Csodák a Duna—Dráva Nemzeti Parkban (Magyar Nemzet)

Olvasóink értékelése: 5 / 5

Csillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktívCsillag aktív
 
1999. június 15. - Európa legnagyobb megmaradt ártéri erdejében fekete gólyák és rétisasok is élnek

A film felnagyít, közel hoz, olykor megállítja a pillanatot. Szárnyalhatsz a rétisassal, figyelheted a zsákmányra leső héja „szitálását", bebújhatsz egy virág belsejébe, belsejébe, lehetsz hal vagy őz, a csapat befogad, mert te magad láthatatlan vagy, és mert megszokta a kamerát, szinte együtt falatozhatsz a vidrával. Sáfrány József filmje a gyors sodrású folyóról, a Dráváról hat évig készült, s egy rövidített változatát láttam többedmagammal a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatósága érsekcsanádi kutatóházában.
Kis csodák történtek a honi természetvédelemnek e sok viszontagság közepette megalakult paradicsomával. A legjelentősebb talán mégis az, hogy hosszas küszködés után végre életre lehetett hívni, a háború ugyanis nemigen kedvez az efféle törekvéseknek, az erdőben csupán rejtőzködésre alkalmas területet lát, s a folyó sem más a számára, mint veszélyes és leküzdendő akadály. Amikor 1991-ben a nemzeti park gondolata megszületett, még Jugoszláviával közösen képzelték el. 1996-ban már egyedül valósítottuk meg a Duna-Sió torkolat és az országhatár közötti szakaszán, illetve a Dráva mentének részben már korábban is védett, részben pedig a park megalakulásával védetté nyilvánított területein. A gyors sodrású folyó egyik ékkövének, a Béda-Karapancsa területnek határon túli természetes folytatását, a Kopácsi-rétet még ma is több százezer alattomos taposóakna borítja.
S ha már csodákat említettünk, elsőként a folyóról, a Dunáról kell szólnunk, mely létrehozta Európa legnagyobb és még megmaradt ártéri erdőrendszerét, melyet Gemencként ismernek a természet szerelmesei. Több mint negyven évig azonban inkább csak fedőnévként járta a tájvédelmi körzet elnevezése, a szigorúan őrzött és zárt terület valójában a párt és a politikai elit első számú vadászterülete volt. A túltartott vadállomány, a belterjesség s a csak gazdasági szempontokat szem előtt tartó erdőgazdálkodás kedvezőtlenül változtatta meg a vízháztartást és az erdők összetételét, Gemenc a degradáció, a pusztulás jeleit mutatta. És ebbe a tespedt tehetetlenségbe robbant  bele a változás. Buzeczky Győző tájegységvezető szerint, részben külföldi támogatással, nyomban szenvedélyes tervezgetés kezdődött. Túlélve és kinőve a segítség - nemcsak Gemencre, hanem általában is jellemző - gyermekbetegségeit, ma már néhány megvalósult tervről beszélhetünk. S ami ebben szinte egyedülálló, a munkában egymásra talált és baráti jobbot nyújtott egymásnak a természetvédelem és a vizes szakma, közösen valósították meg a Vén-Dunának nevezett mellékág, a hozzá tartozó Cserta-Duna-holtág, a Sárkány- és a Címer-fok, valamint a Nyéki-Holt-Duna belső tó vízforgalmi és élőhely-rekonstrukcióját.
A Dunáról, mely a városi embernek igazán csak itt mutatja a töltésen méltóságteljesen lépegető gólyától, mely félig-meddig szelíd már, óvatos barátságot kötött egy part menti ház lakóival, akik naponta friss hallal kedveskednek neki. Hogy ez a barátság mennyire válik a gólya hasznára, vonuláskor fog csak kiderülni, amikor már magának kell megszereznie a táplálékát. Most azonban még semmi sem zavarja az idillt, ember és gólya megtartja a tisztes távolságot, és békésen osztozik a vízparton.
