Rumpf professzor a még föllelhető, kétméteres gazzal ölelt vasfüggönydaraboknál
1999. augusztus 7. - „Az érdemháborút akarjuk megszüntetni"
Az elnevezéssel akkor sem mindenki volt igazán elégedett, ízlelgették a kifejezést. Páneurópai piknik.
Az eleje idegenes, ámbátor némi eleganciát hordozott, s ne feledjük, a szocializmus a végét járta, de még tartott. A pán- tehát titokzatos érthetetlenséggel ruházta föl a bűvös Európát, a piknik pedig finomkodó és operettes, ha úgy tetszik, bagatellizáló esemény-meghatározóként ragasztódott a jelző mellé. Merthogy a piknik azt jelenti, hogy eszegetünk, iszogatunk, szalonnát sütünk, beszélgetünk, aztán mindenki hazaviszi a cuccát, a kockás plédet, nyársat, fehér kenyeret, miegymást, az osztrák sógorok megfújják a trottyos rezeket, csapkodjuk egymás hátát. Csak semmi politika, szólna az üzenet a kiszámíthatatlan hatalomnak. Akkor május 2-án már lebontották a hírhedt elektromos vesztegzárat. A vasfüggönyt.
Maradékain még áll egy kapu, rozsdás lakattal. Nos, azon kelnek át hivatalos útlevélkezelést követően, előre egyeztetve, az ideiglenesen megnyitott határállomáson 1989. augusztus 19-én. Így tervezték, s így állapodtak meg az engedélyeztetőkkel is. Egy nap a többi között. Még ha kivételes nap is valamiképp.
De történelmire sikeredett. Ennek éppen tíz éve...
Sopronban nagy ügybuzgalommal készülnek megünnepelni a páneurópai piknik tízéves évfordulóját, annál is inkább, mivel számos homályos folt tarkítja annak a napnak az eseményeit, még mindig. Kurta idő, ami eltelt, jószerivel mindenki él és virul az akkori résztvevők közül, mégis mennyi ellentmondást tartalmaznak az elbeszélések nyomán terjedő történetek! S fanyarul - bár halkan - mondják a soproni szervezők, hogy a magas politika prominensei is különféleképpen emlékeznek a történésekre. Hát ezért tartanak most egy konferenciát, amelyre illusztris embereket hívtak meg, s ha nem is mindegyikük jön el, akire számítanak, akkor is impozáns lesz a névsor. S vélhetően némi politikai hullámverés is keletkezik e konferencia nyomán, minthogy az egykori rendezők hitelesíteni kívánják az 1989. augusztus 19-i események históriáját, egyszer és mindenkorra rögzíteni a valóságos eseményeket.
Magyarország-pártiak a hotelben
Sopron gyönyörű, a pompásan fölújított klasszicista szálloda egy magyar karriertörténet díszletéül szolgál, s itt lesz a konferencia is. A Pannónia Med Hotel főorvosi szobájában eklektikus gyönyörűség honol, a bútorok a tulajdonos gyűjtőszenvedélyét dicsérik, a képek a falon a felesége műpártolásáról tanúskodnak. Szilágyi László puritán orvosi öltözékben időnként kiugrik a szomszédos szobából, ahonnan kihallik a fogfúró sivítása, aláfestésül szolgálván a forró délutánon gyülekezők beszélgetéséhez. A doktor nemzetiszín szalaggal átkötött vasfüggönydarabkákat osztogat, sztentori hangon rendelkezik ásványvizek felől, s megkísérli a fontos piknikezőket csokorba gyűjteni.
Szilágyi László és felesége, Fodor Zsuzsanna a rendszerváltás előtt érkezett meg nagy lélegzettel Sopronba. Fogorvosi prakszisukat odahagyva Szabolcsban, nyugalmukat, biztos egzisztenciájukat kockára téve új életet kezdtek a határ mentén, ahol az úgynevezett fogászati turizmus lendült neki erővel, s a biztos kezű és becsvágyó magyar fogorvosok hallatlan sikereket értek el szakmailag. Anyagilag sem jártak rosszul, persze, a nyugatiak pedig boldogan fizetnek szállodai szobát, repülőjegyet a fogászati költségek mellé, amelyek még mindig elérhetőek az ő béreikkel és nyugdíjukkal, legyenek bár borsosak azok a magyar pácienseknek.
