A földjeink után az erdeink is "haveri kézbe" kerülhetnek (Népszava)

Zétényi Zoltán
Napilapok
2016. április 04.
Találatok: 1742
Rating:
( 0 Rating )
Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

2016. április 4. - Eladhatják az állami erdészeteket is, az állami földek után.

Ezt ugyan tagadja a kormányzat, de az állami földekről is azt mondta még néhány éve is Orbán Viktor miniszterelnök, hogy azok nem eladók. Ellenzéki politikusok szerint a privatizáció előkészítésére utalhat hét erdészet vezetőjének jelentős fizetés emelése.
Dobra verhetik az állami erdészeteket is - legalábbis ezt gyanítja néhány ellenzéki szakpolitikus. A privatizációt készítheti elő több állami erdészet vezetőjének jelentős mértékű fizetés emelése is, ugyanis havi járandóságuk 3 millió forintra nőtt. Ők azok, akik hamarosan átadhatják a helyüket azoknak, akik majd végrehajtják az erdészetek értékesítését - ecsetelte a vélhető szándékokat Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese. A 22 állami erdészet kezelésében lévő állami erdőt az mentheti meg a magánosítástól, hogy egyelőre az alaptörvény megvédi ezeket, nem lehet eladni őket, így forgalomképtelenek. A Fidesznek pedig már nincs kétharmada, ezért ezen a tiltáson nem tudnak változtatni.
A szocialista szakpolitikus felhívta a figyelmet arra is, hogy az erdészetekben nem csak a fák gondozásával, telepítésével foglalkoznak, de nyereséges gazdálkodást is lehet folytatni: a jó üzletnek számító faipari tevékenység mellett a vadásztatás is hozhat a konyhára. Ezek az állami cégek több lábon álló vállalkozások. és átlagosan 200-300 embert foglalkoztatnak. Ennek kapcsán Tóth Bertalan az MSZP országgyűlési frakcióvezető-helyettese a Népszavának elmondta, hogy a vidéket járva több megyében is tudni vélik a helybeliek: állami erdőket is eladnak majd. Az ellenzéki politikus ezért kérdést intézett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterhez, aki válaszában határozottan cáfolta, hogy a kormány állami erdő területeket adna el.
Az utóbbi időszakban több vizsgálat is folyt az erdészeteknél, ennek során a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hat erdészeti társaságot vizsgált, és súlyos szabálytalanságokat tárt fel. Ezért úgy döntöttek, hogy mind a 22 társaságra kiterjesztik a vizsgálatot. A Népszavának egy neve elhallgatását kérő ágazati szakember ezért is tartotta furcsának, hogy a teljes körű vizsgálat lezárása, illetve a tapasztalatok összegzése előtt döntött a kormány több erdészeti vezető javadalmazásának emeléséről.
A vizsgálati jelentésből kitűnik, hogy a Bakonyerdő Zrt., az Egererdő Zrt., a Verga Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a Sefag Zrt. és a Zalaerdő Zrt. 2010 és 2013 közötti gazdálkodásának ellenőrzése során a kiemelt állami és uniós támogatások, valamint az állami vagyon után fizetett jelképes összegű használati díj ellenére a társaságok nagyon alacsony nyereséget könyveltek el.
Az ellenőrzés szerint például alvállalkozókra bízták a fakitermelést, akiket versenyeztetés nélkül választottak ki és a hat erdészet összesen 7,6 milliárd forintot fizetett ki a külsős cégeknek. Az erdészeteket egyébként már az Állami Számvevőszék is vizsgálja. A lapunknak nyilatkozó erdészeti szakember nem zárta ki, hogy azért igyekeznek "tisztába tenni" az állami társaságokat, hogy majd olyan cégeket adhassanak el a kormányzattól vélhetően nem túl távol álló vevőknek, amelyeket előtte rendbe tettek.
Gőgös Zoltán sem vetette el ezt a lehetőséget, hozzátéve, hogy hosszú távú bérleti rendszerben működtethetnék az új tulajdonosok az állami erdőket. Ez önmagában még nem ördögtől való, hiszen szigorú erdőgazdálkodási előírások érvényesek a magán erdészetekre is, de nagy kérdés, hogy a megyei kormányhivatalok ezt mennyire tudják ellenőrizni. Az agrárpolitikus szerint ugyanis mióta megszűnt az erdőterületekhez illeszkedő nyolc regionális erdészeti hatóság, sok szakember távozott a közigazgatásból.
Az erdészeteket vonzóvá teheti, hogy több ezer hektár bérleti jogához lehetne jutni és a faipari hasznosítás mellett a vadásztatással is szép bevételre lehetne szert tenni. Emellett ezek a társaságok értékes ingatlanokkal, vadászházakkal is rendelkeznek, így turizmusba is bekapcsolódhatnának.
Természetesen ezek költséggel is járnak, hiszen az erdészetek jóléti feladatokat is ellátnak, és ha a kormányzat nem változtat a szabályozáson, akkor az új tulajdonosoknak is gondoskodniuk kell ezeknek a feladatoknak az ellátásáról, feltéve ha valóban privatizálják ezeket a társaságokat. Gőgös Zoltán viszont attól tart, hogy a profit érdekeltségű cégek nem fognak kellő figyelmet fordítani a társadalom számára fontos jóléti szolgáltatásokra. Bihari Tamás


