Hamarosan exportsztár lehet a hajdú-bihari akácfa (Dehir.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2015. november 12.
Találatok: 1197
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2015. november 11. - Debrecen – A fatolvajok is tudják, hogy sokan keresik az akácot. Itthon leginkább tüzelőnek kell, Nyugat-Európában azonban több hasznát is veszik.
Az akác manapság már nem csak tűzifaként népszerű, hanem a fatolvajok körében is igen keresetté vált. Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. műszaki-igazgatóhelyettese a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában elmondta, nem csoda, hogy egyre többen keresik és ismerik fel a hasznát, jelentőségét, mivel több nagy európai országban keresett ez a fafaj.
Mint mondta, a tűzifaprogramnak is az akácfa az alapja, a legtöbben ezzel gyújtanának be otthon. Szabolcsban és Hajú-Biharban 900 milliót tudtak az országos három milliárd forintos keretből elnyerni pályázatokon keresztül. Az önkormányzatok a forrásból tűzifát vásárolhatnak, amit aztán a szociálisan rászorulók között oszthatnak szét. Ezer forint plusz áfás önrészt és az elszállítási költséget kell vállalniuk a településeknek, a hátrányos helyzetű önkormányzatoknak még ezt sem kell finanszírozniuk.
Juhász Lajos hangsúlyozta, ha mindenki akácfát szeretne vásárolni, ezt az igényt a térségben fellelhető mennyiséggel nem biztos, hogy ki lehetne szolgálni. A tölgyet, a kőrist is viszik azért az akác mellett, de van olyan önkormányzat, amelyik a nyárfát választja és abból biztosítja a tüzelőt a rászorulóknak. A tűzifát a jövő év február közepéig kell kiosztani, de január végéig mindenkinek oda akarják adni a rendelkezésre álló mennyiséget – közölte a műszaki igazgatóhelyettes.
Kiemelte, annak ellenére, hogy mennyire népszerű, az akácfa megosztó fafaj is egyben: miközben az alföldi erdésznek a  kenyéradó fája, a természetvédelem részéről viszont vannak aggályok azzal kapcsolatban, hogy mennyire invazív faj, mennyire veszi el más fajoktól a helyet. Ezzel kapcsolatban a szakember megjegyezte, helyes erdőgazdálkodással lehet kezelni, az viszont már nem megoldható, hogy a megromlott minőségű területen eltérő vízigényű fát tartsanak meg, így ezeken a helyeken marad az akác. Hozzátette, ezzel együtt viszont ez a fa fontos fajjá nőtte ki magát, Nyugat-Európában, ahol nagyobb a megbecsültsége mint Magyarországon.
Hozzátette, a Nyírerdő által elvégzett közvélemény-kutatásból kiderült, az emberek nem is akarják megérteni, milyen ez a fajta, mivel az erdészettel foglalkozó magyar ember nem is tudna létezni nélküle.
Juhász Lajos kiemelte, külföldre is sokat visznek a magyar akácból, s igen nagy a kereslet iránta. Bordeux-i szőlővidékekre és a dán szőlészetbe is szállítanak ki akácfa szőlőkarókat, de a lavinavédelemben, valamint fajátékok készítésére is nagy számban használják az akácfát.
A szakember azt mondja, a fa tartóssága nagyon jó, a fenyővel ellentétben nem kell nehéz sóval telíteni a fatestet, az ugyanis olyan belső anyagokat választ ki, amik gombaölő, vagy rovarölő tulajdonságokkal rendelkeznek. Sokan gondolkodnak azon, hogyan lehetne ezeket az anyagokat kinyerni a fából. Hozzátette, természetes hatóanyagokat állít elő, amivel tartóssá teszi magát, s Juhász Lajos úgy véli, ennél nincsen környezetbarátabb megoldás a világon.
Mint mondta, a világ úgy akadt rá az akácra, hogy egy olyan fajtát kerestek, melynek felhasználása segíthet az esőerdők faállományának megóvásában. Mint kiderült, az akácfa tökéletesen felveszi a versenyt ezekkel az  fajtákkal, s a világ tüdejének megóvását is szolgálja.
Juhász Lajos hangsúlyozta, óriási lehetőségek rejlenek a magyar akácfa exportálásában, mivel Európában Magyarországon található meg a legtöbb erdő ebből a fajtából, s bár Hollandiában is próbálkoztak a termesztésével, ott nem volt olyan jó a klíma, mint itthon.
- Hiába támadják az akácot, az erdőtelepítőknél is ez a sztár. Ami lehetőség van a magyar erdőkben, azt Nyugat-Európában magyar munkaerővel megtámogatva el lehet adni. Ezzel a lehetőséggel mindenképpen élni kellene – emelte ki Juhász Lajos.
Ha ez megtörténne, akkor sem lenne drágább az akácfából előállított tűzifa, mivel az ár a belföldi piaci értékeket követi, Nyugat-Európában nem tüzelőként van iránta nagy kereslet.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept