Galgaguta, 2023. november 16. - A Településfásítási program harmadik ütemében 19 vármegyében 443 település igényelt sikeresen sorfákat, településenként 10 és 30 darab közötti mennyiséget - közölte Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Galgagután.
A települések közül 95 a tavaszi időszakban végezte el az ültetéseket, míg a többség, köztük Galgaguta az őszi időszakban - tette hozzá.
A Településfásítási program célja nemcsak a vidéki települések zöldítése és az erdőtelepítések ösztönzése, hanem a helyi közösségek építése is - mondta. Kiemelte, hogy az agrártárca által útjára indított kezdeményezés célja a fák ültetésével javítani a települések környezeti állapotát, felhívni a figyelmet a fák fontosságára és hosszú távon biztosítani a fenntartható jövőt.
A minisztérium 2019-ben hirdette meg az Országfásítási programot - idézte fel a helyettes államtitkár -, aminek eredményeként 50 ezer hektár új erdő születik az országban, 1500 vidéki településen pedig összesen 46 ezer sorfát ültetnek el a helyi közösségek.
A Településfásítási program a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb zöldítési kezdeményezése, a fák elültetését a helyi közösségek szervezik meg, de aktív segítségre számíthatnak a helyi állami erdészeti társaságoktól és az Országos Erdészeti Egyesülettől - tette hozzá.
Kovács Zita beszélt arról is, hogy Nógrád az ország legerdősebb vármegyéje, és az erdők nemcsak több ezer család számára nyújtanak megélhetést és nemcsak téli tüzelővel látják el a lakosságot, hanem egész régiókra kiterjedően csökkentik a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait, emellett pedig a vármegye turisztikai kínálatában is jelentős szerepet töltenek be.
A helyettes államtitkár jelezte: a jelenlegi uniós költségvetési ciklusban a Közös Agrárpolitika keretei között a korábbi időszakhoz képest háromszor akkora forrást fordítanak az erdőkre, a következő években összesen 310 milliárd forintra pályázhatnak a gazdálkodók.
Kovács Zita arra is felhívta a figyelmet, hogy folytatódnak az új erdők létesítését ösztönző támogatások. Az Agrárminisztérium által meghatározott menetrend alapján 2024 februárjától az agrártámogatások sorában az elsők között nyílnak meg az erdőkkel kapcsolatos jogcímek, köztük az erdőtelepítési pályázatok.
Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett arra mutatott rá, hogy a fa jelenti az életet és jelenti a jövőt is, és "ha elültetünk egy fát, akkor azt a jövőért tesszük". Elmondta azt is, hogy térség 84 településéből eddig 57 településen ültettek fát.
Agócs Gábor, Galgaguta polgármestere (független) az Országfásítási program szerepét méltatva a település életében, arra hívta fel a figyelmet, hogy állami támogatásból kiváló minőségű fákkal tudják szépíteni a települést, amellett, hogy a klímaváltozás ellen is tudnak tenni. A két évvel ezelőtti sikeres pályázás után most ismét fákat ültetnek - mondta -, a 30 darab gömb szivarfa nem csak gyönyörű fasort fog alkotni, de négyméteres maximális magasságuk a légkábeleket sem veszélyezteti.