A közelmúltban a sajtó az állami erdőkkel és az erdészeti hatósággal kapcsolatos hírektől volt hangos.
A természetvédelem egyes szervezetei, valamint a hozzájuk kapcsolódó érdekcsoportok határozottan törekednek az erdészeti szakigazgatás áthelyezésére az FVM-től a KvVM-hez, valamint a védett állami erdők vagyonkezelői jogainak átadására az állami tulajdonú erdészeti társaságoktól a nemzeti park igazgatóságokhoz.
E törekvéseket szakmailag és gazdaságilag is megalapozatlannak, sőt károsnak tartjuk.
Sajnálatos, hogy a már ismert csúsztatások, félrevezetések a zöld civil társadalom kommunikációjában is megjelentek – felülírva a szakmai érveket.
Az erdőt gondozni, az erdővel gazdálkodni kell, úgy, hogy minden ember érdekét a legjobban szolgáljuk vele. Az erdőkben egyidejűleg és minél kiegyenlítettebben szükséges a védelmi és a jóléti célokért tenni, csakúgy, mint fát termelni. E célok egyikét sem szabad a másik rovására előtérbe helyezni!
Az erdészeti szakigazgatást évszázados szakmai és szervezeti hagyományrendszer kapcsolja az agrártárcához, annak szerves részeként szerzett magának nemzetközi elismerést. Hatékony és színvonalas működését sokoldalúan képzett szakemberei, régiós tagozódású szervezete, páratlan értékű adattára, országosan egységes és korszerű informatikai háttere garantálja. Az erdészeti szakigazgatás az erdőre – függetlenül annak tulajdonosától és védettségétől – mint alapvető természeti erőforrásra tekint, mely az agrárium része, a vidékfejlesztés, a vidék lakosságmegtartó képességének bázisa.
Az erdészeti szakigazgatást ésszerűtlen és indokolatlan kivonni az FVM szervezetéből!
Jelentős szakmai és társadalmi érdek, egyetértés szól az állami erdők egységes vagyonkezelésének megtartása mellett. Az európai példák is ezt támasztják alá.
Az erdőgazdaságok kezelte erdőkben a közcélúság az elsődleges vezérlő elv. Az erdőgazdaságok ma az állami erdők 90 százalékán gazdálkodnak, szigorú szakmai és pénzügyi ellenőrzés mellett, hatékonyan. A gondjaikra bízott erdőket évtizedek óta nagy tapasztalattal, szakértelemmel, elkötelezettséggel gondozzák, rendelkeznek a szükséges infrastruktúrával, eszközökkel. Sok gondot és pénzt fordítanak az erdők közcélú szolgáltatásaira, a fajok sokféleségének megőrzésére, fejlesztésére. Élen járnak a természetközeli gazdálkodási módszerek alkalmazásában. Az erdőgazdaságok – a természetvédelmi célok mellett – az erdők valamennyi szolgáltatását érvényre juttatják. Az erdész szakértelem referenciája két évszázados.
A közcélú erdőgondozás területén elért, és a természetvédelem által kommunikált eredmények elsősorban az erdőgazdaságoknak köszönhetők!
A jelenleg állami tulajdonban lévő és az erdőgazdaságok által kezelt erdők természeti adottságai eltérőek, de egységben kezelve a jó erdők hozamaiból a gyengébb területek fenntartása megoldható, azaz a több mint 1 millió hektár állami erdő így, egyben önfenntartó.
Az állami erdők tulajdonjogának megőrzése és egységes kezelése, valamint azok erdőtelepítéssel való, a közfoglalkoztatást is segítő bővítése egyaránt kívánatos.
Az egységes erdőkezelés megbontásának lobbistái elbagatellizálják javaslatuk várható gazdasági következményeit. Az erdő adta faanyag hasznosításának elmaradása miatt kieső bevételek ellentételezését megalapozatlan forrásokkal mutatják be – azt valójában a költségvetésre, így az adófizetőkre terhelnék. A gazdasági megfontolásokat mellőző önfenntartó működés nem lehetséges!
A szakszerűen kezelt állami erdők az erdőgazdaságok több évtizedes munkája nyomán gyarapszanak, azok gazdasági és ökológiai értéke egyaránt növekszik.
A magyar társadalom faanyag iránti igénye nő, ma megközelíti az évi 10 millió köbmétert.
A túlzó korlátozások miatt nem csak a faanyag-igény kielégítése kerülhet veszélybe, hanem a költségvetési és helyi adó bevételek is sokmilliárdos nagyságrendben csökkennek. Az alapanyag kínálatának visszaesése, árának növekedése miatt számos hazai faipari cég kényszerülne bezárásra, tevékenysége visszafogására. Családok tízezreit érintve csökkennének a megélhetés lehetőségei olyan vidékeken, ahol más munkalehetőség nincs. Az erdőgazdaságok gazdasági aktivitása fontos a vidék lakosság megtartó erejének növelésében, a kis- és középvállalkozások fennmaradásában.
Amelyik ország a faanyagban nem törekszik önellátásra, az közvetve a harmadik világ erdőterületeinek csökkenéséhez, a környezet romlásához járul hozzá.
Az erdőből tervezett és szabályozott körülmények között kitermelt fa egyik lehetséges felhasználási formája a megújuló energiaként való hasznosítás. Energiatermelésre csak azt a fát adja a gondos gazdálkodó, ami tovább-feldolgozásra nem alkalmas. Amely fát ma energia céljára használnak fel, azt korábban alacsony árakon, rost- és tűzifaként exportálták. Mindenki előtt ismert vállalásokat tettek az unió országai arra, hogy energiatermelésük mind nagyobb részét megújítható forrásból, többek között biomasszából fedezik – éppen a környezet védelme érdekében.
A gazdasági társaságként működő erdőgazdaságok – a költségvetési szervezetekkel szemben - rendelkeznek a tartalék-képzés, illetve a felhalmozás képességével is. Az ebből fakadó hosszú távú tervezhetőség és gazdasági kiszámíthatóság a fenntartható erdővagyon kezelés, a környezeti kihívásokkal szemben való fellépés szükséges feltétele.
Nincs valódi szakmai és gazdasági indoka az egységes állami erdővagyon-kezelői szerkezet megbontásának. Az állami erdővagyon közcélokat szolgáló működtetésére a legjobb megoldást az állami tulajdonú erdészeti társaságok vagyonkezelése jelenti.
Országos Erdészeti Egyesület
Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség
Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége