Magasból láthatók az erdők (baon.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2015. szeptember 17.
Találatok: 1300
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2015. szeptember 17. - Bács-Kiskun | Tizenegy erdei kilátó épült idén Bács-Kiskun megyében uniós pénzből, az összes ingyenesen látogatható.
Bár nyáron már sokan fellépcsőztek a tájban gyönyörködni a tiszakécskei, a petőfiszállási, a tiszaugi és a kecskeméti toronyba (ezek már májusban elkészültek), hivatalos átadásukat tegnap tartották. A négy említett helyszínen magán erdőgazdálkodók – Kiskunsági Erdő-Gazda Kft. és Olé István egyéni vállalkozó – összefogásával épültek fel a tornyok.
Egyébként a pályázat keretében országosan körülbelül kétszáz, a megyében pedig összesen tizenegy hasonló kilátót húztak fel, máshol tanösvényeket, tornapályákat, pihenőhelyeket létesítettek. A pályázati kiírás egyik feltétele az volt, hogy erdőterületen valósuljon meg a beruházás. Tájékoztató táblák különféle erdészeti érdekességekre is felhívják a lépcsőzők figyelmét.
Tiszaugon Vinczellér Zsolt tervei alapján a Holt-Tisza kanyarulatának „belső ívén” emeltek 17 méter magas tornyot, a 25 tonnányi akác, éger és bükk faszerkezetet 3500 csavar tartja össze. Hasonló torony magasodik Tiszakécskén a termálfürdőtől légvonalban 600 méterre, Petőfiszálláson a pálosszentkúti Mária-kegyhely közelében, míg Kecskeméten Matkón. Noha pár kilátó – így a tiszaugi is – magánterületen áll, ennek ellenére valamennyi térítésmentesen és szabadon látogatható.
Dr. Gácsi Zsolt erdőmérnök, a Kiskunsági Erdő-Gazda Kft. ügyvezető igazgatója a Petőfi Népének elmondta: tapasztalata szerint gyorsan népszerűek lettek a tornyok a kirándulók, sőt az amatőr csillagászok között is. Kiemelte, hogy a tiszaugi és a petőfiszállási önkormányzat különösen jól fogadta a kilátót, a község vállalta, hogy rendben tartja a környezetét. Tiszakécskén ellenben vandálok megrongálták a táblákat, és közel száz csavart elloptak a már kész toronyból. Hraskó István



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept