Továbbra sincs új kilátó, csak egy jókora gödör – de miért? (szon.hu)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2016. március 26.
Találatok: 1280
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2016. március 26. - Nyíregyháza, Sóstó – Jártunk a helyszínen, és csupán a sóstói kilátó hűlt helyével szembesültünk. –

Ön mit szólna ahhoz, ha a saját birtokára, udvarára bárki beláthatna egy kilátóról? – tette fel a kérdést nekünk Bige László még decemberben.


Menthetetlen volt
Az internetes keresőprogramban a sóstói kilátó látványosság és lehetőség a kirándulást tervezőknek. A bökkenő csupán az, hogy augusztus végén, szeptember elején lebontották a 25 méteres faépítményt a fürdővel szemközti buszfordulónál. Három éve lezárták a látogatók elől, mivel a faelemei elkorhadtak, a deszkái balesetveszélyessé váltak.
Az 1980-as években épült megfigyelőhelyet a Nyírerdő Zrt. építtette, később a városnak adományozta. Azóta időnként felújították, 2005-ben kicserélték a padlózatot és a mellvédet is. Fél éve a földdel vált egyenlővé a magasles, ugyanis a tartószerkezete már olyannyira károsodott, hogy teljesen le kellett bontani. A munkálatokat a pályáztatás után kiválasztott vállalkozás végezte el. Rákérdeztünk a Nyírerdő Zrt.-nél – amely Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar területén körülbelül 60 ezer hektár állami tulajdonú erdőterületet kezel –, hogy mi várható az utóbbi időszak csendjét követően. Azt a választ kaptuk, hogy Hidas Tibor erdőgazdálkodási osztályvezető lapunknak adott nyilatkozata ma is helytálló.
Ebbe a sorba illeszkedik a Nyíregyháza-Sóstón álló kilátó felújítása, ami tulajdonképpen a régi kilátó bontásából és helyére egy új, faszerkezetű kilátó építéséből áll – válaszolta megkeresésünkre Hidas Tibor erdőgazdálkodási osztályvezető.
– A hatályos jogszabályok előírásai szerint a bontási anyagot hulladéklerakóban helyezték el. Az új torony, mely a Nyírerdő Zrt. saját beruházásában épül meg, a meglévő erdőállomány fölé emelkedik majd. Az építés költségei még nem ismertek, de az előző évi debreceni projekt tapasztalataiból kiindulva nagyságrendileg 50 millió forint körüli összeggel számolunk – nyilatkozta Hidas Tibor.


„Szünetel a kivitelezés”
Jártunk a helyszínen, és csupán a sóstói kilátó hűlt helyével szembesültünk, azóta egyetlen kapavágás vagy gereblyehúzás sem volt ott. Az ok prózai:
– A kilátó rendelkezik jogerős építési engedéllyel, melyet a szomszédos ingatlan tulajdonosainak fellebbezése alapján a másodfokon eljáró kormányhivatal is helyben hagyott. Jelenleg a közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata van folyamatban. Ez idő alatt a kivitelezés szünetel – zárta rövidre Rendes Sándor, a nyíregyházi önkormányzat sajtószóvivője.


Fellebbeztek a felperesek
– A Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. kérelmére Nyíregyháza jegyzője, mint elsőfokú építésügyi hatóság 2015. március 18-ai határozatával engedélyt adott arra, hogy az engedélyes műszaki terveknek megfelelően a határozatban foglalt kikötések és előírások betartásával kilátót építsen a jelzett ingatlanon. A kilátó tervezett magassága 26,9 méter (magasabb lenne, mint az eredeti). A felperesek fellebbezéssel éltek az elsőfokú határozattal szemben – tájékoztatott dr. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője. Hozzáfűzte: – A bíróság az első tárgyalást november 25-én tartotta meg, majd – egyetértve a felperesek álláspontjával – a per tárgyalását a Kúria Önkormányzati Tanácsa eljárásának befejezéséig felfüggesztette, és indítvánnyal fordult a Kúriához a Helyi Építési Szabályzat perben releváns rendelkezéseinek felülvizsgálatát kérve. Ha a Kúria a bíróság indítványát elutasítaná, a per tárgyalását tovább kell folytatni.


Nem tartja szerencsésnek
Az ominózus szomszédos ingatlan Bige László személyéhez köthető. Az üzletembertől – akit Magyarország második leggazdagabb embereként tartanak számon egyes összesítésekben – a december végi hagyományos, nyíregyházi ételosztás sajtótájékoztatóján kérdeztük meg, hogy miként kommentálja a friss határozatot. – Ön mit szólna ahhoz, ha a saját birtokára, udvarára bárki beláthatna egy kilátóról? – kérdezett vissza. – Természetesen nem tartom szerencsésnek, amennyiben a magántulajdonba valaki csak úgy betekinthet a magasból.
Nemrégiben elektronikus úton juttattuk el aktuális kérdéseinket a Bige Holding Zrt. titkárságára, ám azóta sem érkezett semmilyen válasz.



  • Előző
  • Tovább
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept