Az éghajlatváltozással foglalkozó tudományos tevékenység és az arra alapozott szakpolitikai döntések jelentősége
AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSI KORMÁNYKÖZI TESTÜLET NEMZETI BIZOTTSÁGÁNAK* ÁLLÁSFOGLALÁSA
2010. MÁRCIUS 16.
Összefoglaló
A földi környezet állapotával kapcsolatos megfigyelések és tudományok kutatások eredményei alapján nem kérdőjelezhető meg az éghajlatváltozás, illetve várható súlyos hatásainak erősödő veszélye, valamint az, hogy a mostani éghajlatváltozási folyamat elsődleges okozójának az emberi tevékenységet tartjuk. A több mint húsz éve megalakult Éghajlatváltozási Kormányközi Testület egy sajátos hidat jelent a tudomány és a szakpolitika között, s megítélésünk szerint mindezidáig nem merült fel olyan tudományosan alátámasztott eredmény, amely cáfolná a Testület által közreadott leglényegesebb megállapításokat.
Az elmúlt két évtizedben az éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek sokat gyarapodtak, s ezek alapján – véleményünk szerint – még határozottabb lépésekre van szükség mind a kibocsátás-csökkentés, mind a változásokra való felkészülés tekintetében. Az éghajlatváltozás növekvő veszélyét mi okozzuk, nekünk kell megváltoztatnunk a földi környezet változását okozó tevékenységünket és nekünk kell alkalmazkodnunk azon hatásokhoz, amelyek már elkerülhetetlennek látszanak. Az ezekre irányuló nemzetközi klímapolitikai együttműködés célja a korábbiaknál sokkal ambiciózusabb közös célok és kötelezettségek meghatározása, valamint az, hogy ezek elérése érdekében minden fél vállalja arányos felelősségét és teljesítse az abból adódó feladatait.
Az éghajlatváltozás növekvő veszélyét alátámasztják a megfigyelések és a tudományos vizsgálatok
Egyes emberi tevékenységek a földi légkör összetételének hosszabb-rövidebb távú megváltozását eredményezik. A fosszilis tüzelőanyagok elégetése során a légkörbe jutó kén-dioxid a kibocsátás helyétől nagy távolságokra is eljutva sokáig hozzájárult a környezet elsavasodásához, a „savas esők” kialakulásához. A korábban a hűtőberendezésekben széles körben alkalmazott freon a magas légkörbe kerülve a földi élet számára kulcsfontosságú ózonréteg elvékonyodására vezetett. E két súlyos környezeti probléma esetében a tudomány bizonyítékaira alapozott nemzetközi megállapodások megszülettek és azok hatékony végrehajtása nyomán napjainkra mindkét probléma megoldása folyamatban van. A fosszilis tüzelőanyagok energiatermelési célú felhasználása, különböző ipari és mezőgazdasági tevékenységek következtében viszont mind több üvegházhatású gáz – elsősorban szén-dioxid és metán – jut a légkörbe. A szén-dioxid légköri koncentrációja az iparosodás előtti 280 ppm értékről 2008-ra földi átlagban 384 ppm-re, azaz 37%-kal nőtt. A metán légköri koncentrációja az iparosodás előtti 700 ppb értékről 1790 ppb-re, azaz két és félszeresére emelkedett. Mindkét gáz jelenlegi légköri mennyisége messze meghaladja az utóbbi 650000 év legmagasabb értékét. Az üvegházhatású gázok eltérő ideig a légkörben maradnak, s légköri mennyiségük felhalmozódásával fokozatosan növekszik a Föld minden részére kiterjedő éghajlatváltozás kockázata.
A földi környezet állapotának megfigyelését, állapotváltozásának nyomonkövetését lehetővé tevő műszerek, módszerek, megfigyelő hálózatok rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt évtizedekben. A megfigyelési adatok sokasága alapján egyértelmű az üvegházhatású gázok légköri mennyiségének gyors növekedése, és nagy valószínűséggel az is megállapítható, hogy az elmúlt fél évszázadban a globális felszíni átlaghőmérséklet is egyértelműen megnövekedett. Számszerűen kifejezve: az 1906 és 2005 közötti száz évben földi átlagban a felszíni átlaghőmérséklet +0,74 °C mértékű melegedést mutat; ezen időszakon belül az utóbbi öt évtizedben jelentősen nagyobb volt a melegedés üteme (0,13 °C/évtized). Az északi félgömb utóbbi 50 éves átlaghőmérséklete valószínűleg a legmagasabb ilyen hosszúságú időszak az elmúlt 1300 évben. Továbbá a Föld számos régiójában az utóbbi évtizedekben – elsősorban a hőmérséklet, a csapadék és a szélsőséges éghajlati jelenségek vonatkozásában – olyan gyors éghajlati változások következtek be, amelyekre az elmúlt százezer évben nem volt példa. A tudományos elemzések szerint e tendenciaszerű változások jelentős részéért azok az emberi tevékenységek felelősek, amelyek hozzájárulnak az üvegházhatású gázok kibocsátásához, illetve a földi vegetáció szén-dioxid elnyelő képességének csökkenéséhez.
