2012. április 2. - Örömmel olvastam az interneten az Országos Erdészeti
Egyesületnek, a Vidékfejlesztési Minisztériumban, 2011. december 15-én
elhangzott erdészeti stratégiáját. Ebben több olyan gondolatot leltem fel, melyeket én is hosszú idő óta feszegetek. Ezek közül legfontosabb az, hogy a szakma végre nyíltan felveti a három, ún. „zöld törvény” felülvizsgálatának halaszthatatlanságát! Az ágazatirányítási munka hatékonyságát azzal kívánom elősegíteni, hogy minisztériumi tapasztalatom alapján megpróbálom bemutatni a megoldásokat nehezítő gátló körülményeket és vezetői attitűdöket. Néhány birtokpolitikával kapcsolatos észrevétel
Birtokrendezés ellen ható erők
A kárpótlással eddig soha nem látott birtokszerkezet alakult ki hazánkban: törpebirtok uralma, osztatlan közös tulajdonnal megterhelve. A termőföld döntő mértékben olyan személyek tulajdonába került, akiknek sem módjuk, sem képességük nincs a gazdálkodás vitelére, azaz hazánkban a tulajdon és a használat kóros mértékben elvált. Ez a birtokszerkezet viszont óriási veszélyt jelent, mivel a jogi akadályok 2014. évi leomlása után, a szóban forgó tulajdonosi kör várhatóan tömegesen fogja eladni birtokát, elsősorban tőkével rendelkező külföldieknek, hiszen a belső kereslet igencsak korlátozott. A termőföld magyar tulajdonban való tartása egyetlen módon lehetséges: a termőföldet azok tulajdonába kell juttatni, akik abból élnek. Az egész agráriumban – a termőföld tulajdonosok számának radikális csökkentése mellett – szükség lenne egy nagyléptékű és gyors birtokrendezésre azzal a megszorítással, hogy abban az erdőgazdálkodás különleges szempontjainak is érvényesülni kell! A birtokrendezés anyagi és szellemi értelemben óriási feladat, megvalósításáért meg kell küzdeni a nagyüzemi lobbival, valamint a Minisztérium jogászainak ellenállásával. A nagyüzemi lobbinak ugyanis a jelenlegi tulajdonviszonyok kedveznek, mivel üzemi területének döntő hányadát a gazdálkodásra képtelen tulajdonosi körtől földbérlettel szerzi meg. Erre az erőre utal Ángyán József politikai államtitkár Úr a 2012. február 27-én kelt, lemondását indokló írásában:
„Az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt "maffiahálózat" mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk.”
A másik súlyos probléma – amint már fentebb említettem –, a minisztériumi jogászok ellenállása a tulajdonviszonyokba való beavatkozási törekvések ellen. A létező szocializmus évtizedei alatt olyan jogásznemzedékek nőttek fel, melyek a tulajdonjog korlátozásának feltételeit és lehetőségeit nem ismerik kellő mélységben. E két súlyos kifejezés – a korlátozás feltétele és lehetősége – ugyanannak a dolognak, a tulajdonjognak két oldala! A feltételek negligálása túlszabályozáshoz, jogalkotói önkényhez, a lehetőségek nem ismerete pedig esetünkben a tulajdonjog dogmatikus védelmén keresztül, államigazgatási tehetetlenséghez vezet. A jogász kollégák refrénszerűen ismétlik, hogy az ágazatirányítás a tulajdonviszonyokba való beavatkozás helyett, a használati viszonyok javításával foglalkozzon, és szakmai céljait presszionálással kényszerítse ki! Ez a jogi vélemény elfogadhatatlan, piacgazdaságban egy nemzetgazdasági ágazatnak – a magánerdő gazdálkodásnak – mintegy ötödét nem lehet kényszerrel működtetni! A jogászok nem akarják megérteni, hogy a gazdálkodói viszonyok lényeges javítása a tulajdonviszonyokba való beavatkozás nélkül igencsak korlátozott hatásfokú, másrészt úgy gondolják, hogy a jognak egy polgári demokráciában nincsenek eszközei a tulajdonviszonyokba való beavatkozásra. Ez utóbbi cáfolatára „A föld-tulajdon megszerzésére, valamint a föld-haszonbérletre vonatkozó jogi szabályozás az EU-ban” című tanulmányt hozom fel, mely szerint a tulajdonelvonásnak az Unióban két módja lehetséges: az állami tulajdonba vétel és a kényszerárverés. Példák:
- Hollandiában, ha az örökös nem akar, vagy nem jogosult gazdálkodásra, mert például nincs hozzá képesítése, a gazdaságot el kell árverezni egyben. Az ugyanis nem megy, hogy az adófizetők támogatásával az állam felszerel egy üzemet, majd azt, a kedvezményezett halála után széthordják, és ezt követően elölről kezdődik az egész.
