Náhlik András, a NYmE Erdőmérnöki Kar dékánjának debreceni beszéde (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Az Országos Erdészeti Egyesület 139. Vándorgyűlése, 2008. július 11., Debrecen

ImageTisztelt Elnök Úr, Főigazgató Úr, Államtitkár Úr, Vezérigazgató-helyettes Úr!
Tisztelt Közgyűlés, Hölgyeim és Uraim!

Az erdészeti felsőoktatás 200. évfordulóján köszöntök minden erdőmérnököt, erdészt és mindazokat, akik kötődnek az Erdőmérnöki Karhoz, az erdésztársadalomhoz, akik szívügyüknek tekintik a magyar erdőgazdálkodást és erdészeti felsőoktatást. Külön köszöntöm az Országos Erdészeti Egyesületet, és e rendezvény szervezőjét, a 110 éves Erdészeti Tudományos Intézetet, és egyben köszönöm, hogy 200 éves jeles évfordulóján megszólalási lehetőséget nyújtottak az Erdőmérnöki Karnak.

Miért 200 év, miért datáljuk 1808-ra az erdészeti felsőoktatás kezdetét, és ezáltal az Erdőmérnöki Kar jogelődjének, az Erdészeti Tanintézetnek a megalakulását? Nos, 1808. január 5-én keltezték azt a dokumentumot a magyar udvari kancellária számára, amelyben hivatalosan közölték az Erdészeti Tanintézet létesítését és élére Wilckens Henrik Dávid kinevezését akadémiai tanárrá, császári és királyi bányatanácsossá, aki 1809. február 12-én kezdte meg előadásait, a főkamaragrófi hivatal összes tagjának jelenlétében, ünnepélyes keretek között. És bár tudjuk, hogy az erdészeti oktatás gyökerei sokkal messzebbre, előbbre nyúlnak, hiszen erdészeti előadásokat már jóval korábban a Bányászati Akadémián is tartottak, a magyarországi erdésztársadalom, az erdészettörténészek, felsőoktatásunk, intézményeink az 1808. évet tekintették és tekintik a felsőoktatás megalapítási évének, azt az évet, amikor az oktatás intézményesült és önállósodott.

200 év… kimondani is sok. És mennyi minden történt azóta, mennyi meghatározó, sorsfordító esemény formálta hazánk történelmét! A napóleoni háború, a reformkor, majd a 48-as forradalom és szabadságharc, amelyből hallgatóink is kivették részüket. Közben Kazinczy színrelépése és munkássága, a magyar nyelv szerepének növekedése, ami az oktatásban is kifejtette hatását és a kiegyezés, amikortól már magyar nyelven folyt az erdészképzés. És a dualizmus kora, amelynek gazdasági fellendülése az oktatás korszerűsítésében is éreztette hatását: nőtt az oktatás időtartama, a műszaki tárgyak komoly megerősödése mellett nőtt a biológiai, majd az üzemtani tárgyak súlya, és mindennek következtében 1904-től a végzettek megnevezése már nem erdőtiszt, hanem okleveles erdőmérnök volt. Aztán a két világégés, közben a főiskola Sopronba költözése, az ágfalvi csata és a népszavazás, melyek tevékeny résztvevői voltak hallgatóink, és amelyek eredményeképpen Sopron magyar maradt. Aztán a kommunista berendezkedés és az 56-os forradalom, ahol hallgatóink fényesen helytálltak, de a Kar elszenvedte legnagyobb személyi, szellemi veszteségét.

A történelem eseményeitől a főiskola, a Kar nem tudta, nem tudhatta soha függetleníteni magát, a történelmi változások nem hagyták érintetlenül az erdészeti felsőoktatást, az Alma Matert. Egyet azonban biztosan kijelenthetünk: a hallgatóság a történelem folyamán mindvégig a progresszió és hazafiság talaján állt. Büszkék vagyunk erre.