Erdőktől látni a fákat
Jelenleg 2 millió hektár erdő található Magyarországon, éppen kétszer annyi, mint a trianoni döntés után. Ebből az állami terület 1 millió hektár és nagyjából ugyan ennyi van magánkézben. Becslések szerint az állami erdők 3 ezer milliárd forint értéket képviselhetnek, de környezetvédelmi és jóléti értékük felbecsülhetetlennek mondható. Európai viszonylatban is jó minőségű, gazdag biodiverzitású erdeink vannak - nyilatkozta a Népszavának Zétényi Zoltán erdőmérnök, a ForestPress főszerkesztője.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a 22 állami erdőgazdaság igen eltérő jövedelmezőséggel rendelkezik, a terület nagyságától, adottságaitól függően. Ez szabhatja meg az árukat is, ha valóban értékesíti ezeket a kormány. Nyilván egy nagy kiterjedésű hegyvidéki tölgyes, bükkös a többszörösét érheti egy kisebb, alföldi erdészetnek. A profit azonban nem feltétlenül a méreten és a fekvésen múlik, mert egy alföldi akácosból is szép nyereséget lehet kihozni. Érdemes megnézni, például mennyi a vágásérett fa.
Az is fontos lehet majd, hogy a vevőjelöltek milyen erdészetet keresnek. Olyant, ahol sok a vad, mert vadásztatni akar, vagy inkább a favagyon hasznosítására törekszik. A vadbőség azonban rengeteg költséggel is jár a vadkár, a védőkerítések miatt. A fagazdálkodás is szabályozott, az erdészeti hatóságok előírják, hol, mit lehet telepíteni. A termőhelynek, a tájnak megfelelő fafajok újíthatók meg. A tarvágást is korlátozzák, legföljebb 3 hektáron lehet ilyet végezni. Inkább a szálalást támogatják.



  • Előző
  • Tovább

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Küldés (Ctrl+Enter)
Mégse
JComments
  • Kezdőlap
    • Dzsungel
    • Írjon nekünk
    • Impresszum
    • Sajtószoba
    • Állati
    • Hangtár
    • Korlátozások
    • Kutya
    • Nem fatermék
    • Videótár
  • Események
    • Események
    • Kisvasutak napjai
    • Krónika
    • Nemzeti Parkok programjai
    • Sport
    • Vadásznapok
  • Sajtószemle
    • Napilapok
    • Hetilapok
    • Havilapok
    • Televízió
      • Videók
    • Rádió
      • Felvételek
      • Az erdő hangjai
    • Hírportálok
  • Jogszabályok
    • Erdészet
    • Természetvédelem
    • Vadászat
  • Archívum
    • Magyarország erdőállományai
    • Dokumentumok
      • Erdészet
      • Faipar
      • Természetvédelem
    • Vadászat
    • Kiadványok
    • Sajtó
      • 1994
        • Hetilapok
      • 1995
        • Hetilapok
      • 1996
        • Napilapok
      • 1997
        • Havilapok
      • 1998
        • Napilapok
      • 1999
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2000
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2001
        • Napilapok
        • Hetilapok
        • Havilapok
        • Elektronikus
      • 2002
        • Napilapok
        • Hetilapok
      • 2003
        • Napilapok
        • Havilapok
  • Több
    • Érdekességek
      • Ki kicsoda
      • Év fája
      • Múzeumok
      • Kutatás
        • Erdészet
        • Vadászat
        • Faipar
        • Természetvédelem
    • Erdei Iskolák
      • Alföld
      • Dokumentumok
      • Dunántúl
      • Északi-középhegység
      • Kiadványok
      • Rendezvények
    • Erdei vasutak
      • Dokumentumok
      • Határon túli erdei vasutak
      • Hazai erdei vasutak
      • Kiadványok
      • Menetrend
      • Rendezvények
    • Szabadidő
      • Művészet
        • Képzőművészet
        • Fotó, film
        • Próza
          • Aponyus
          • Fekete István
          • Sylvester Lajos
          • Egyéb
        • Vers
          • Áprily Lajos
          • József Attila
          • Szabó Lőrinc
          • Reményik Sándor
          • Winkler András
          • Váci Mihály
      • Gyerekeknek
        • Rendezvények
          • Dokumentumok
        • Könyvek
        • Csináld magad
        • Mesék
        • Kiállítás
        • Galéria
      • Kirándulóknak
        • Rendezvények
        • Kiadványok
        • Tanösvények
        • Célpontok
        • Erdei emlékhelyek
      • Jó tudni
        • Állati
        • Gombák
        • Ízeltlábúak
        • Kutya
        • Lágyszárúak
    • Hagyomány
      • Életút
      • Események
      • Intézmények
      • Kapocs
      • Kiadványok
      • Külföld
      • Tanárok
      • Vándorgyűlések
      • Városok
      • Nótáink
We use cookies to improve your experience on our website. By browsing this website, you agree to our use of cookies. Read more about our Privacy Policy.
I accept