Gondolatok az állami erdészeti társaságok holding szervezetbe rendezéséről (fataj.hu)

Bevezetés
A korábban önálló állami vállalatokként funkcionáló erdőgazdaságok 1992-93-ban alakultak át – az
általuk ellátott részben közszolgáltatási jellegű feladatokra (az erdők közcélú, társadalmi funkcióira)
tekintettel - 100 %-os állami tulajdonban álló részvénytársaságokká.  A működési modell sikeresnek bizonyult, a 19 (+ 3 db HM irányítású) cég esetében veszteséges üzleti év alig-alig fordult elő.
Pénzügyi helyzetük stabil, együttes éves adózás előtti nyereségük 2,5 – 3,5 milliárd Ft, az
államháztartással szembeni pozíciójuk nettó befizető, évi 6-7 milliárd Ft, miközben az általuk kezelt
állami erdővagyon bővül, a közcélú feladatok ellátása pedig elismerten magas szintű. A társaságok
az MNV Zrt-hez tartoznak, működésük megszervezésében kellően önállóak, a döntési
kompetenciák tekintetében viszonylag közel állnak a klasszikus - versenyszférába tartozó -
részvénytársaságokhoz, így kellő rugalmassággal tudnak reagálni az üzleti környezet felgyorsult
változásaira.
Az utóbbi hónapokban – főleg a gazdasági sajtóban – jelentek meg negatív hírek az erdőgazdaságok
devizaügyletekkel kapcsolatos veszteségeiről, ebben azonban több a szenzáció, mint a valóság.
Tény, hogy egy cég esetében történtek hatásköri túllépések az ügyletkötések kapcsán, veszteség is
várható, az azonban, hogy egy vezető rosszul látta el feladatát, nem jelenti azt, hogy a rendszer
rossz, változtatásra szorul.
A holdingosítás lényege
A kiszivárgott elképzelések szerint a cégek az MNV Zrt-től az erdőgazdasági holding portfoliójába
kerülnének át, jogi önállóságuk megtartásával, döntési kompetenciáik beszűkítésével. A holding –
működésének jellegéből adódóan – önfenntartó szervezet lenne, szemben az MNV Zrt-vel, melynek
költségvetése az állami költségvetés része. A tervezett átalakulás számtalan negatív
konzekvenciával kódoltan terhelt.
A változás várható hatásai
1) Az erdészeti zrt-k jelenleg évi százmillió Ft-os nagyságrendben fizetnek vagyonkezelői díjat az
általuk vagyonkezelt erdőterületek után, ami költségvetési bevétel, teljes egészében a társadalom
számára közvetlenül hasznos kiadási célok fedezetére fordítódik. A tervek a vagyonkezelői díj egy
nagyságrenddel történő (2 milliárd Ft) emelésével számolnak, melynek következtében:
• lényegében eltűnik a zrt-k nyeresége. Ez lehetne akár teljesítménykényszer fokozó is, abban
azonban közmegegyezés van, hogy mivel az erdőgazdálkodás jövedelmezősége általában
(nemzetközileg is) igen alacsony (töredéke a versenyszférának), nem alapvető fokmérő a cégek
nyereségességének mértéke, hanem elsődleges a vagyonérdekeltség, az erdővagyon
mennyiségének, minőségének növelése. A növekvő elvonásokra a cégek
(i) elbocsátásokkal válaszolhatnak, ami különösen azért veszélyes, mert a kerületvezető
erdészek száma is csökkenne, gyengítve az erdővagyon közvetlen őrzésében – hatósági
személyként – betöltött, lényegében kizárólagos szerepüket,
(ii) működőképességük megtartása érdekében növelnék a fakitermelést, egyik oldalról
kizsarolva a nemzeti erdő-, illetve favagyont, növelve ugyanakkor ezáltal a fapiaci
kínálatot, ami az árak csökkenésén keresztül visszahatva csökkentené – egy negatív
spirált elindítva – még tovább a cégek jövedelmezőségét,
(iii) kevesebb költséget fordítanának a jelenleg is saját költségvetésükből megoldott közcélú
feladataikra, rombolva egyrészt a társadalom közjó érzetét, másrészt mérsékelve a
természetvédelemben betöltött szerepüket.