És elérkeztünk az 1989-90-es évekhez, a rendszerváltoztatáshoz…, amely utáni korszakot már legtöbben megéltük, sőt, tevékeny részesei voltunk. Felsőoktatásunk tragikuma, hogy a társadalmi-gazdasági változás, ami a nemzetnek szellemi megújulást, szabadságot hozott, az oktatásban szabatosságot eredményezett annak összes konzekvenciájával. Csökkent az oktatás színvonala és követelményszintje, meghosszabbodott a tanulmányokkal eltöltött idő. És mi, az oktatásban dolgozók tehetetlen elszenvedői voltunk az eseményeknek, ennek az erdészeti felsőoktatás szempontjából most már nyugodtan kijelenthetjük: mélypontnak. És elszenvedői voltak a hallgatók is, akikre annak ellenére nagyobb terheket kellett rónunk a tárgykínálat kiszélesítésével, hogy gyengébb felkészültséggel léptek be a felsőoktatásba.

200 év… a kerek évfordulók emlékezésre, visszatekintésre, értékelésre sarkallnak, tegyük mi is. Az elmúlt időszakban az oktatás területén olyan mértékű változások mentek végbe, amelyek alapvetően formálták át a Kar oktatási szerkezetét. A felsőoktatási reformfolyamatok részeként a lineáris képzési rendszerre való átállás folyamatos. Kifutnak a kredites, hagyományos képzéseink. A bolognai egyezményben rögzítetteknek megfelelően 5 éves szakjainkat kettéválasztottuk alap- és mesterképzésre, a régi főiskolai szintű szakokat kibővítettük mesterképzéssel. Elfogadott mesterképzési szakindítási engedélyekkel rendelkezünk a természetvédelmi mérnöki, vadgazda mérnöki és környezetmérnöki szakokon. Elfogadás előtt áll az erdőmérnöki mesterképzés és hamarosan beadjuk a környezettudományi mesterszakunk indítási kérelmét. Tavaly az országban elsőként indítottuk a természetvédelmi mérnöki mesterképzést, szeptembertől pedig a vadgazda mérnökit indítjuk. Karunkon két doktori iskola működik eredményesen, az erdészeti és vadgazdálkodás tudományi, illetve a környezettudományi.

A Karra történő felvételi jelentkezési számok az országos csökkenő tendencia ellenére nálunk jelentősen nem változtak. Minden szakunk iránt jelentős az érdeklődés, de figyelmeztető jel, hogy idén sem tudjuk teljes mértékben betölteni egyes szakok helyeit. Nincs gondunk az erdőmérnöki szak helyeinek betöltésével, az idei évben is 80-90 főt veszünk fel. Sokkal nagyobb a gond például a természetvédelmi mérnöki szakon, ahol mindössze 20-25 felvett hallgatóval számolhatunk. Sajnálatos, hogy az utóbbi időszakban egyre jobban elharapózó szakindítások elvonják a hagyományosan magas színvonalú képzést folytató intézmények elől a hallgatókat pusztán jobb földrajzi fekvésük, és alacsonyabb követelményszintjük miatt. Meggyőződésünk, hogy ebben a helyzetben a piac szabályozó ereje már nem érvényesülhet, itt központi intézkedésre lenne szükség.

A Karon már második évben indítottunk angol nyelvű kurzusokat, jelenlegi kínálatunk már 18 tárgy. Ennek kettős hasznát látjuk: egyrészt, ezáltal fel tudunk készülni az angol nyelvű erdészképzésre, másrészt a hallgatók szaknyelvi ismeretének elsajátítását, illetve az általános nyelvtudás pallérozását segítjük elő. Fontos cél, hiszen lehetővé válik hallgatóink nagyobb számú részvétele külföldi részképzésekben, tanulmányutakon.