A tudományos eredmények megalapozása
A környezeti megfigyelések értékelését, az üvegházhatású gázok kibocsátási forrásainak meghatározását, a földi éghajlati rendszer folyamatainak leírását szolgáló tudományos módszerek helyességének igazolására szigorú nemzetközi szabályok alakultak ki. Az egyik alapvető követelmény, hogy a kutatási eredményeket lektorált tudományos közlemények formájában kell közzétenni nemzetközileg elismert tudományos folyóiratokban.
Az újabb és újabb módszerek, állítások, következtetések helyességét sokféle tudományos fórum vizsgálja, és ez a többszörös ellenőrzés szavatolja, hogy összességében helyes képünk alakuljon ki a klímaváltozásról.
Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület tevékenységének jelentősége, működésének szigorú szabályai
A több mint húsz éve megalakult Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek (IPCC) két alapvető feladatköre van. Az egyik a földi éghajlati rendszerrel, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásával és elnyelésével kapcsolatos megfigyelésekre, elemzésekre vonatkozó, már közzétett tudományos eredmények értékelése és összesítése, s ezek alapján átfogó következtetések levonása. A másik feladatkör az üvegház hatású gázok kibocsátásának és elnyelésének becslésére alkalmazandó módszertani szabványok kifejlesztése. A Testület jelentéseit megalapozó szakmai anyagokat – számtalan érintett tudományág területén tevékenykedő több ezer kutató közreműködésével – a tudományos eredmények „szintéziséért”, a szakmai munka koordinációjáért felelős szakemberek állítják össze. Az általuk készített elemzéseket előbb tág körben szakmai ellenőrzésre, majd a döntéshozók számára különösen fontos összefoglalóikat a kormányok képviselőinek is észrevételezésre bemutatják. Az ellenőrzés során gyakran számos hibát, hiányosságot találnak, melyeket az elemzés véglegesítése előtt igyekeznek minél teljesebb mértékben kiszűrni. A Testület működését szabályozó részletes eljárások meghatározása, a vezető tisztségviselők megválasztása, a szakértők által előkészített összefoglalók jóváhagyása a Testület tagállamai kormányzati képviselőinek hatásköre. A Testület tehát egyúttal önmagában is egy sajátos hidat jelent a tudomány és a szakpolitika között.
Mindezek ellenére a Testület tevékenysége, egy-egy jelentése sem lehet minden tévedéstől mentes; így legutóbbi rendkívül részletes jelentése is tartalmazott néhány - nem megfelelően ellenőrzött forrásokból átvett, a jelentés lényegi megállapításait nem érintő - kisebb hibát. Lényegesebb gondot jelent az olyan részterületekre vonatkozó kutatási eredmények beillesztése, ahol – a téma újszerűsége, bonyolultsága vagy egyes korábbi eredmények részbeni megkérdőjelezése – miatt még csak nagyon kevés és nem kellően publikált eredmény áll rendelkezésre: e „szürke szakirodalom” felhasználása komoly dilemmát jelent a Testület keretében tevékenykedő szakemberek számára. A közelmúltban feltárt problémák miatt a Testület az eljárási szabályok további szigorítására készül. Ugyanakkor sajátos módon éppen akkor kérdőjelezik meg egyesek a Testület tevékenységének hitelességét és az éghajlatváltozás problémáját, amikor a döntéshozók azzal szembesülnek, hogy az éghajlatváltozás veszélyének kezelése érdekében a korábbiaknál sokkal jelentősebb társadalmi-gazdasági döntések meghozatalára volna szükség.
Megítélésünk szerint mindezidáig nem merült fel olyan tudományosan alátámasztott eredmény, amely cáfolná az IPCC által közreadott leglényegesebb megállapításokat. A megfigyelések, a tudományok kutatások eredményei alapján tehát nem kérdőjelezhető meg az éghajlatváltozás, illetve várható súlyos hatásainak erősödő veszélye, illetve az, hogy a mostani éghajlatváltozási folyamat elsődleges okozójának az emberi tevékenységet tartjuk. Ezért az eddigieknél is jobban meg kell erősíteni az éghajlatváltozással kapcsolatos tudományos kutatási és szakpolitikai hátteret.
Akadémiai állásfoglalás az éghajlatváltozásról és a teendőkről
Az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottsága 2009 elején állásfoglalást adott ki az éghajlatváltozásról és az ezzel összefüggő hazai feladatokról. Ez a dokumentum a nemzetközi és hazai tudományos kutatások eredményeire alapozva készült.