2
• a cégek egy része mesterségesen az ellehetetlenülés állapotába jutna. A társaságok jövedelmi
helyzete ugyanis az átlag mögött erősen polarizált, a gyengébb természeti adottságokkal bíró
cégek ma is csak igen szerény eredményesség elérésére képesek. A megnövelt vagyonkezelői
díjak megfizetése számukra kilátástalan, ezért a holding kénytelen lenne egy mesterséges
jövedelemátcsoportosító rendszert működtetni a cégei között (a magasabb nyereséget elvonná és
transzferálná a veszteségesekhez). Ennek következtében
(i) nagymértékben visszaesne a jobb adottságú, illetve esetleg hatékonyabb működésű
cégek érdekeltsége a hatékony üzemi működés fenntartásában,
(ii) csökkenne a gyengébb cégek érdekeltsége a hatékonyság növelésében,
(iii) a jövedelem transzfer rendszer fenntartása fölösleges többletköltségeket indukálna. A
cégek ugyanis abban lennének érdekeltek, hogy a saját javuk érdekében működjön a
rendszer, amelynek kiküszöbölése – egy kvázi „igazságos” rendszer kiépítése – komoly,
független adminisztrációs-információs struktúra/apparátus kiépítésére sarkallná a
holdingot.
• az előző pont egy másik vetületeként, gyakorlatilag ismételten be kellene vezetni a 2008-tól,
törvénymódosítással megszüntetett – mind a működtető FVM, mind az érintett cégek által
idejétmúltnak, versenyrombolónak tartott – erdőfenntartási járulék kirovó, állami támogatást
felosztó/folyósító rendszert, ami közgazdasági szabályozási tekintetben mérhetetlen visszalépést
jelentene.
• a vagyonkezelői díj meghatározó hányada egy felesleges holding szervezet fenntartására
(működési költségvetésére) kerülne felhasználásra, aminek a társadalmi hasznossága egyáltalán
nem mutatható ki.
2) Egészen nyilvánvaló, hogy az állami vagyonkezelés koncentrációja – az ÁPV Rt, majd az MNV
Zrt létrehozása – pozitív döntés volt, javította a társaságokban megtestesülő vagyon kezelésének
hatékonyságát. Egy ezzel a folyamattal ellentétes – vagyonkezelési dezintegráció – irányába mutató
döntés sérti az egységességet, és különösen káros, költségpazarló lehet egy olyan bonyolult
gazdálkodási struktúra viszonylatában, mint az erdőgazdálkodás, melyhez kötődően a
vagyonkezelés igen szerteágazó szempontrendszer alkalmazását feltételezi.
3) Felmerül a kérdés, ki fog diszponálni a cégek által vagyonkezelt erdővagyon felett? Amennyiben
a holding, az az állami földek egységes kezelésének (MNV Zrt) elvét sérti, amennyiben továbbra is
az MNV Zrt, akkor a cégvagyon (részvények) és a kezelt földek vagyonkezelése válik szét, sértve
ezzel az MNV Zrt létrehozásával elért egységességet.
4) Az érintett cégek 70 milliárd Ft nagyságrendű együttes árbevétele, illetve ezt közelítő saját
vagyona túlzottan kicsi gazdasági potenciált képvisel ahhoz, hogy egy önálló holding
költségvetéséhez elegendő jövedelem koncentrációját biztosítsa.
5) Az elképzelés azzal számol, hogy az operatív döntések egy része – export tevékenység,
vadászatok értékesítése, általában a faanyag-kereskedelem, a szerződéskötés – a holdingban
összpontosul, illetve részben egy-egy céghez kerülne annak cégcsoport szintű megszervezése.
