Kell az igazolás: küzdelem az illegális fakitermelés ellen (sonline.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2016. március 10.
Találatok: 1280
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


2016. március 10. - Az illegális fakitermelésnek súlyos társadalmi, környezetvédelmi és gazdasági következményei vannak – tájékoztatott Nagy Dániel, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Erdészeti Igazgatóságának igazgatóhelyettese, az Erdőfelügyeleti és Erdővédelmi Szolgálati Osztály osztályvezetője.
Nagy Dániel szerint az illegális erdőirtások komolyan veszélyeztetik a biológiai sokféleséget, az erdők egészségi állapotát, az erdők közelében lakók megélhetését, pihenését, és nagymértékben rontják a jogszerűen működő faanyag-kereskedelemmel foglalkozó piaci szereplők helyzetét, és a lakosság ellátását.
Az Európai Unió által kidolgozott szabályozást minden tagországnak végre kell hajtania – az uniós fa és fatermék-piaci rendelet (EUTR) szerint a tagországok területén csakis igazolt, legális forrásból származó faanyagok, fatermékek kerülhetnek kereskedelmi forgalomba. Az igazolási kötelezettség a fát, s a faanyagot forgalmazók feladata, a jogszerű végrehajtást a NÉBIH ellenőrzi.
Megyei szinten az erdőgazdálkodásban, fafeldolgozásban, faanyag-kereskedelemben, szállításban dolgozó természetes és jogi személyek, az ezekhez kapcsolódó hatósági területen dolgozó tisztviselők az érintettek – közölte Ihárosi Péter, a Sefag Zrt. szóvivője. – A rendszer hatékonysága annak szereplőitől is nagymértékben függ majd, például ha magánszemélyként rendel valaki tűzifát, annak legális származási helyéről csak akkor kaphat garanciát, ha minden szabályt betartanak a rendelet által érintettek. Bizonyos, hogy a rendszer segíteni fog a kedvezőtlen folyamatokon, de teljes körű megoldást aligha jelenthet. Véleményünk szerint a kereskedelmi mennyiségű faanyag megtermelésekor kötelezően alkalmazandó szigorú számadású felvételi lap alkalmazásával lehetne elérni az engedély nélküli fakitermelések visszaszorítását, azonban erre nem tér ki a szabályozás.

A NÉBIH – EUTR Nemzeti Hatóság egy olyan nyilvántartási- és ellenőrzési rendszer bevezetésén dolgozik, amely a jogkövető erdőgazdálkodók, faipari szereplők, fát és faterméket forgalmazók érdekeit szolgálja, s jelentősen csökkenti a jogszerűtlen fakitermelést és kereskedelmi tevékenységet folytatók lehetőségeit. A hivatal szerint e cél elérése csak a hatóság és a jogszerű működésben érdekelt gazdasági szereplők hatékony együttműködésével valósítható meg. Azt követően, hogy a jogszabályi környezet megalkotása lezárult, a hatóság ellenőrzi a szabályozást.

A NÉBIH szerint a hazánkban kitermelt és forgalmazott faanyag mennyisége nemzetgazdasági szinten is számottevő – 2015-ben közel 7,5 millió köbméter volt, így az erdők védelme érdekében a faanyag-kereskedelmi lánc átláthatósága, ellenőrzése kiemelten fontos Magyarországon is.

Interneten kell majd bejelentkezniük az érintetteknek

A faanyag-kereskedelem szereplőinek hamarosan – egyszeri alkalommal – be kell jelentkezniük a hatósági nyilvántartási rendszerbe. A NÉBIH ügyfélbarát elektronikus felület fejlesztéséről tájékoztatott, mellyel a piaci szereplők gyorsan és egységes szempontok szerint tudják majd teljesíteni a kötelezettségüket. A bejelentkezésre várhatóan nyár elején nyílik lehetőség – a hivatal szerint a felület megnyitását követően a bejelentkezésre megfelelő  időszak áll majd rendelkezésre. Azonban a NÉBIH–EUTR Nemzeti Hatóság arra is felhívja a figyelmet, hogy a faanyag-kereskedelmi lánc szereplőinek a hatályos jogszabályok értelmében már most tudniuk kell igazolni, hogy kizárólag legális forrásból származó faanyagot hoztak, s hoznak kereskedelmi forgalomba. A faanyagok nyomon követhetőségének érdekében nyilvántartást kell vezetniük a beszállítóikról és vevőikről. Az általuk vásárolt, vagy továbbértékesített faanyagokról és fatermékekről szóló dokumentumokat a számviteli bizonylatokhoz hasonlóan öt évig meg kell őrizniük. Gyeszát Zsolt



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept