1905. március 13-án született Keszthelyen, alap- és középfokú tanulmányait is itt végezte. 1924. őszén iratkozott be a Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola Erdőmérnöki Osztályára, ahol 1929. februárjában kapott erdőmérnöki oklevelet. Friss diplomásként szakdíjnok a Kelle Arthur vezette Erdővédelemtani tanszéken, ahol rovartani és erdővédelmi kutatásokat folytat. 1936-ban tanársegéd, 1939-ben kitüntetéses műszaki doktor fokozatot kap az Adatok a fürkészdarazsak erdészeti jelentőségéhez című értekezése megvédése után.
1940-től adjunktus, 1944-ben Az erdei rovarok ökológiája tárgykörben Fürkészdarázs kutatásaim eredménye, különös tekintettel a mellékgazda kérdésre című habilitációs dolgozata alapján az eljárással járó kollokviumok alól felmentve kapott egyetemi magántanári címet.
Részt vett a II. világháború eseményeiben, a fronton töltött idő alatt az orosz erdőkről szerzett tapasztalatait közleményben jelentette meg a Bástyánk egyik számában 1943-ban.
1946-ban egyetemi rendkívüli tanárnak nevezték ki. Oktatott tárgyai: Erdészeti állattan, Növénykórtan, Állatföldrajz, Erdővédelemtan az erdőmérnökhallgatók részére, Általános állattan és Részletes állattan a bányamérnök hallgatóknak.
Számos egyéb téren is tevékenykedett: részt vett a világháború utáni földreform telekkönyvezési munkálataiban: 160 000 katasztrális hold adminisztrációját végezte el, ismeretterjesztő méhészeti előadásokat tartott, biológiai ismereteket oktatott munkástanfolyamokon. Tanárelnökként 1947-50. között a diákmenza vezetését is ellátta.
1951-ben az Erdészeti Tudományos Intézethez helyezték át, ahol az Erdővédelmi Osztály vezetésével és megbízták. 1952-ben megszerezte a biológiai tudományok kandidátusa, 1954-ben pedig a biológia tudományok doktora címet a Fenyőtoboz és fenyőmag-károsítók és azok parazitái című disszertáció megvédésével. Ezután a gyapjaslepke és a cserebogár kártételével, és az ellenük alkalmazható védekezési eljárásokkal foglalkozott. Részt vett az országos fénycsapda hálózat felállításában, a begyűjtött rovaranyag feldolgozásában, megalapozva ezzel az erdővédelmi prognózis alapelveit. 1962-ben tudományos főmunkatársi beosztást kapott.
Tagja volt a Finn Rovartani Társaságnak, a Magyar Biológiai Társaságnak, a Magyar Rovartani Társaságnak, a Fertőkutató Társaságnak. Állandó kapcsolatban állt Európa fürkészdarázs kutatóival. Gazdag szakirodalomi munkásságára az Akadémiai Kiadónál megjelent Erdészeti rovartan és Erdővédelemtan című könyveivel tette fel a koronát. Mindkét szakmai mű az erdészeti oktatás és gyakorlat alapművének számított évtizedeken keresztül.
Betegsége 1953-tól korlátozta munkájában, ennek ellenére – állapota súlyosbodása miatt – csak 1963-ban ment kényszerből nyugállományba.
Számos új rovarfaj felfedezése és leírása, szakmai ismereteit összefoglaló két könyve, rovarparazitológiai kutatási eredményei, az erdővédelem biológiai lehetőségeinek kidolgozása a mai napig meghatározó ismeretei szakterületének. Írásban megjelent 149 publikációja – köztük több idegen nyelven – őrzi széleskörű tudományos tevékenységét.
1947-ben a természettudományi területen kiemelkedő eredményeket elért kutatókat elismerő Szent István Akadémia tagjává választották. 1963-ban az Erdészet Kiváló Dolgozója, 1965-ben a Magyar Rovartani Társaság Frivaldszky emlékplakettjét kapta elismerésül.
1966. október 9-én halt meg Sopronban, ahol a Szent Mihály temetőben nyugszik. Varga Szabolcs (Az erdészeti felsőoktatás 200 éve emlékkönyv Selmecbánya 1808 - Sopron 2008. 1. köt. Sopron: NymE Erdőmérnöki Kar, 2008. p. 221-304.)