2023. november 15. - Idén Somogy vármegye 28 településén 733 fát ültettek el az Agrárminisztérium által indított Településfásítási Program keretében
Az Agrárminisztérium kezdeményezésére idén harmadik alkalommal meghirdetett Településfásítási Program keretében ez év tavaszán és őszén 733 fával gazdagodtak Somogy vármegye településeinek közterei.
Bolhó, Kadarkút, Balatonszárszó, Nikla - csupán néhány a 28 somogyi település közül, ahol az idei évtől kőris, platán, nyír, juhar, gömb szivarfa, szil, eper vagy éppen különböző hársak szegélyezik majd az utakat, utcákat és parkokat a programnak köszönhetően. A faültetések során a SEFAG Zrt. munkatársai is szakmai segítséget nyújtottak tanácsaikkal, javaslataikkal.
Az Agrárminisztérium országfásítási programjainak a célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százalékát tegyék ki az erdővel és fával borított térségek. Ezeknek köszönhetően minőségi, változatos, hosszú távon is fenntartható faállomány jön létre, a termőhelynek megfelelő fafajokból.
A fásítás több területen párhuzamosan zajlik:
- a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika egyaránt támogatja a magán és önkormányzati területek erdősítését,
- folytatódnak az állami erdőtelepítések, az állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramokat indítottak,
- az Újszülöttek erdeje program révén a településeken minden újszülött után 10 fát ültetnek, amely évente 1 millió újabb fát jelent,
- a Településfásítási Programban a 10 ezer fő alatti települések igényelhetnek egyenként legalább 10, maximum 30 darab faegyedet. Ezáltal 2020-tól kezdődően összesen 46 ezer sorfával gazdagodott 1357 magyarországi település. Idén januárban a program keretében összesen 10 ezer darab, belterületen elültethető fát igényelhettek az önkormányzatok, civil szervezetek, amelyek a klímaváltozást és az eltérő helyi viszonyokat is jól tűrő 13 fafaj közül választhattak. Közel 450 település igényelt sikeresen idén. A program koordinálását az erdőgazdaságok bevonásával az Országos Erdészeti Egyesület végzi.
- A VárosFa Program elnevezésű kezdeményezés az Agrárminisztérium, a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az Országos Erdészeti Egyesület közreműködésével indult el 2022 tavaszán. A 10 ezer főnél nagyobb településeknek lehetett pályázni, s ennek keretében összesen 111 regisztráció érkezett. A programban összesen 7000 fát ültettek el a városok országszerte, akik 16 fafajból választhattak. A választáshoz az Országos Erdészeti Egyesület nyújtott szakmai támogatást, s a programban az állami erdőgazdaságok is részt vettek. Az ültetést, majd azt követően az utógondozást a települések közösségi program keretében végezték el, sokszor például egy-egy óvodai vagy iskolai csoport bevonásával. A nyertes városok közül 84 település a facsemeték mellett edukációs programban is részesült, melynek célja, hogy a városok fiatal lakóinál kialakuljon, fejlődjön a fenntarthatósággal, a fák és az erdők fontosságával kapcsolatos tudatos szemléletmód. Somogy vármegye érintett települései Barcs, Kaposvár, Siófok, Marcali és Nagyatád voltak.
Magyarországon 2 millió hektárnyi területet borít erdő. Az erdőkkel való gazdálkodás évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot köt meg, és körülbelül ugyanennyi szén-dioxid kibocsátását kiváltja a fatermékek használata. Az erdőgazdálkodás feladata ennek a szénmegkötő kapacitásnak a fenntartása és növelése. Reális cél, hogy 2050-re a csökkentési tervek mellett is fennmaradó kibocsátás 100 százalékát ellensúlyozni tudják majd erdeink.