2002. április 20. - A laikus nem a gazdálkodó szemével nézi az erdőt.
Pihenni vágyik, felüdülést keres, szemet gyönyörködtető látványt. Ha vágásterületre téved, nem érti, miért tűnt el a fák oszlopcsarnoka onnan, ahol tavaly még árnyat adó lombsátruk alatt bandukolhatott. Egy évben kétszer-háromszor. Akinek hivatása az erdő, napi munkahelye, megélhetésének forrása, az másként látja. Jobban áttekinti az erdő életében csak évtizedekkel mérhető folyamatokat. Nemcsak többet tud róla, de több a vesztenivalója is.
A Vértesi Erdő Rt. majd 43 ezer hektáron gazdálkodik a Vértes és a Kis-Gerecse középhegységi tájain. A hetvenes évek elején évente kétszázezer köbméter fát is kitermeltek itt, ez a mennyiség mostanra 90 ezerre apadt. Húsz éve még 1300 alkalmazottja volt a jogelőd Vértesi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságnak, most 280 fő a részvénytársaság létszáma. A cégnél a kilencvenes évek második felétől a gazdasági növekedés gyakorlatilag megállt, és a minimális nyereség megtartása is rendkívüli energiákat emésztett fel.
Tavaly októberben a tulajdonos ÁPV Rt. új vezérigazgatót állított az erdőgazdaság élére. A 39 esztendős dr. Széles Attilától azt várják, hogy nyereséges gazdálkodással állítsa növekedési pályára a céget. A feladat cseppet sem egyszerű.
Mostoha adottságok
- Nem tartozunk a jó adottságú erdőgazdaságok közé - kezdi a megbízott vezérigazgató a cég bemutatását a tatabányai székházban. - A Vértes klímája meglehetősen száraz, ezért a fő fafaj errefelé a cser, amely itt éri el elterjedésének északi határát. A cser fája kevésbé értékes, mint például a tölgyé vagy a bükké, és mivel egyébként is délebbre érzi igazán jól magát, nálunk gyenge minőségű faanyagot ad: a kitermelt törzsek gyakori fahibája a fagyléc és a csillagos álgeszt. Az ilyen faanyag leginkább csak tűzifának való, amiből 1997-ig még elég sokat el tudtunk adni. A gázfűtés elterjedésével azonban csökkentek a tűzifa-értékesítési lehetőségek. Régebben nagy vevőnk volt a bánya, ma már azonban évente csak hat-hétezer köbméter bányafát, bányadeszkát tudunk eladni a környék még üzemelő két szénbányájának, a márkushegyinek és a mányinak. Hozzá kell tennem: hasznunk is van a bányák bezárásából. A bányaművelés megszűnésével ugyanis lassan de biztosan ismét emelkedik a karsztvíz szintje, újjáélednek az elapadt vértesi források: a Szép Ilonka, a Szarvas-kút, a Mátyás-kút. Az üdébb talajon pedig könnyebb természetes úton felújítani a kivágott erdőt.
Drága pénzért eladható, bútoripari felhasználásra alkalmas faanyag kevés terem a Vértesben. A vezérigazgató szerint még a koronként változó divat is befolyásolja az értékesítési lehetőségeket. Mostanában például keresik a világos színű bútorokat, s ezek egyik alapanyaga lehet a bükk. Csakhogy a sajátságos vértesi termőhelyi viszonyok miatt itt a - másutt sárgás-fehéres - bükkrönk is gyakran gesztes, azaz egy része sötétebb színű, és bár ez nem számít fahibának, a vevők mégsem kapkodnak utána. Tölgyből, kőrisből, juharból, cseresznyéből pedig még ennél is ritkábban döntenek ma már a Vértesben bútoripari rönknek való, méretes és egészséges fákat a motorfűrészek.
Talán azért is van ez így, mert az öreg erdőket már mind kivágták a daliás időkben, a hetvenes évek 200 ezer köbméteres kitermelései idején - vetem fel, de a vezérigazgató másként látja. Beszédes diagramot tesz elém, amelyből kitűnik, hogy a Vértes erdeinek legnagyobb hányada középkorú, a 20. és 80. év közötti korcsoportokba tartozik. - A mi viszonyaink között hamarabb megérnek a kivágásra az erdők, mint a jobb adottságú termőhelyeken - mondja. - Nálunk azért ritka a százévesnél öregebb faállomány, mert addigra már a fák többsége megbetegszik, hanyatlásnak indul. A kitermelést tehát még ez előtt el kell végezni, különben csak a veszteségünk nő. Arról tehát szó sincs, hogy a túlzott fakitermelés alakította volna ki ezt a helyzetet. Épp az ellenkezője igaz: az elvi fakitermelési lehetőségünk csaknem a kétszerese lenne a jelenleg kivágott évi 90 ezer köbméternek. Lehetőségeink kihasználásának elsősorban a nehéz erdőfelújítási feltételek és a gazdaságtalan erdők indokolt fenntartása szab határt. Mára világosan látszik, hogy pusztán a fakitermelésből nem tudunk megélni, még akkor sem, ha új piacokat, eddig nem ismert értékesítési lehetőségeket tárunk fel.
Az útkeresés mottója akár így is szólhatna: tűzifát - másként. Mivel a Vértesből kikerülő faanyag nagy része tűzifa minőségű, azt kellett kitalálni, miként lehet ezt úgy feldolgozni, olyan formában eladásra kínálni, hogy meg is vegyék. Így keletkezett két sajátos termék, a kandallófa és a konyhafa. Mindkét esetben kisebb méretűre fűrészelt és hasított tűzifáról van szó, amely raklapra szerelt kalodákba, vagy még kisebb kötegekbe "csomagolva" egyre keresettebb áru Németországban, Olaszországban és Ausztriában. A pizzériák speciális, 10 centiméter húr- és sugárméretű tűzrevalót keresnek, főként bükköt. A faszén iránt is növekszik a kereslet, mind többet adnak el belőle. A faszéntermelésben Erdélyből érkezett, hozzáértő faszénégetőket foglalkoztatnak, ők sürgölődnek tavasztól őszig a füstölgő boksák között.
A faanyag jobb feldolgozása, a vásárlóknak kínált választék bővítése érdekében fejlesztették a társaság tulajdonában maradt egyetlen fűrészüzemet, a jelenleg évi 12 ezer köbmétert vágó pusztavám-sikárosi telepet. Új csarnokot építettek, új gépeket is vásároltak, a jelenlegi egy helyett két műszak megszervezését tervezik. Horribile dictu az is elképzelhető, hogy az áruválaszték és ezzel a vevőkör bővítése érdekében nemcsak saját, hanem máshonnan vásárolt faanyagot is feldolgoznak.
A fakitermelés mellett hagyományos bevételi forrása az erdőgazdaságnak a vadgazdálkodás. Míg azonban a fahasználatból származó eredményük évente mintegy 250 millió forint, addig a főként német és osztrák vadászvendégek fogadása évi 60 milliót eredményez, és ez egyben kijelöli a tevékenységek fontossági sorrendjét is.
- A vadállományunk nagysága jelenleg jelentősen meghaladja a terület vadeltartó képességét - mondja a vezérigazgató -, és ez nehezíti az erdők felújítását, mivel a vad a rágással, hántással komoly károkat okoz az erdősítésekben, fiatal erdőkben. Kerítéssel védjük a vadtól a felcseperedő erdőt, ami ugyancsak drága mulatság: egy méter kerítés a felépítéssel együtt jelenleg ezer forintba kerül. Kétszáznegyven kilométer vadvédelmi kerítés van az erdeinkben, könnyű kiszámolni, mi pénzbe került a megépítésük. A vadlétszámot tehát elfogadható szintre kell apasztanunk, minőségi vadállomány fenntartására kell törekednünk.
Új piac: az ökoturizmus
A vadásztatáshoz meglévő négy hangulatos vadászház időszakos kihasználtsága, no meg a Vértesben lévő számos védett természeti érték adta az ötletet ahhoz, hogyan tudna a társaság új bevételi forráshoz jutni. A vadászat főszezonja ugyanis az őszi-téli hónapokra esik, márciustól szeptemberig a vadászházak többnyire üresen állnak. A nyári iskolaszünet hónapjai viszont a turizmus legmozgalmasabb időszakát jelentik.
- Miért ne használhatnánk ki mi is az adottságainkat e területen a turizmus szolidabb, nem tömeges formájának idecsábításával, az ökoturizmus fejlesztésével? - kérdi Széles Attila. - Nap mint nap tapasztaljuk az egyre növekvő igényt a kerékpáros, lovas turizmus iránt is. Szeretnénk ezt úgy kihasználni, hogy az erdei környezethez illő csendes gyalogtúrákat, a természeti étékeket nem károsító programokat kínálunk az érdeklődőknek, ami jól szolgálja a pihenést, a feltöltődést. Agostyáni arborétumunk egyedülállóan gazdag növényvilága az év minden szakában remek kikapcsolódást, szép élményeket és botanikai ismereteket nyújt az idelátogatóknak. Szakértő kalauzolás mellett a Vértesnek azok a szigorúan védett természeti ritkaságai is megtekinthetők, amelyeket az ilyesmire fogékony emberek többsége csak könyvekből ismerhet. Ebben jó együttműködési lehetőséget látunk az állami és a civil természetvédőkkel egyaránt. A természetvédelem egyébként is alapvetően befolyásolja a társaság tevékenységét, hiszen ma már az erdőgazdaság 43 ezer hektárjának több mint fele állami vagy helyi (önkormányzati) rendeletekkel védett terület. A szigorúan védett részek kivételével azonban - ahol gyakorlatilag semmilyen beavatkozás nem történik - a védett erdőkben is gazdálkodni kell, betartva a védettségből adódó szabályokat. Megoldatlan a természetvédelmi tiltások és korlátozások gazdálkodást terhelő hatásának ellentételezése. Ez évente mintegy 50 millió forint hozamkiesést és többletráfordítást jelent a gazdaságnak.
- Sokan nem tudják - indítja kissé messzebbről mondandóját a vezérigazgató -, hogy az erdőgazdaságok nemcsak kivágják, de telepítik, felújítják, ápolják és felnevelik az erdőt. A szakma nyelvén ezt úgy szoktuk megfogalmazni, hogy tartamos, eredményes, hosszú távon fenntartható gazdálkodást kell folytatnunk. Erre törvény kötelez bennünket. Velünk is megesik néha, hogy aggódó természetbarátok telefonálnak: miért vágjuk ki itt vagy ott az erdőt? Nem tudják, hogy mire egy vágásra megérett faállományban felbőgnek a motorfűrészek, az egy hosszú és komoly szakmai munka utolsó mozzanata. A tarvágást - egy-egy erdőrészlet teljes levágását - kizárólag az akácerdőkben alkalmazzuk. Az összes többi erdőnket lehetőleg természetes úton próbáljuk felújítani. Ez azt jelenti, hogy mire egy idős lábas erdőben az utolsónak hagyott fákat is kivágjuk, addigra a korábbi ritkítások, bontóvágások eredményeként az öreg fák alatt már ott vannak a magról kelt csemeték. A mag kikeléséhez, és az első néhány évben a csemete megerősödéséhez még árnyékolásra van szükség, ám később ez már akadályozza a fejlődést. Az öreg erdő végső levágásával kapják meg azt a fényt, amitől aztán erőteljes növekedésnek indulhatnak. Ezáltal segítjük, gyorsítjuk azt a folyamatot, amelyet nélkülünk a természet - ha lassabban is, de - végül kialakítana. Az erdők életében egy-két év semmi: húsz-harminc évre kell előre gondolkodni.
A természetvédelmi előírások miatt nem vághatják le az erdőt öt hektárnál nagyobb egybefüggő területről. A fakitermelésnél tekintettel kell lenni a kedvelt turistaútvonalakra és a védett növény- és madárritkaságokra is. Ma már magától értetődik például, hogy ha egy kitermelésre tervezett erdőfoltban rak fészket a Vértes féltve őrzött kincse, a szigorúan védett parlagi sas, akkor ott az erdő fennmarad, nem vágják ki.
- A természetvédőkkel folyó újabb keletű vita az őshonos és a betelepített fafajok szerepéről a Vértest eddig elkerülte - mondja a vezérigazgató. - Nem is nagyon lenne ilyen vitára okunk, hiszen ahol csak lehetséges, természetes úton és az itt őshonos fafajokkal újítjuk fel erdeinket.
A fizetési rangsor végén
Az erdészszakmában gyakoriak a dinasztiák, ahol az utódok a szülőktől öröklik a szakma szeretetét, a hozzá való sírig tartó ragaszkodást. A Vértesi Erdő Rt.-nél most különösen nagy szükség van a hűséges szakmaszeretetre, mert ma egy kerületvezető erdésznek (húsz-harminc évi szolgálat után) 60-70 ezer forint körüli a bruttó keresete, ehhez jár még nyolc köbméter illetményfa és tízezer forint ruhapénz. Az igazán embert próbáló fizikai munkát végző favágók nettó havi jövedelme szerencsés esetben nyolcvanezer forint is lehet, igaz, már egyikük sem az erdőgazdaság alkalmazottja, vállalkozásban végzik ősi mesterségüket. Leszerződnek egy-egy erdőre a gazdasággal, s a kitermelt köbméterek után kapják a fizetést. Ma az erdészeti szakszemélyzet tagjai (erdőmérnökök, technikusok) alkotják az erdőgazdaság alkalmazotti státusban lévő 110 fős létszámának túlnyomó hányadát.
- Az erdészeink körében a szerény anyagiak ellenére sem jellemző a pályaelhagyás - mondja Széles Attila. - Van olyan munkatársunk is, aki tíz éve vár egy kerületvezetői beosztásra. Az egész gazdaságot tekintve tavaly 63 ezer forint volt nálunk az egy főre jutó átlagkereset. Ezzel valamennyi állami erdőgazdaság között az utolsó helyen állunk. Szeretnénk jobban megbecsülni a dolgozóinkat. Tőlem az ÁPV Rt. azt várja, hogy újra növekedési pályára állítsam a céget. Jó marketingmunkával, új piacok feltárásával, az eddig ki nem használt lehetőségeinket kiaknázó melléküzemágak beindításával, hatékony gazdálkodással ez megvalósítható. Freész Károly