelmében, miközben krokodilbőr táska lóg a vállán, valódi szőrmében jár, és imádja a finom bőrholmikat.

Hasonlóan ellentmondásos viszonyban van az állatvédelemmel Horváth Éva is, aki ugyanazon a héten posztolta az orvvadászok által elpusztított Cecil, az oroszlán fényképét és új bőrtáskájának fotóját.
„Borzasztó! Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy lehet egy állatot élvezetből megölni! Próbálták vadász ismerőseim elmagyarázni, de ne haragudjatok, akkor sem értem! Egy idióta, kisebbrendűségi komplexussal küzdő szerencsétlen miatt nem láthatom már soha ezt a gyönyörű, szép, egészséges oroszlánt!” – fakadt ki Cecil halála kapcsán Éva.
Nem sokkal a bejegyzés után azonban már a csaknem százezer forintos, fekete nubukbőr ridiküljével dicsekedett. Majd másnap ismét egy vadásznőt bírált, aki trófeaként lelőtt egy zsiráfot. Erről a tudathasadásos állapotról akartuk megkérdezni a modellt, de épp a Margitszigeten futott a 40 fokos hőségben, ezért kurta választ adott:
– Nem szeretnék ebben a témában többet nyilatkozni. Azt gondolom, amit a közösségi oldalamra kitettem – lihegte a telefonba.
A Bors megkereste az egyik nemzetközi állatvédő szervezet magyarországi képviseletét, amelynek szóvivője nem érti a modell gondolkodásmódját.
– Nagyon ellentmondásos Éva véleménye. Gondoljunk csak bele, mekkora butaság bőrtáskát reklámozni, húst enni és szőrmében járni, miközben állatvédőnek tartjuk magunkat! Szerintem Éva nem gyilkos, hanem inkább bérgyilkos! – bírálta élesen Évát Bozsilova Mária, a 269 Life Hungary vezetője.
Szervezetünk nem tesz különbséget az állatok közt. Egy haszonállat, egy kutya vagy egy szőrmeállat ugyanúgy szenved. Persze nem ítéljük el azt, aki nem él húsmentes életet, de a szőrmék és az állati eredetű divatcikkek viselése már egy másik kérdéskör. A sztárok bálványként szolgálnak a tinik számára, akik nagyon befolyásolhatóak. Ha ők szőrmebundát viselnek, azzal nem az állatvédelemre hívják fel a figyelmet, hanem arra, hogy felnőttként ők is bátran viseljenek ártatlan állatok bőréből vagy szőréből készült darabokat – magyarázta Mária.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept