Szombaton újra a Zengő hegyre vonultak a környezetvédők és a környékbeliek, hogy tiltakozzanak a csúcsra tervezett lokátorállomás megépítése ellen.
A hét végén megtartott Zengő-túrán mintegy 250 ember vett részt.
Mintegy kétszázötven ember gyalogolt fel szombaton a Zengő-hegyre, ahol botanikai és régészeti előadásokat hallgattak meg. Herbert Tamás, a Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője közölte: a helyiek és a környezetvédők még mindig aggódnak a Mecsek csúcsának természeti értékeiért, mert tudomásuk szerint a kormányzat továbbra is a Zengőn szeretné megépíteni a katonai lokátorállomást. A sajtóban a közelmúltban megjelent hírekkel ellentétben hozzájuk kormányzati szervektől, országos intézményektől olyan információk jutottak el, miszerint csakis a Zengő hegyi állomás építésére folynak előkészületek, a Gyurcsány-kabinet nem vizsgál alternatív helyszíneket - tette hozzá a környezetvédő.
Herbert Tamás bejelentette, hogy a civil és környezetvédő szervezetek a kérdésben az Európai Unió környezetvédelmi biztosához, Sztavrosz Dimaszhoz fordultak. A környezetvédelmi biztos a napokban küldte meg számukra a válaszlevelét, és ebben arra figyelmeztetett, hogy a védett területek megóvása az új tagállamokra, így Magyarországra nézve is kötelező.
Sztavrosz Dimasz ugyanakkor megígérte, hogy a lokátor tervezett építésének körülményeiről hamarosan hivatalos tájékoztatást is kér a magyar kormánytól, és ezt követően alakítja ki álláspontját.
Mint arról beszámoltunk, a zöldek tiltakozása ellenére a kormányfő aláírásával valóban született egy határozattervezet, amely továbbra is a zengői megvalósítást tűzi ki célul. Az úgynevezett környezetbarát kivitelezés elképzelései szerint a nagyobb radarelemeket helikopterrel szállítanák fel a hegyre, a létesítményhez vezető út pedig fák kivágása, vagyis szélesítés nélkül épülne meg.
A zöldek viszont úgy tartják, hogy környezetbarát módon nem építhetnek a Zengőn lokátorállomást, hiszen például a közművezetékeket lehetetlen lefektetni anélkül, hogy ne sérüljön meg a hegy bioszisztémája, a helikopterek pedig megzavarnák az élővilágot.