Az Erdőmérnöki Kar hagyományosan meghatározó területe volt és marad a kutatás, amely nélkül a hiteles oktatás elképzelhetetlen. Nagy örömünkre szolgált ezért a „Környezeti Erőforrás Gazdálkodási és Védelmi Kooperációs Kutató Központ” Kft-vé alakítása utáni 400 milliós pályázat elnyerése. A közeljövő feladata a pályázati ciklus végéhez érkezett „Erdő- és Faanyaghasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont” hasonló átalakítása és újrapályáztatása.

Az elmúlt tanév egyik kiemelkedő eseménye volt az Erzsébet-kerti új oktatási épületünk átadása, mely amellett, hogy megszüntette elhelyezési és tanteremgondjainkat, alkalmas lesz konferenciák megrendezésére is. Hogy mennyire, azt ki is próbáltuk felelevenítve a kari konferenciák régebbi gyakorlatát, nagy sikerrel. Emellett számos új vagy felújított épülettel, objektummal gazdagodott a Kar, amelyeket a kivetítőn láthatnak. Kutatóházaink vannak Sopronban a Hidegvízvölgyben, a Fertőn, Mosonszolnokon, oktatóbázisunk van Sümegen. Teljes mértékben felújítottuk és korszerűsítettük a kémiai és termőhely-ismerettani laboratóriumokat.

A kar munkája tavaly komoly megmérettetésen esett át, három napon keresztül vizsgálta a Magyar Akkreditációs Bizottság. Az akkreditáció eredményesen zajlott, a Kar a legmagasabb, „A” minősítést kapta.

Az új szakok indítása ellenére a Kar legfontosabb képzése természetesen az erdőmérnökképzés maradt. Készen állunk az erdőmérnöki mesterszak indítására. Engedjék meg, hogy erre külön kitérjek. Évtizedek alatt kialakult minőségi erdőmérnökképzést kellett először módosítanunk a kreditrendszer bevezetésével, majd teljesen felforgatnunk az osztatlan 5 éves képzés megbontásával alap- és mesterképzésre. Nem jó szántunkból tettük, sőt, ahol lehetett tiltakoztunk a változtatás ellen. Mára beigazolódtak a félelmeink. Rendkívüli nehézségekbe ütközik a gyakorlati képzés, amelyre mindig oly büszkék voltunk, túlterheltek a hallgatóink, az előrehaladás elodázhatósága oda vezet, hogy soha nem tapasztalt arányban maradnak le a mintatantervtől, mely problémák persze a többi szakunkon is fennállnak. Ami viszont az erdőmérnökképzés sajátos problémája, hogy nem tudjuk majd okleveles szintű végzettekkel kielégíteni a gyakorlat munkaerő igényét amennyiben a mesterképzés helyei az oktatási kormányzat elképzelései szerint korlátosak maradnak. Ezzel szemben olyan 3 éves képzésben részt vett végzősök tömegét fogjuk kibocsájtani az egyetemről, akikkel a szakma nem igazán tud majd ilyen tömegben mit kezdeni. Mindenekelőtti kötelességünk ezért a régi osztatlan képzés visszaállítása érdekében mindent megtenni, és e törekvésünkben segítségünkre van a szakma egésze. Deklaratív módon a Fagazdaságok Országos Szövetsége, az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete és az Országos Erdészeti Egyesület, nem utolsó sorban pedig a hallgatói szervezetek, de biztosítottak bennünket támogatásukról a szakhatóságok, állami és magángazdálkodó szervezetek is. 

Látjuk, tudjuk, hogy erdőmérnökképzésünknek vannak neuralgikus pontjai, amelyek közül talán a legfontosabb, hogy hallgatóink nehezen igazodnak el a termelő vagy a természetszerű erdőgazdálkodás prioritásának kérdésében, nem kapnak egyértelmű útmutatást a tekintetben, hogy későbbi munkájuk során a gazdaságosság vagy természetvédelmi, társadalmi kihívásoknak kell-e elsősorban megfelelniük. Kritika is ér bennünket mondván, hogy az oktatás bizonyos területeken szélsőségesen természetvédelmi irányultságot vesz.

Nos, bár érzékelem a gondokat, összességében a szélsőséges jelzőt tagadom, ugyanakkor a természetvédelmi irányultságot vállalhatónak, sőt vállalandónak tartom. Mint ahogy vállalták neves elődeink, Kaán Károllyal az élen. De senki ne gondolja, hogy az említett dilemmát felsőoktatásunk generálja. Ez a vita az erdészszakma és a természetvédelem, az erdészszakma és a civil szféra közötti vita és egyáltalán nem utolsó sorban az erdésztársadalmon belüli vita leképeződése az oktatásban. Azt viszont elfogadhatatlannak tartom, hogy a mindenkori hatalom most már évtizedek óta bennünket, erdészeket használ gazdasági-politikai célkitűzései elérése érdekében ütközőpontként, pufferként a hivatalos és civil természetvédelemmel, nem utolsó sorban a közvéleménnyel szemben. Elfogadhatatlan az a követett gyakorlat, amely a problémát helyben kezelendőnek tartja, és e szerint cselekszik, nem akarván kormányzati szintre emelni, mondván, hogy ezáltal eszkalálódik. Ehelyett a tő melletti erdészt, az erdőkezelőt, sőt az erdészeti hatóságot teszi ki mindennapi vitáknak a közjóléti és a természetvédelmi funkciót számon kérőkkel szemben anélkül, hogy kompenzálná e funkciók ellátásából származó bevételcsökkenést és kiadásnövekedést. Teszi ezt úgy, hogy eközben számon kéri az eredményes gazdálkodást.

Az imént érintettem a szakok országos túlburjánzásából származó gondjainkat. Példaként a vadgazda mérnöki szakot hozom, de mondhatnám a természetvédelmi mérnökit is. Köztudott, hogy Karunk kezdeményezte a vadgazda mérnöki szak megalapítását és elsőként indítottuk levelező képzésként 1993-ban, valós igényeket kielégítve, hiszen számtalan középfokú vagy technikusi végzettséggel évek óta a szakmában dolgozó kollégának adtuk meg a lehetőséget a továbbtanulásra, az oklevél megszerzésére. Azóta, látva a képzés iránti érdeklődést már további négy intézmény indította a képzést és egy további tervezi. Mi ebben a gond, hiszen mondhatnánk, hogy majd a piac eldönti, hogy mely intézmények lesznek életképesek az oktatásban. Az a gond, hogy most már tömegével termeli az öt, majd hat intézmény a szakmában elhelyezkedni nem tudó mérnököket. Gond, hogy a hallgatókért folyó versenyben nem a színvonal a döntő, sőt, az alacsony színvonalon képző, alacsony követelményszintet megkövetelő intézmények vonzzák jobban a hallgatókat. Gond, hogy az intézményválasztásnál a lakóhelyhez való közelség játszik fontos szerepet, és megint csak nem az oktatás színvonala. Így aztán vadgazdálkodási, vadbiológiai minősített, hazai és nemzetközi szinten megméretett oktatók nélkül indíthatnak intézmények képzést. És gond, hogy az illetékesek ezt tétlenül nézik, széttárva a karjukat, hogy majd a piac eldönti, mely intézmények lesznek életképesek.

