PETÍCIÓ MAGYARORSZÁG KORMÁNYFÕJÉHEZ

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

2006. június 8-án Budapesten a Kossuth téren csendes, figyelemfelhívó demonstrációra gyűltünk össze erdőtulajdonosok, erdészek, turisták és természetvédelmi civil szervezetek.
Összejövetelünk célja, hogy tisztelettel kérjük Öntől, hogy befolyásával szíveskedjen elősegíteni a honi erdészeti gazdálkodás fenntarthatóvá tételét.

 

Tüntetésünkkel az alábbi dolgokra szeretnénk felhívni a figyelmet:

– kiszámítható erdészeti politikára van szükség, hiszen az erdők fejlődésének-fenntartásának időmértéke nem mérhető össze a kormányzati vagy napi politikai döntések időmértékével
– felértékelődött az erdők védelmi és közjóléti szerepe, és a gazdálkodók számára lehetővé kell tenni, hogy megfeleljenek a társadalmi és gazdasági elvárásoknak, és meg tudják valósítani a fenntartható erdőhasználatot
– kérjük, hogy a maffiaszerűen végzett engedély nélküli fakitermelések megakadályozására soron kívül kerüljön sor az Erdőtörvény vagy Btk. Módosítására
– kérjük a védett területeken lévő állami erdőkben a fagazdálkodás összehangolását a természeti értékek védelmével, és azok ökoturizmusban betöltött fontos gazdasági szerepét tartsák tiszteletben az ÁPV ZRT által felügyelt erdészeti ZRT-k
– kérjük az erdőkezelési, erdőgazdálkodási tevékenységekben a fenntartható erdőhasználat (ezzel a természeti értékek védelmének szempontjai) minél hatékonyabb érvényesülését (ezt gyakorlatként több erdőgazdálkodó meg is valósítja, míg néhány esetben sajnos ez a szempont sérül).

A megmozdulásnak elsősorban aktualitást adó ok az az, hogy ezúton is kérjük a Miniszterelnök Urat, hogy a május 30-án elfogadott törvényjavaslat a frakcióvezetők és a kormány által már támogatott, eredeti előterjesztés – ami az erdészeti igazgatás kormányzati szakmai felügyeletét a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz szándékozott áthelyezni – szerint valósuljon meg!
Kérjük, hogy a törvény módosításával a kormányzat fejezze ki a szándékát, hogy az erdő mint természeti érték és mint erőforrás fenntartása mellett a korábbi szándékának (törvény-előterjesztés) megfelelően elkötelezi magát. Ennek kapcsán kérjük a törvény módosítását, és az erdészeti igazgatás áthelyezését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumhoz!


       Tisztelettel:


     A tüntetésen részt vevő erdőtulajdonosok, erdészek,
     turisták és természetvédelmi civil szervezetek


(Válaszcím: Nimfea Természetvédelmi Egyesület, 5420, Túrkeve, Pf.: 33. Kontakt: Sallai R. Benedek, ügyvezető)

 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.