Külföldiek lövik ki hazánkban az elejtett nagyvadak nyolcvan, az apróvadak hatvan százalékát.
A magyar vadászoknak csak a maradék jut, mivel az egyesületek gazdálkodásuk egyensúlyban tartásáért egyre inkább rákényszerülnek az értékes hazai vadállomány kiárusítására - jelentette ki lapunknak az Országos Magyar Vadászati Védegylet főtitkára. Pechtol János szerint megoldást jelentene, ha a kormány a vadászatot nyugati mintára idehaza is értékteremtő, adómentes tevékenységgé minősítené. A vadászok abban is reménykednek, hogy a külföldi vendégeket szervező cégek előbb-utóbb rájönnek: hosszú távon ők is jobban járnak, ha hasznukból többet juttatnak vissza a vadgazdálkodás céljaira.
Tévedés azt hinni, hogy a vadászat, vadásztatás kimeríthetetlen aranybánya. Ellenkezőleg, a vadásztársaságok évek óta egyre nehezebb körülmények között végzik tevékenységüket – véli Pechtol János. A főtitkár elmondta, nyereséget a vadgazdálkodásból elsősorban a részvénytársaságok könyvelhetnek el, náluk ugyanis más az elszámolási rend. A hazai vadászterületek 80-85 százalékán gazdálkodó, egyesületi alapon szerveződő vadásztársaságoknál viszont más a helyzet. Amióta a vadászati jog a földtulajdonhoz kötődik, tetemesen, öt-tízszeresükre emelkedtek a bérleti díjak. Új, de jelentős teher a vadgazdálkodóknak a törvény által háromezer hektáronként előírt hivatásos vadász alkalmazása, valamint a központi alapokba befizetendő vadvédelmi hozzájárulás. Mindemellett a gazdálkodás és a vadtenyésztés költségei is meredeken emelkednek. Van olyan egyesület, ahol évente 20-30 millió forintos kiadással számolnak. Nem csoda tehát, hogy a vadászok társasági tagdíja is többszörösére nőtt, az új belépők számára a „beugró" néhol már több százezer forintba kerül. A vadászat olyan költséges hobbivá vált, hogy az utóbbi években több ezren kényszerültek arra, hogy felhagyjanak tevékenységükkel.
Sok vadásztársaság szorult helyzetében leginkább a külföldiekből tartja fenn önmagát. A különféle becslések szerint délről és nyugatról évente húszezer vendég érkezik az országba, akik a vadászatra mintegy hatvanmillió dollárt költenek. Komoly gond viszont, hogy ez az összeg közel egy évtizede nem emelkedik. Áraink növelésére nincs mód, mivel szomszédainknál - elsősorban Szlovákiában, Romániában - manapság olcsóbban lehet vadászni, ezért félő, hogy ha többet kérünk a szolgáltatásokért, vendégeink a konkurenciához pártolnak. Egyetlen előnyünk ma még az, hogy a magyarországi vadásztatás változatlanul magas színvonalú, és a vendégek általában elégedetten távoznak. Gond viszont, hogy a külföldiek egyre vékonyabb pénztárcával érkeznek az országba, amit mutat az is, hogy a nyugati vadászok egyre kevésbé „hajtanak” az értékesebb, különlegesebb trófeákra, megelégednek az átlagos zsákmánnyal is.
A korábbi monopolhelyzetben lévő állami tulajdonú Mavad helyét a rendszerváltás óta száznál több kisebb-nagyobb vadkereskedéssel, vadászat szervezésével foglalkozó cég vette át - mondja a főtitkár. Ezeket a vállalkozásokat ma semmi sem kötelezi az adatszolgáltatásra, ezért nincsenek a külföldi vadászokról megbízhatóan pontos adatok. A közvetítő vállalkozások minimálisan 15-20 százalékos haszonkulccsal dolgoznak. Azok viszont, akik egész éves munkával megteremtik a vadászat feltételeit, örülnek, ha minimális nyereségre tesznek szert. A szervező irodáknak végre be kell látniuk - mondja Pechtol János, - hogy ha a vadásztatás jövedelméből nem jut elég azoknak, akik az állományt tenyésztik, gondozzák, idővel hiába látogatnak ide a külhoni vendégek, nem lesz számukra elég vad.