Ezt a példát itt tartottam fontosnak elmondani Debrecenben, de elmondhattam volna Gyöngyösön, újabban Kecskeméten vagy más agrár-felsőoktatási intézményben is. Miért is? Mert úgy látom, úgy látjuk mi, soproni oktatók, sőt meggyőződésünk, hogy a 200 éves, nagy hagyományokkal rendelkező soproni Alma Mater erdészképzése forog veszélyben. Mert félreértés ne essék, ha máshol indul erdészképzés az a soproni fokozatos leépüléséhez fog vezetni, akárcsak más szakok esetében. Lehet azt mondani, hogy ez az Alma Mater gondja, oldja meg. A megoldás azonban nem a mi kezünkben van, még, ha a múltban mindent meg is tettünk e folyamat megakadályozására, és eltökélt szándékunk, hogy a jövőben is minden eszközzel küzdünk ezért. Mert hová is vezet ez a folyamat? Általános színvonalcsökkenéshez, felhíguláshoz, akárcsak más szakok esetében. A selmeci-soproni hagyományok eltűnéséhez fog vezetni az erdészetben. Az erdészszakma összefogását fogja megszüntetni, az erdészet érdekérvényesítő képességét fogja tovább csökkenteni. Nem tudom ki, hogy van vele, de engem mindig jó érzéssel töltött el, hogy ha bárhová mentem az országban az erdészszakma képviselői ismerősként, barátként üdvözöltek. Jó érzéssel töltött el, hogy mindenhol segítőkészséget tapasztaltam a közös gyökerek okán, hiszen egy srófra jár az agyunk. Vajon meddig lesz ez így? És mindez miért kerül veszélybe? Hogy néhány agrárintézmény sokadik szakja mellé még egyet szerezzen. Egy olyat, amely még jelenleg is prosperál, nem küzd beiskolázási gondokkal.

Az elmondottak okán szeretném az Erdőmérnöki Kar nevében a leghatározottabban leszögezni, hogy számunkra minden olyan törekvés, amely az agrárképzésekbe szakirányként próbálja erdésztárgyak sokaságát becsempészni, és ezáltal bármilyen szintű erdész végzettséget adni, elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan nem csak az Erdőmérnöki Kar mérnökképzésének veszélyeztetése miatt, hanem elfogadhatatlan középfokú erdészképzést folytató intézmények iránt érzett szolidaritásunk okán is. Mindezért felhívom az érintett agrárintézményeket, hogy valljanak színt jövőbeni erdészeti oktatást érintő terveiket illetően. Felhívom oktatási kormányzatunkat, hogy vessen véget a szakok mértéktelen elszaporodásának, és ne kizárólag a Magyar Akkreditációs Bizottság döntésétől tegye függővé a szakok indításának engedélyezését, hiszen ez utóbbi csak a minimális feltételek meglétét vizsgálja. Hagyjon fel az oktatási piac további liberalizálásával és az oktatás minőségét szem előtt tartva, védje meg az intézményeket a piaci torzulásoktól. És felhívom a magyar erdőgazdálkodás vezetőit, az erdőmérnökök közösségét, hogy ne adják nevüket az erdőmérnökképzés devalválásához. Kérem ezt nem csak, és nem is elsősorban az Alma Mater érdekében, hanem szakmánk egészének érdekében.

Mondandóm talán túl hosszúra nyúlt, és meglehet nem is merítette ki az ünnepi beszéd minden kritériumát. Kérem ezért megértésüket, 200 éves hagyományaink féltése nem engedte meg, hogy felhőtlen diadaljelentést mondjak, elkendőzzem gondjainkat.

Végül engedjék meg, hogy miközben gratulálok a 139. Vándorgyűlés sikeres megrendezéséhez, köszöntsem testvérintézményünket, az ERTI-t 110 éves fennállása alkalmából. Testvérintézmény, hiszen ugyanazon selmeci gyökerekből nőtt ki, mint az Erdőmérnöki Kar. Jelképesen nyújtom kezem, amely a jelenleginél is szorosabb együttműködésre hív mindkét intézmény megtartására a következő 110, 200 évben. Együtt, összefogással többre megyünk. Többre megyünk az erdészeti oktatás, kutatás, az erdészszakma boldogulásának előmozdítása érdekében.

Köszönöm, hogy meghallgattak.
Jó szerencsét! Üdv az Erdésznek!



© 2022 Forestpress. All Rights Reserved.