Ennek nyomán
• a szegmentáltabb döntési folyamat miatt általában lassulna a döntéshozatal, ami gyengítené a
cégek rugalmas alkalmazkodóképességét, csökkentve hatékonyságukat, ezen keresztül,
jövedelemtermelő-képességüket,
• azzal, hogy általában elkerülnének döntési kompetenciák az információk keletkezésének
helyéről (zrt-k), az információk felesleges továbbítása önmagában is fokozná a redundanciát,
ami informatikai költségtöbbletet okoz,
• azok a cégek, ahol bizonyos döntéstípusok koncentrálódnának, a többletinformációk miatt az
adott szakterületen kerülnének előnyösebb üzleti pozícióba, míg mások más vonatkozásokban,
3
ami fokozná egyik oldalról a cégek közötti bizalmatlanságot, másrészt a teljesítményekben
mutatkozó – de nem objektív alapokon nyugvó – polarizációt.
6) A tervek között szerepel a beszerzésekre - különösen a beruházásokra - vonatkozóan a holding
szintű döntéshozatal, alapvetően közbeszerzésekre épülve.
• Közismert, hogy jelenleg a közbeszerzések lassítják a beszerzési folyamatokat és sok esetben
magasabb költségeket eredményeznek, mint a hagyományos keretek.
• A természetföldrajzi, termőhelyi és piaci, üzleti környezetüket tekintve esetenként alapvetően
eltérő adottságok miatt az egyes cégek esetében komoly károkat okozhat a felülről vezérelt
uniformizálódásra törekvés.
• Megjegyezzük, kifejezetten nagy értékű, azonos célokat szolgáló fejlesztések esetében a
múltban is kedvező tapasztalatokat hozott a közös, csoport szintű fellépés, melynek hatékony
koordinációja tehát nem indokolja önálló szervezet létrehozását. A cégek alapító okirata jelenleg
is lehetővé teszi – mint bármely más zártkörű részvénytársaság esetében -, hogy a
részvénytulajdonos (vagy azok közössége), bármilyen típusú döntést a menedzsmenttől a saját
hatáskörébe vonjon.
7) Több olyan, elnagyolt elképzelés került napvilágra (pld.: faipari üzemek leválasztása a zrt-kről és
egy szervezetté alakítása - feltehetőleg az ágazatot érintő válság kapcsán -, likvid pénzeszközök
elvonása a zrt-kről és átcsoportosítása a holdinghoz, stb.), amelyek megvalósítása igen bonyolult,
rendkívül nehezen képzelhető el a társasági törvény, a számviteli és a különféle adótörvények
sérelme nélkül, ugyanakkor hozadékuk legalábbis kétséges, mindazonáltal kiskorúsítja az elmúlt
időszakban cégvezetési rátermettségüket bizonyító cégmenedzsmenteket.
8) Az előzőekben érintett problémakör másik vetülete, hogy a korábbi decentralizáció elvét felrúgva
a döntéssel tovább polarizálódik a hazai gazdaság egypólusú jellege – a Budapest központúság
dominanciája.
9) Komoly aggályokat vet fel a döntés időzítése. Úgy tűnik, hogy export kitettségük ellenére
várhatóan nem okoz súlyos gazdasági problémákat az erdészeti zrt-k működőképességében a
globális recesszió. Berendezkedésük tehát alkalmas lehet az új kihívások kezelésére. Jelentős
szervezeti változtatások végrehajtására – lévén önmagában is működési zavarokat okoz – alkalmas
hátteret találni konjunktúra időszakban lehet. Recessziós viszonyok mellett nagy a veszélye a
kockázatok multiplikálódásának.
Végül néhány megjegyzés
A társaságok gazdálkodását alapvetően meghatározza az időjárás és a gazdálkodás
természetvédelem általi időbeli korlátozása. Napi, helyi döntések szükségesek az egyensúly
megteremtéséhez.
A ’70-es években már volt egy próbálkozás az erdőgazdálkodás központi vezérlésére az akkori
„középirányító” feladattal létrehozott Fagazdasági Országos Központ (FAGOK) által. Ez azonban
nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (kiderült: a természet nem tűri a standardizálást, az
uniformizálást) és rövid időn belül megszüntették.
Az „egységesítés”-nek nem feltétlenül kell együtt járnia szervezeti átalakításokkal. A tulajdonos
jogosítványa: egységes elveken nyugvó elvárások meghatározása.
A társaságok jelenleg is a kiszámlázott vagyonkezelői díjnál lényegesen nagyobb terhet viselnek,
hiszen a saját forrásaik terhére végzik el közcélú és közérdekű feladataikat.