Szilágyéknak bejött, sokaknak adnak munkát, megvették a szállodát, helyreállították, s a helyi kulturális és társadalmi élet vérkeringésébe is bekapcsolódtak. Szabolcsban, Kisvárdán otthon, Sopronban itthon vannak, de már soproniak, mondják magukról. S tetteikkel bizonyítják ezt. A konferencia a Pannónia Med Hotelben kap otthont, s a tízéves évforduló szervezésében is oroszlánrészt vállal a főorvos.
- Mi Magyarország-pártiak vagyunk! - jelenti ki Szilágyi doktor, s széles tenyerével az asztalra csap. Igaz, bólogatnak rá a közben megérkezők is. - A pártpolitika-mentességet határoztuk el akkor is, amikor tavaly megalakítottuk a Páneurópai Piknik '89 Alapítványt, s aláírtuk az alapító okiratot. Az egyéni és lobbiérdekektől összekaszabolt kis országunkban összefogtuk a különböző erőket, s nem számít, ki mely pártból érkezett! - szolgál kis háttérmagyarázattal.
Érdekes, Sopronban az eredeti pártfölállás jócskán módosult az eltelt tíz év alatt, a tagság számos pártból elszivárgott. Pedig a főváros után elsőként itt született meg az ellenzéki kerekasztal, amelynek tagjai tárgyalásokba bocsátkoztak a tétova MSZMP-sekkel, míg rá nem döbbentek, hogy a tárgyalásoknak semmi értelme, hiszen döntésképtelen immár a hatalom birtokosa.
Most azonban összegyűlt egy társaság, amelyik egyként tekinti szívügyének az évfordulót. Szilágyi doktor rezidenciáján megjelenik a csöndes, ám a piknik autentikusságát szilárdan őrző egyetemi tanár, Rumpf János. A fiatal Nagy László, aki gyermekkorában élt Nigériában és Németországban, s mostanság Vereckére vezető ősmagyar túrákon szellőzteti ki az osztrák cégénél leterhelt üzletemberi gondolatait. Magas László egykori MDF-elnök a Kisalföldi Erdőgazdaságot igazgatja. Adatokba belezavarni nem lehet, ami a pikniket illeti, s készen van memoárja róla. S a tanár úr, aki szocialista, Kovács Lászlónak hívják (nem az MSZP elnökéről van szó). Ő az, aki miután éveken át halódott a piknik újbóli megünneplése, a városházán szorgalmazta életben tartását.
Megérkezik Bella Árpád nyugalmazott határőr alezredes, aki azon a napon szolgálatban állott a határon, s akit azóta elfeledtek megkérdeni: mi is történt akkor? Hogyan volt pontosan? Bella Árpád csöndesen mondja: az ember nem úgy indul el hazulról, hogy megyek történelmet csinálni. De mégis van, amikor ez történik. Neki is így hozta a sorsa. Dicsekedni nem szokott vele, kitüntetést nem kapott érte, büszkélkedni meg éppen mások szoktak azzal az augusztusi délutánnal.
Trianoni kő a pozsonyi út mentén
A hőségben gőzölög a forró aszfalt, amint a pozsonyi útra teríti a gép, fuldokolnak a Monarchia idején épített és Trianonig oly forgalmas út mellé telepített eperfák. Sopront ez kötötte össze Pozsonnyal, s oly derekasan megcsinálták elődeink, hogy ma csak új borítást kíván a jó alapokkal bíró aljazat. Az évfordulóra ismét járható lesz, amin tíz esztendeje oly sietősen érkeztek négy évtizedes nyugalom után a „turisták".
Rumpf professzor és Magas László is keresetlen szavakkal mesél. Semmi hősködés, mondják, de torkuk időnként összeszorul az emlékezéstől.
– Minden pillanatra emlékszem, csakúgy, mint a házasságkötésemre vagy a gyermekeim születésére - idézi a közelmúltat Magas László. - Örök lelkiismeret-furdalás kínzott, hogy nem írtam le pontosan azt a napot. De most pótoljuk. Megjelenik a négynyelvű
fotóalbum a konferenciára. Áttörés címmel kézbe vehetik az összeszedett képekkel s rövid kísérő szöveggel ellátott könyvet - mondja Magas László.
Gyakran összekeverik az 1989. év három dátumát – méltatlankodik Rumpf professzor.
Tisztáznunk kell! Május 2-án átvágták a magyar-osztrák határon a vasfüggönyt Horn Gyula és Alois Mock külügyminiszterek. Augusztus 19-ére a debreceni MDF-esek kezdeményezésére szerveztünk egy határ menti pikniket, amit engedélyeztek, s amelyen minden előzetes megbeszélés vagy engedély nélkül áttörték a keletnémetek a magyar határt. Átmentek. Nem dördült lövés, nem hullott vére senkinek. S aztán szeptember 11-én hivatalosan is megszületett a döntés: a magyar hatóságok átengedik a keletnémet menekülteket. De az nem a páneurópai piknikhez fűződik közvetlenül.
Autóval nem hajthatunk a pozsonyi útra, gyalog poroszkálunk a fekete ragacs mentén a sopronpusztai határállomásra, amely nem hivatalos átkelőhely ma sem, azon az augusztusi napon is csak ideiglenesen nyitották meg. Az osztrák őrbódétól pár lépésre ott a fehérre meszelt kő, rajta az 1922-es dátum, amikor kimérték a trianoni új határt. Magyarország irányában ott az M betű. Körbesétáljuk.
Elmúlik a trianoni átok?
A páneurópai pikniket is ki akarta sajátítani hol ez, hol amaz a társaság, aztán pár évig meg elkenni igyekezett a szintén átokként cipelt magyar közöny. Viszont fölfedezték a japánok, s Kósa Ferenc országgyűlési képviselő felesége, Shinobu-Itomi révén egy ízben kétszáz japán szoprán énekelte az Örömódát, osztrákok hegedültek, magyarok, németek, japánok japáncseresznyefákat ültettek az egykori határsávba, és kutat fúrtak, de mivel mélyen leltek vizet, nem adja ki a kút. Motor pedig még nincs benne. Ezért sajnáljuk a körötte tikkadó cseresznyefákat.
- Az érdemháborút akarjuk megszüntetni - szögezi le Nagy László. - Hogy kit illet a dicsőség a keletnémetek kiengedéséért. Azért a legelső, békésre sikerült áttöréséért, amelyről mindenki azt hiszi, megszervezték előre. S amelyért sokan öveztetnék fejüket babérokkal.
Egy bizonyos. A határrendet mi, magyarok borítottuk föl 1989-ben, de úgy, hogy az igazi és a jó rend mégsem borult föl. Az a jó, ami a béke.
Rumpf professzor bevezet bennünket a még föllelhető, kétméteres gazzal ölelt vasfüggönydarabokhoz. Ez a mi egyik történelmi ereklyénk. Nem valami díszes. A mostani augusztus 19-i konferencián talán kivezényelhető ide a fűbe a meghívott, díszes társaság megtekinteni hangulatfestésképpen a maradványokat.
Hívták Németh Miklóst, Horn Gyulát, Horváth Istvánt, Pozsgay Imrét s Habsburg Ottót, Kohl akkori német kancelláriaminisztert, De Maisiere NDK-miniszterelnököt s többeket. Az emlékezők, a soproniak is előrukkolnak végre leírt, eleddig szájhagyomány útján terjedő történeteikkel. Erre nagyon készülnek. Zsohár Melinda