Az állásfoglalás szerint: „Természeti környezetünk egyik összetevője, az éghajlat az emberi tevékenység következtében nagy valószínűséggel az emberiség történetében példa nélkül álló változásnak néz elébe. Bizonyított tény, hogy hosszabb ideje egyre gyorsuló ütemben növekszik az olyan gázok légköri koncentrációja, amelyek fokozzák a légkör üvegházhatását. E gázok kibocsátásának változatlan ütemű erősödését feltételezve, egyre nagyobb a felszínközeli középhőmérséklet fokozatos emelkedésével járó éghajlatváltozás kockázata. A melegebb éghajlatot kísérő tengerszint-emelkedés, a sarki jégmezők kiterjedésének módosulása, az éghajlati övezetek eltolódása, valamint a Föld számos körzetében feltételezhetően jelentkező, kedvezőtlenebb csapadék-ellátottság arra figyelmeztet, hogy már a ma élő generációnak lépéseket kell tennie az éghajlatváltozás kockázatának és e változás következményeinek elkerülése, vagy legalább azok mérséklése érdekében.” Az állásfoglalás felhívja a figyelmet a hazai következményekre és teendőkre is: „A tudományos vizsgálatok alapján valószínűsíthető, hogy az éghajlatváltozásnak hazánkban is jelentős környezeti és gazdasági következményei lesznek. Mindezek figyelembevételével mérlegelni kell az üvegház-gáz kibocsátások mérséklésének hazai lehetőségeit, és az éghajlatváltozás mértékének, valamint hatásainak pontosabb becslése érdekében nagyobb figyelmet kell fordítani a levegőkörnyezeti és éghajlati megfigyelésekre és kutatásokra.”
Az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottsága által elfogadott állásfoglalás figyelembevételével az MTA Elnöksége közzétett egy nyilatkozatot az éghajlatváltozással összefüggő hazai feladatokról. Eszerint: „Az éghajlatváltozás a XXI. század meghatározó tényezője a társadalomban, az ember és a természet kölcsönhatásaiban egyaránt.” E nyilatkozat konkretizálja a felmerülő tudományos kutatási és innovációs feladatcsoportokat, s világossá teszi, hogy a hatékony cselekvési programok kidolgozása és megvalósítása érdekében elengedhetetlen az összes érintett hazai szervezet együttműködése.
Az éghajlatváltozással kapcsolatos politikai döntések és a nemzetközi klímapolitikai együttműködés
Az éghajlatváltozással kapcsolatos akkori tudományos ismeretek alapján már az 1990-es évtized elején világossá vált, hogy e probléma csak megfelelő nemzetközi együttműködéssel kezelhető. Ebben az időszakban készült el az IPCC első átfogó jelentése, s nálunk is a nemzetközi és hazai tudományos eredmények összegzése nyomán napvilágot látott egy akadémiai állásfoglalás. A tudományos ismeretek figyelembevételével a világ államai 1992-ben elfogadták az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményét, majd 1997-ben a Kiotói Jegyzőkönyvet. Ezek kidolgozásában Magyarország is részt vett és csatlakoztunk mindkét nemzetközi megállapodáshoz. Ezek alapvető célkitűzése „az üvegház-gázok légköri koncentrációinak stabilizálása olyan szinten, amely megakadályozná az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes antropogén hatást.” E nemzetközi megállapodások az elővigyázatosság elvére épülnek; az egyezmény megfogalmazása szerint: „A Részes Felek tegyenek elôvigyázatossági intézkedéseket az éghajlatváltozás okainak megelôzésére, megakadályozására vagy okainak csökkentésére és káros hatásainak enyhítésére. Ahol súlyos vagy visszafordíthatatlan károk veszélye fenyeget, a teljes tudományos bizonyosság hiánya nem használható fel indokként ezen intézkedések elhalasztására ..”. Azt is számításba kell venni, hogy az éghajlatváltozásból eredő káros hatások, illetve kezelésük költsége sokkal nagyobbra tehető, mint az időben elkezdett felkészülési és mérséklési intézkedéseké.
Az elmúlt két évtizedben az éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek sokat gyarapodtak, s ezek alapján – véleményünk szerint – még határozottabb lépésekre van szükség mind a kibocsátás-csökkentés, mind a változásokra való felkészülés tekintetében. Az ezekre irányuló nemzetközi klímapolitikai együttműködés célja a korábbiaknál sokkal ambiciózusabb közös célok és kötelezettségek meghatározása, valamint az, hogy ezek elérése érdekében minden fél vállalja arányos felelősségét és teljesítse az abból adódó feladatait.
*A Bizottság tagjai: dr. Bartholy Judit dr (ELTE), Bozó László akadémikus (OMSZ), dr. Faragó Tibor, a bizottság vezetője (KvVM), Horváth Levente (CE), dr. Iványi Zsuzsanna (REC), dr. Jászay Tamás (BME), Láng István akadémikus (MTA), dr. Mika János (OMSZ), dr. Nováky Béla (SzIE), dr. Pálvölgyi Tamás (BME), dr. Somogyi Zoltán (ERTI), dr. Takács-Sánta András (ELTE), dr. Tóth L. Ferenc (IAEA, CE), dr. Ürge-Vorsatz Diana (CEU), Balogh Andrea (KüM)