- Dániában, ha egyik örökös sem vállalja a gazdálkodást, akkor a föld megváltással az államra száll…
- Skóciában, ha több személy örökli a gazdaságot, és a megosztásban megegyezni nem tudnak, vagy az ingatlan nem megosztható, a farmot árverésen kell értékesíteni.
- Svédországban, ha az árverésen szerzett gazdaságot nem művelik, azt két éven belül újabb árverésre kell bocsátani olyan személy részére, aki azt művelni fogja.
Fentiek ékesen bizonyítják, hogy a tulajdonjog közérdek alapján, az arányosság elvének tiszteletben tartásával, valamint indokolt esetben kompenzáció mellett igenis korlátozható, azaz a tulajdonviszonyokba megfelelő körültekintéssel bele lehet nyúlni.
Az Erdészeti Főosztály birtokrendezéssel kapcsolatos korábbi erőfeszítései
Az ágazatirányításnak úgy tudom eredmény nélkül záródó erőfeszítéseit azért érdemes áttekinteni, mert a kudarc a jövőre vonatkozóan sok tanúsággal szolgál. Az Erdészeti Főosztály 2006-ban Szűk Körű Vezetői Értekezlet elé terjesztette a magánerdő gazdálkodás birtokszerkezetének javítását szolgáló jogszabály módosításokra vonatkozó, 26 oldalas javaslatát, melyet egy ad hoc Munkabizottság készített elő. Az előterjesztés szakmai indoka az volt, hogy az ún. „működésképtelen” magántulajdonú erdőkben az ÁESZ felmérése alapján 6 millió m3, lábon sokáig nem tartható, vágásérett akác és nyár faanyag halmozódott fel, mely – ha az állam nem lép közbe – vagy tönkre megy, vagy egy részét ellopják. Mivel az erdőfelújítás és fenntartás pénzügyi forrása mindkét esetben megsemmisül, az erdőtulajdonosok passzivitása az Erdészeti Főosztály álláspontja szerint már közérdeket sértett. A Munkabizottság az Erdészeti Főosztály javaslatait az alábbi csoportosításban terjesztette a Szűk Körű Vezetői Értekezlet elé:
A munkabizottság teljes egyetértéssel támogatta a következő törvények módosítását:
Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. módosítása öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetében. A módosítás szerint a tulajdoni elaprózódás megelőzése érdekében illetékfizetési mentességben részesül az egyetlen örökös, illetve a mezőgazdasági családi gazdálkodó és a magán személy erdészeti integrátor, mint preferált erdőkezelő. Továbbá, a nem preferált körben – a méltányos adózás elve alapján – az illetékfizetés alapja oly módon változott, hogy abból a faállomány értéke töröltetett. A módosítás a faállomány speciális jellegéből következik, mert az magán viseli az álló- és forgóeszköz ismérveit.
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosítása a fent tárgyalt halmozott adózás kiküszöbölése érdekében. A módosítás eredményeként, az eladónál a faállomány értéke nem számít bevételnek, hiszen a faállomány letermelésekor jövedelem típusú adót kell fizetni.
A földkiadó és földrendező bizottságokról szóló 1993. évi II. tv. módosítása, a kimérés lehetőségének erdőterületekre történő kiterjesztése érdekében. Ez a nagyobb tulajdoni hányaddal bírók részére hozhatna megoldást, viszonylag homogén állományviszonyok mellett.
Az erdőről és az erdő védelméről szóló 1996. LIV. törvény (Evt.) módosítása az erdőművelési ágú területek megosztása, illetve az erdőhasználat egyes kérdéseihez köthető jogok és kötelezettségek szabályozása érdekében. Ez a módosítás a kimérés végrehajtásának szakmai feltételeit határozta meg.
A Szűk Körű Vezetői Értekezlet döntését munkaviszonyom megszűnése következtében nem tudtam nyomon követni, de azt hallottam, hogy a javaslatok az államigazgatási bürokráciában valahol zátonyra futottak.
A Munkabizottság elrendelte annak a vizsgálatát, hogy az osztatlan közös tulajdon árverés útján való megszűntetése a hatályos szabályozás alapján a gyakorlatban működőképes-e?
E határozat előzménye az volt, hogy az Erdészeti Főosztály a németországi kétlépcsős árverés adaptálását javasolta, külön törvénnyel. E szerint első körben csak a tulajdonostársak licitálhatnak, de ha az árverés eredménytelen, akkor a másodikban már bárki más is. Jogi vélemény szerint a németországi eljárás nincs összhangban a hazai PTK-val. Hazánkban ugyanis a közös tulajdon megszüntetésének Ptk. szerinti sorrendje: természetbeni megosztás, magához váltás és árverés. Hazánkban az árverés feltétele tehát az, hogy előzőleg be kell bizonyítani két bonyolult és drága eljárás kudarcát. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy a közös erdőtulajdon megszüntetésében az árverés jogintézménye nem tud eredményt felmutatni. És itt érdemes megjegyezni azt, hogy a természetbeni megosztás elvi alapja meglehetősen tisztázatlan. A természetbeni megosztás problémája heterogén állományviszonyok között csúcsosodik ki. Napi áron 1 ha vágásérett állomány akár 20-30 ha végvágott területtel is egyenértékű lehet. De ha túltekintünk a termelési cikluson, az jár igazán jól, aki végvágott területet vásárol.
A munkabizottságban nem született egyetértés a következő eljárásokban:
A földrészlet kétfelé történő megosztása hivatalból.
Ezen eljárást az erdészeti hatóság akkor indíthatná meg, ha az erdőtulajdonosok passzivitása már az erdő fennmaradását veszélyezteti, de a tulajdonosi kör egy részében megvan a gazdálkodásra való hajlam. Az eljárás célja az aktív és passzív tulajdonosi kör szétválasztása volt, amikor is a passzív tulajdonosok tulajdoni hányada megváltással a NFA-ba kerülne. A javasolt eljárás nagy előnye, hogy általa a földrészlet nem aprózódik. Jogi vélemény szerint ehhez a Ptk. módosítása szükséges, mert az erdészeti hatóság nem nyilatkoztathatja meg a részarány-tulajdonosokat arra nézve, hogy ki a kar gazdálkodni, és ki nem, továbbá ki akarja résztulajdonát térítés ellenében a NFA-ba felajánlani.
Az osztatlan közös tulajdon megszüntetése közérdekű kisajátítással, vagy állami tulajdonba vétellel.
A javaslat szerint az eljárásra csak akkor kerülhet sor, ha az erdőtulajdonosok passzivitása már az erdő fennmaradását veszélyezteti, és a tulajdonosi körből teljesen hiányzik a gazdálkodói szándék. Jogi vélemény szerint a tulajdonviszonyokba való beavatkozásra nincs mód, mert nincs olyan tulajdonosi mulasztás, amely a tulajdonelvonást megalapozná.
A NFA Kezelő Szervezet részéről csoportos vételi ajánlat a tulajdonosi kör felé.
Az eljárást az erdészeti hatóság akkor kezdeményezhetné a NFA-nál, ha az erdőtulajdonosok passzivitása már az erdő fennmaradását veszélyezteti. Ezen eljárás célja az volt, hogy a részarány-tulajdonok ne egyesével kerüljenek be a NFA-ba, mert akkor egy vegyes tulajdonú gazdálkodó szervezetet kell létrehozni. Az ajánlott eljárással a – tulajdonosi szándék ismerete alapján – a vegyes tulajdon a földrészlet kettéosztásával megszüntethető. Jogi vélemény szerint az eljárás konkrétum megnevezése nélkül aggályos.
