Vadas Jenő erdőmérnök 1857. április 2-án született Hámoron. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia erdőmérnöki szakát 1878-ban végezte, majd a máramarosszigeti erdőigazgatóságnál gyakornok lett. 1880-ban államvizsgát tett. 1881-82-ben a Földművelésügyi Minisztériumban volt gyakornok, 1881-85-ben az óvízi erdőgondnokságnál (Szepes vármegye) erdőmérnök. 1885-ben a vadászerdei erdőgondnokság (Temes vármegye.) vezető erdésze és az ott alapított erdőőri szakiskola tanára, 1886-ban főerdész és igazgató tanára volt.
1891-től a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián rendes tanár erdőművelést, erdővédelem-, növény- és állattant adott elő.
1898-tól az általa szervezett központi erdészeti kísérleti állomás első vezetője. 1910-ben az Erdészeti Kísérleti Állomások Nemzetközi Szövetsége elnökévé választotta. Több külföldi tanulmányutat tett.
Jelentős szakíró. Munkatársa volt az Erdészeti Lapok című folyóiratnak és 1899-től 1918-ig szerkeszti az általa alapított Erdészeti Kísérletek című folyóiratot.
A Vadas Jenőről elnevezett mátrafüredi erdészeti és vadászati szakközépiskola a közelmúltban vesztette el névadóját, nevét.
1922. július 21-én hunyt el Budapesten.


