Erdészeti hátszél, titkos adatok (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Kalandpark a soproni védett erdő helyére?

4,2 hektáros védett erdőt adott 30 évre használatba mindössze évi 120.000 forintért a soproni Tanulmányi Állami Erdőgazdaság Zrt. (továbbiakban erdőgazdaság) a Lővér Kalandpark Kft.-nek (továbbiakban beruházó) 2008. december 16-án. Az érintett területen kalandparkot kívánnak létesíteni. Az első fokon hozott döntést a Védegylet megfellebbezte, mert az engedélyek körül vélhetően nincs minden rendben, viszont a munkálatokat már megkezdték olvasható a Védegylet közleményében.

A cégbírósági adatok alapján a beruházó egyik alapítója nagy valószínűséggel az erdőgazdaság korábbi oktatási igazgatóhelyettese Varga Tamás, aki jelenleg a Soproni Erdészeti Múzeum igazgatója. A dokumentum szerint Varga Tamás ügyvezetői státusza 2009. május 8-án megszűnt. További érdekessége az ügynek, hogy a beruházó cég telephelye a cégbírósági adatok szerint az erdőgazdaság korábbi irodaháza, ami Sopronban az Ojtozi sor 2. szám alatt található.

Az erdőgazdaság és a beruházó között megkötött szerződésben több jogellenesség valószínűsíthető. Figyelemre méltó, hogy a felek arra kötelezik magukat, hogy az ügylettel kapcsolatban semmilyen adatot harmadik fél részére nem adnak ki, még a közérdekűeket sem.

Az ügylettel kapcsolatban az MNV kifogást nem emelt. A Védegylet a fentiek miatt írásban fordult az MNV-hez, hogy az épülő kalandparkra vonatkozó összes dokumentumot tegye hozzáférhetővé. Ennek a törvényi kötelezettségének az MNV idáig nem tett eleget, ezért a Védegylet a Fővárosi Bírósághoz fordult közérdekű adatok kiadásának megtagadása miatt.

A rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy a jelenleg lekerített közel 3 hektáros terület egy ennél jóval nagyobb beruházás első üteme. Így a továbbiakban büfék, illemhelyek és nagyobb parkolók létesítése mellett az útszélesítés és a teljes közmű kiépítése is szükségessé válna a védett erdőben. A beruházó mély hallgatásba burkolózott a tényleges szándékát illetően, helyette szimpatizánsokat gyűjt egy internetes közösségi portálon.

A soproni Lővérek páratlan erdejében 2009-ben magánkórházat is terveztek. Ezt szintén bírálta a Védegylet, mivel a következménye az itt őshonos védett fajok kipusztulása, az erdő jellegzetes tájképi és természeti adottságainak a megváltozása lett volna. A kalandpark néhány száz méterre épülne a magánkórház tervezett helyétől. Álláspontunk szerint lehet helye egy ilyen rekreációs központnak a nyugati határszélen, de nem egy védett erdőben kellene megvalósítani, hanem már közművesített és könnyebben megközelíthető területen. Így továbbra is élvezhetnénk a nemzetközi hírű természeti kincseinket, a soproni Lővérek jelképének számító erdei ciklámennel együtt.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.