- A Vén-Dunát, mely egy mesterséges átmetszésből fennmaradt kanyarulat volt, a század elején keresztgáttal zárták el, a torkolatainál padig sarkantyúkat építettek - magyarázza Buzeczky Győző, aki kissé mulatságosnak tartja a félig szelíd gólya iránti lelkesedésemet. Gemencen ugyanis a fekete gólya a sztár, annál is inkább, mert európai élőhelyei közül itt maradt meg a legnagyobb állománya. A levegő korlátlan ura azonban a rétisas, öt pár is fészkel a revitalizált területen, melynek legújabb lakói a hódok. Ezt, a hazánk területén egykor gyakori, azonban eltűnt fajt a WWF (Természetvédelmi Világalap) segítségével telepítették vissza, s az állatok láthatóan jól érzik magukat a lakóhelyükön, melynek természeti egyensúlyához az ő rágcsáló-várépítő tevékenységük is hozzájárul.
- Az elzárt holtág lassan kezdett feltöltődni - veszi föl ismét beszélgetésünk fonalát a szakember -, s a revitalizáció célja éppen az volt, hogy ismét helyreálljon a szabad átfolyás. Átépültek a torkolati sarkantyúk is, és a már feltöltődött szakaszokon kotrással nyílt úgynevezett vezérárok. Ahol kellett, például a Cserta-Dunán, küszöb épült a víz visszatartására, a fokoknál pedig kotrással állították helyre a kedvező vízforgalmat. A rekonstrukcióval a Nyéki-Holt-Duna is évente legalább egyszer vízpótlást kap, ezzel megakadályozhatjuk azt az abszurditást, hogy egy vizes élőhely kiszáradjon.
A munka, melyet tovább folytatnak, eddig összesen 140 millió forintba került, s a költségeket fele-fele arányban állta a vízügy és a természetvédelem, tudom meg a vízügyi igazgatótól, aki szerint a rekonstrukció bizonyítja, hogy „kis pénzből is lehet csodát csinálni". Négy évvel ezelőtt még azzal próbálták meg eltántorítani az elképzeléstől, hogy a megvalósítása másfél milliárd forintba kerülne. Ezért hát az igazgató a Gemenc-program megkezdését joggal érzi ünnepnek.
Tardy János helyettes államtitkár, a Természetvédelmi Hivatal vezetője nem mondott le végleg a határon átnyúló, közös magyar-horvát nemzeti park gondolatáról, noha jól tudja, hogy a Kopácsi-réten megbúvó két-háromszázezer fel nem robbant taposóakna még jó ideig fog fejtörést okozni.
- A témával mégis foglalkozni kell, hisz a Duna-deltától eltekintve nincs még egy olyan terület, mint amilyen Gemenc, Béda-Karapancsa és a Kopácsi-rét. A közös nemzeti park igazi világszenzáció lehetne - mondja olyan hévvel, hogy az ember már-már azt hiszi, a megvalósítása „csupán karnyújtásnyira" van...
Béda-Karapancsa egyébként a nemzeti park egyik legszebb és legértékesebb területe. A Duna alsó szakaszát kísérő liget erdeiben kockás liliom és a szép nevű Jerikói lonc nő, a mocsárrétek ékessége pedig a réti iszalag és a mocsári aggófű. Gemenchez hasonlóan itt is szép számban élnek fekete gólyák és a pompás rétisasok. A Duna-Dráva Nemzeti Parkban nincs is talán olyan évszak, hogy az ártereket, erdők mélyét, a zavartalan öblöket ne töltenék be a madárhangok. Ősszel a kis- és a nagykócsagok, kanalas gémek, fekete gólyák verődnek több százas csapatokba, amikor meg a fagy von vékony hártyát az állóvizekre, tömegesen jelennek meg és hangoskodnak a récék, a Duna jégmentes öbleiben pedig szinte egész télen át vendégeskednek a vadludak.
Ékszer - mondják, s valóban az, nyolcvanezer hektár kiterjedésben. S e terjedelmes térség fenntartásáról, gondozásáról, megóvásáról ötvenketten gondoskodnak. Elég csak egy pillantást vetni a térképre, hogy megértsük, mekkora a feladat, még ha a park dolgozóinak munkáját negyven polgári természetőr segíti is. A nemzeti parkhoz ugyan is a szorosan vett területein, Gemencen, Béda-Karapancsán, a Dráva menti síkságon, a Barsi-borókáson, a Lankóci-erdőn és Zákány-Őrtilos térségén kívül még három tájvédelmi körzet és huszonkét természetvédelmi terület tartozik. Saját kezelésükben
azonban csak 12 000 hektár van.
Tudni kell tehát elfogadtatni az emberekkel a természetvédelem céljait, s ez alighanem a legnehezebb feladat. (sárvári)
      
 


© 2022 Forestpress. All Rights Reserved.