...az OEE Alkotmány utcai volt Székházának Erdésztermében2006. december 8-án.
Tisztelt Küldöttközgyűlés, kedves megjelentek! Kedves Barátaim!
Igen nagy megtiszteltetés számomra, hogy most itt állhatok szeretett szakmám küldöttei előtt és mondhatok néhány mondatot.
Bánó László erdőmérnök vetette fel az erdészéletutak lerögzítésének gondolatát, amely igen nagy horderejű dolog. Vallomások a szülőföldről, a hazáról, a kezdetekről, az alma máterról, a nemzetünket szolgáló erdészhivatásunkról. Fontos híradás az utókornak, a fiataloknak. A vallomások nemcsak jelzik egy hivatását nagy buzgalomnál teljesítő szakember életútjának legtanulságosabb eseményeit mozzanatait, hanem megfelelő távlatból nézve visszaadják az egész erdész szakmánk fejlődésének eredményeit, sikereit, kudarcait , egész történetét.
Az Országos Erdészeti Egyesület vezetése távlatban gondolkodott, amikor felkarolta ezt a felvetést. Sok más szakma még nem jutott el annak felismeréséhez, hogy egy elismert pályát befutó neves szakember vallomásának rögzítése milyen jelentőségű egy szakma erejének kifejlődésében, identitásának kifejlesztésében. Pápai Gábornak múlhatatlan érdeme, hogy a Gyökerek és lombok sorozat immár ötödik kötetének összeállítására vállalkozott és igyekezett a vallomásokban az embert a középpontba állítani. Az embert, a szakembert, aki a háborúk, világégések mindent elsöprő rombolásainak közepette is, nem törődve semmiféle nehézséggel, keményen és fáradhatatlanul dolgozik az új erdők, az újulat, a kis csemeték, majd a kis fácskák fennmaradása és fejlődése érdekében.
A szakmai hivatás gyakorlása elválaszthatatlan a körülöttünk zajló világtörténelmi eseményektől, nemzetünket ért különféle negatív hatásoktól. A vallomások bizonyítják, hogy a magyar szakemberek népünknek, nemzetünknek harcait, sorsunk nehézségeit nemcsak elviselték, hanem az erdők megmentésével hozzá is járultak a nemzet életben maradásához.
Milyen nagy dolog volna, ha Bedő Albert, Kaán Károly, Wagner Károly vagy akár Vadas Jenő és Roth Gyula életútjának tanulságairól, őket idézve olvashatnánk.
Európai szenzáció volt annak idején az 1923-as alföldfásítási törvény. A szörnyű trianoni békeparancs elesettségében a magyar erdészek kiadták a jelszót: erdőt az Alföldre, az elszakított Kárpátok erdeinek pótlására. Kieszelője Kaán Károly és részbeni végrehajtója Kiss Ferenc volt. A kiváló erdészgyökerek itt is lombokká fakadtak. Kiss Ferenccel kapcsolatban el kell mondanom, bár végzős tanítványaimnak mindig elmondtam, továbbá tanulmányban, cikkben is előadtam, de úgy érzem, hogy a Gyökerek és lombok sorozat örökös céljának igazolására nem lehet jobbat, megrázóbbat még kitalálni sem!
Szigorló erdőmérnök voltam, témámmal kapcsolatban felkerestem az akkor már közel 90 éves Kiss Ferencet, legnagyobb erdészeink egyikét, a szegedi erdők atyját. Karon ragadva, szinte bevonszolt ásotthalmi kertjébe és ott rámutatott két egymás mellett álló piramis tölgyre. Szokása szerint édös öcsémnek nevezve mondta el, hogy 56 évvel azelőtt saját kezűleg ültette el a két jellegzetes alakú fát. Akkor vettem csak észre, hogy a fák alatt néhány rongyos pokróc van kiterítve. Gyengülő szemei miatt négykézlábra ereszkedett és tapogatózva kereste és szedte össze a lehullott makkokat. Egy füzetbe írta naponta a lehullott makkok számát. "Édös öcsém, majd valamikor ezeket az adatokat felhasználhatjátok." A puszta homokon térdepelő és a makkokat összeszedő hófehér hajú, ősz szakember látványa letaglózó volt számomra. Az utolsó leheletéig a szakmát szolgáló és a közösségért dolgozó ember látványa nagyon meghatott és egész életemre elkísér. Ott fogadtam meg, hogy példája nyomán életem végéig szolgálom hazámat és erdész szakmámat. Kiss Ferenc ezzel a tettével üzent az utókornak, s nekem az üzenetet folyamatosan továbbítanom kell! Az öreg erdészek ilyen példamutató tetteivel kell, hogy az ifjúságot a helyes irányba tereljük.
Napjainkban mintha egy kicsit megkopott volna az önfeláldozó készség. Az erdőkért való kitartó munkásság, az új erdők telepítésében, felnevelésében, egyáltalán az erdők óvásában valamikor nagyobb elszántság volt tapasztalható. Ne feledjük persze a közel 50 éves bolsevista ráhatást, az utóbbi 10 esztendőben pedig az erős liberális hatásokat, amelyek befolyásolják egész társadalmunk felfogását.
Kötelességünk mindent megtenni, hogy a nagy erdész ősök erdő iránti rajongása régi fényében ragyogjon.
A Gyökerek és lombok sorozat nem élvez semmiféle állami támogatást. Egy-egy önzetlen erdőrajongó, hivatásos erdész adakozása tette lehetővé ennek a kötetnek megjelenését is.
Mi lesz az erdők jövőjével, az erdészképzéssel, az erdészutódok felnevelésével, ha nem teszünk meg mindent a kudarcok okainak feltárására, sikereink tárgyilagos értékelésére, amire a Gyökerek és lombok sorozat ad lehetőséget. Mi lesz, ha jövőben elapad az adakozási kedv?
Nagy megtiszteltetés, hogy a most megjelenő kötetben az én életutam is helyet kapott.
Szülőhazám, az erdő, a soproni alma mater, erdész őseim, az erdőfelügyelő nagybátyám adták az én gyökereimet. A lombokká fakadás abban az 50 évben történt, amelyet a soproni erdészeti technikum, majd szakközépiskola tanári katedráján dolgoztam végig, majd a soproni egyetem tanárképző intézetében az erdőmérnök-tanárok kiképzésének szolgálatában töltöttem és töltök el. A lombok fejlődése tovább folytatódik erdész fiam munkájában, és nagyon remélem, majd kiteljesedik erdésznek tanuló unokám munkálkodásában.
Az emberiség még valójában nem döbbent rá arra, hogy az erdő az ember életének alapvető feltétele, erdő nélkül nincs élet a Földön! Ezt az üzenetet kell hordoznunk, átadnunk nemcsak a fiatal erdészeknek, hanem mindenkinek!
Kiss Ferenctől tanult lelkesedéssel és alázattal igyekszem szolgálni az erdőt, amíg erőm engedi!
Köszönöm, hogy meghallgattak!