2010. december 14. - A kompromisszumnak különösen nagy jelentősége van
az erdők szempontjából. Új termék az emisszió-kereskedelmi piacon: az
erdők fáiban és talajában megkötött szén, amelyet pénzért árulnak majd,
az ún. erdei szén. Maratoni egyeztetések után a vártnál nagyobb sikerrel zárultak a 190 ország részvételével zajló klímatárgyalások Mexikó messze földön híres üdülőhelyén, a Karib-tenger partján fekvő Cancúnban – legalábbis az optimisták szerint. A fejlett országok azt szerették volna, ha 2012 után már nemcsak őket, hanem minden országot jogilag előírt kibocsátás-csökkentési vállalások terhelnék. A fejlettek mindezért megfelelő nagyságú pénzt igényeltek, ráadásul úgy, hogy a pénz felhasználásába a nemzetközi közösségnek korlátozott beleszólása lenne – tehát úgy, hogy nemzeti szuverenitásuk nem csorbuljon.
A Mexikóban létrejött politikai kompromisszum nagy lépést jelent a fejlődők kibocsátás-csökkentési vállalása irányába. Az összes ország által közösen vállalt kibocsátás-csökkentés mértéke, 13-16 százalék, azonban Bolívia szerint a Föld hőmérsékletének legalább 4 fokos emelkedését jelentené, ami nem más, mint „ökocidium”. A fejlettek ugyanakkor arra tettek ígéretet, hogy feltöltenek egy alapot, melyből 2020-tól évente 100 milliárd dollárt használhatnak fel a fejlődő országok. Ez látszólag nagy pénz – Bolívia azonban elégedetlenül távozott, még a tárgyalások teljes befejeződése előtt, annak ellenére, hogy a résztvevők többsége szerint a most megkötött alku elegendő alapot nyújt ahhoz, hogy egy év múlva, a dél-afrikai klímacsúcson a megfelelő részletekről is megállapodjanak. Ahogy egy szakértő fogalmazott: a megállapodás a semminél több ugyan, de nem túl sok…
A kompromisszumnak ugyanakkor különösen nagy jelentősége van az erdők szempontjából. A Földön jelenleg folyó erdőirtásokból származik ugyanis a klímaváltozásért leginkább felelőssé tett üvegház hatású gáz kibocsátás mintegy egyötöde – magyarázta kérdésünkre Somogyi Zoltán (az Erdészeti Tudományos Intézet csoportos Nobel-díjas kutatója), aki az EU tárgyalódelegációjának tagjaként képviselte hazánkat a konferencián, s aki a 2011-es magyar EU elnökségi időszakban ellátja majd az EU-nak az erdők és a klímaváltozás kapcsolatával foglalkozó munkacsoportja vezetését is. – Ez a kibocsátás több mint a közlekedési szektor teljes kibocsátása. Keresvén a kibocsátás-csökkentés legolcsóbb módszereit, a gazdagabb, és a klímaváltozásért elsősorban okolható országok hajlandók volnának megfelelő forrásokat biztosítani az erdőirtások, ezen kívül pedig az erdők degradálásának csökkentésére, valamint új erdők létrehozására (az ún. REDD+ mechanizmus). E mechanizmust olyan, olajban gazdag országok is támogatják, mint Norvégia. A mechanizmus beindulása után új termék keletkezik az emisszió-kereskedelmi piacon: az erdők fáiban és talajában megkötve maradó szén, s amelyet pénzért árulnak majd, az ún. erdei szént („forest carbon”).
– Az erdőirtások kérdése azonban nemcsak ezen keresztül fontos a fejlett országok számára. Érdekes, hogy a legújabb, az ENSZ felé leadott országjelentések szerint a fejlett országokban sem mindenhol lassul az erdőirtás üteme – tette hozzá a kutató. – Az olyan országokban, mint Kanada, ahol az üvegház gázok kibocsátása nemhogy csökkent volna az elmúlt két évtizedben (mint ahogyan azt vállalták), hanem 30 százalékkal nőtt, az erdőirtások is jelentős tényezőnek számítanak. Ha Magyarország összes szénlekötését egységnyi mennyiségnek vesszük, akkor Ausztrália erdőirtásaiból 13-szor annyi szén kerül a levegőbe. Hasonlóképpen számolva Kanadában és Németországban 4-szer, Franciaországban 3-szor, míg Oroszországban 7-szer annyi szén kerül a levegőbe erdőirtások következtében, mint amennyit az összes magyar erdő megköt. A szénlekötés – a biomassza növekedése – lassú, évtizedekig tartó folyamat, míg erdőt felégetni, vagy letermelni és erőműben elégetni szinte pillanatok műve…
Bár néhány száz hektárnyi erdő művelési ágból történő kivonás nálunk is történik, az ebből származó kibocsátás szerencsére kis mértékű, és a hazai erdők az elmúlt két és fél évtizedben – elsősorban az elmúlt 80 évben folyamatosan végzett erdőtelepítések miatt – szénnyelők voltak, amint azt az alábbi ábra is mutatja. (Az ábrán a negatív értékek mutatják azt, hogy szénlekötésről, és nem -kibocsátásról van szó; forrás: www.scientia.hu/casmofor/emissions_from_H_forestsH.php). Ahhoz azonban, hogy ez a szénmegkötő kapacitás a jövőben is fennmaradjon, két dolog szükséges. Az egyik további erdők telepítése, mert a korábbi telepítések szénmegkötése lassul; a másik pedig, hogy ne engedjük, hogy jelentősebb mértékben megnövekedjen a fakitermelés mértéke.
Az egyes országok szénkészlet-gazdálkodását (ma már nyugodtan beszélhetünk erről az új, bioszféra-szemléletű koncepcióról) a szénlekötés elszámolása is befolyásolja. Így van ez a 2008-ban kezdődött, és 2012-ig tartó, a Kiotoi Jegyzőkönyv által szabályozott időszakban. Ezt a szabályozást sok ország meg akarja változtatni, de az idei klímakonferencián a részletekről – hasonlóan sok más szabályozási kérdés részleteiről – még nem sikerült teljes körűen megállapodni.
Nem mindenről és nem azonnal sikerült tehát Mexikóban megállapodni. A klímaváltozás azonban még sokáig velünk maradó kihívás, és az egyeztetéseknek folyamatosaknak és előremutatóknak kell lenniük. Ebből a szempontból különösen fontos eredményként könyvelhetjük el, hogy egyre nagyobb a megállapodási és együttműködési készsége az egyes országoknak (köztük Kínának, amelyik ma már egyértelműen a környezetszennyező kétes értékű bajnoka). Végül nagyon fontos, hogy a tárgyalások megmaradtak az ENSZ kötelékei között – ez elengedhetetlennek tűnik a világbéke fenntartása szempontjából, és feltehetően ez biztosítja majd, hogy egyre inkább előtérbe kerüljenek – és előtérben is maradjanak – az egész emberiség érdekei.