Az Erdészeti Főosztály a körülmények sokfélesége miatt az osztatlan közös tulajdon megszűntetésére három megoldást kínált, de a Munkabizottság jogász tagjai ezek egyikét sem támogatták. Ez tulajdonképpen a Vezetői Értekezlet 2004. február 10-én kelt, alábbi, nehéz nyelvezetű utasításának elszabotálását jelentette:
„Készüljön külön előterjesztés az osztatlan közös tulajdon megszüntetése problémakör kezelésére vonatkozó javaslattal, ide értve az öröklésre vonatkozó szabályok áttekintését és esetleg módosításának lehetőségét.”
A Munkabizottság működésének tanúságai, melyeket a jövőre nézve alaposan meg kell fontolni, a következők. Az előkészítés során a Mezőgazdasági Szakigazgatási Főosztály támogatására mindvégig számíthattunk. Teljes egyetértést csak a közgazdasági szabályzórendszer eszköztárával való ösztönözésben lehetett elérni, az illeték és SZJA törvények módosításához a normaszöveget a jogász kollegák készítették. Ugyanakkor, a Munkabizottság jogász tagjai a Ptk. módosításától mereven elzárkóztak, az én erdőmérnöki diplomám pedig kevés volt ahhoz, hogy jogászokkal, eredménnyel vitázzak, továbbá kizárta azt, hogy a Ptk. módosítására normaszöveg javaslattal éljek. De arra sem vállalkozhattam, hogy a módosításokat – a jogszabályi koherencia megvalósítása érdekében – beillesszem a hazai jogrendbe. Az erdőmérnök-jogász képzettség hiánya e munka során sorsdöntő volt.
Két birtokrendezéssel kapcsolatos javaslat
A magántulajdonú erdőkből a lehető legtöbb kerüljön a mezőgazdasági családi gazdaságokhoz, egyéni erdőkezelés mellett.
Nyugati tapasztalatcseréinken mindenütt azt láttuk, hogy a mező- és erdőgazdálkodást folytató paraszt erdejének többnyire igen jó gazdája, mert azt vagyonként kezeli. Erdejét éves tűzifaigényének kielégítésén túl egy távolabbi nagyobb beruházás – esküvő, gépvásárlás építkezés – finanszírozására tartalékolja, és addig folyamatosan erdővagyonának növekedésén munkálkodik. Az elmondottak alapján, a Munkabizottság által javasolt adójogszabály-módosításokat jogerőre kellene emelni.
Erdőtelepítés következtében, a szóban forgó mező- és erdőgazdálkodást folytató vállalkozói kör minden bizonnyal folyamatosan gyarapszik. Számukra Németországban láttunk igen vonzó, non-profit elvű társulási formát, melyet most – a részletek mellőzésével – csupán vázlatosan mutatok be. A társulás gazdasági ügyviteli egyesületként működik a Ptk. hatálya alatt, így rezsije igen kicsi, szemben a társasági, vagy a szövetkezeti törvények hatálya alá eső formákkal. A gazdasági ügyviteli egyesületi forma lelke a speciális, ún. „átfutó számlán” történő könyvelés, ami azt jelenti, hogy az értékesítés árbevétele és az anyagbeszerzés költsége a társulás számlája helyett, azonnal az erdőtulajdonos számláján jelenik meg. Ennek következtében, a társulásnak gazdálkodásból sem bevétele, sem költsége, sem nyeresége nincs, így automatikusan mentesül társasági adó hatálya alól. Költségeit az egyesület által nyújtott szolgáltatás díjából fedezi. Nincs irányítási vízfej, a nyereséget a vezetés nem élheti föl és az egyesület csődbe sem mehet.
Az uniós források növelése a birtokpolitika eszközével
Tekintettel arra, hogy uniós támogatásra az állami szektor nem jogosult, a nagyvárosok körüli, kiemelt parkerdőket – értékesítési tilalom mellett – célszerű lenne önkormányzati tulajdonba adni. Ez persze nem zárja ki azt, hogy az erdőkezelést – szerződés, avagy törvényi kötelezettség alapján – a részvénytársaságok végezzék. Ez utóbbira Franciaország a példa, ahol a közösségi tulajdonú erdőket az államerdészet kezeli.
Előadásomat azzal a reménnyel zárom be, hogy az elmondottak segítséget nyújtanak az ágazatirányítás számára, továbbá sok, korábban nagy munkával kimunkált gondolat nem merül feledésbe. Bartha Pál ny. erdőmérnök