2012. november 12. - Beszélgetés Varga Lászlóval, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatójával A 2010. év sok örömet és ugyanakkor szomorúságot hozott számára, hisz’ akkor került ebbe a beosztásba, de októberben a vörös iszapömlés az ő lakását is lakhatatlanná tette, és huszonhét év után el kellett költöznie. Ráadásul azon a héten hunyt el az édesapja.
Közjóléti tevékenységével is kiemelkedik a Bakonyerdő Zrt. Vannak olyan erdőgazdaságok, ahol egyetlen erdei iskola sem található, míg náluk az év elején már a harmadik kezdte el működését.
– Adódik a kérdés: miért vettek a nyakukba még egy erdei iskolát?
– Egészen odáig menjünk vissza, hogy miként helyezkednek el a Bakonyerdő Zrt. által kezelt erdőterületek! Adott a Balaton-felvidék, szinte a teljes északi part mentén elnyúlik, magánerdőkkel szaggatva. Ez a Balatonfüredi Erdészet, a Monostorapáti Erdészet és a Keszthelyi Erdészet területe. Ezek az erdőállományok elsősorban véderdők, molyhos tölgyes-cseresek illetve fekete- és erdei fenyvesek. Ezek az állományok egészen más minőségűek erdőtársulásként és haszonfa szempontjából, mint a többi területeinken találhatók.
Ezt a területet mutatja be a Balatoncsicsói Erdei Iskola, amelyet országosan is elsők között alapított az erdőgazdaság. Fejlesztését idén tavasszal fejeztük be egy 58 milliós pályázat segítségével. Új foglalkoztató termet, élményszobákat illetve olyan interaktív játékokat helyeztek üzembe, amelyek az odalátogatók kreatív ismerkedését segítik. Ma negyven férőhellyel rendelkező bentlakásos iskola segíti az oktatást.
A Bakonyaljának nevezett területen működik a Devecseri és a Pápai Erdészet. Ezek jobbára sík területen, a Bakony lábánál gazdálkodnak. Ezt a vidéket jól jellemzi a Kupi erdőtömb, a síkvidéki gyertyános-cseres-kocsányos tölgyesekkel, ahol szállás hiányában főként egynapos foglalkozásokra nyílik lehetőség. Elsősorban a Pápán és környékén működő iskolákkal vettük fel a kapcsolatot, akikkel együttműködési szerződést is kötöttünk.
Ezek után adta magát a lehetőség, hogy mutassuk be a Bakonyban folyó gazdálkodást is. A Bakonybéli Erdészethez tartozó Huszárokelőpusztán ott állt kihasználatlanul egy épület, amely eddig csak „másodvadászházként” üzemelt. Ma már 35 fő befogadására alkalmas a Bakonyi Kisbetyár Erdei Iskola.
Itt is többnapos foglalkoztatást tudunk biztosítani az iskolás csoportoknak, és a Bakony élővilágát mutathatjuk be a gyermekeknek.
Már egészen kis korban, óvodásként, kisiskolásként meg kell ismertetni a minket körülvevő környezetet, az erdő különböző arcait, azt a sokszínű, bonyolult életközösséget, amit az erdő jelent. A jövő nemzedékét meg kell tanítani arra, hogyan viselkedjen az erdőben. A szakmát nagyon sok kritika éri, az erdészeket barbár favágóknak tartják, a vadgazdálkodási tevékenységet öncélú mészárlásnak. Ha fiatal korban már elkezdik megismerni, hogy mi és miért történik az erdőben, akkor a rossz szemlélet átalakíthatóvá válik.
Tehát tudatos volt ez a folyamat: mutassuk be az erdőgazdálkodás és a társaság sokrétű munkáját. A Bakonyerdő Zrt azonos értéken kezeli a különböző adottságokat, az erdőgazdálkodást, a fafeldolgozást és többi lehetőséget.
– Az erdei iskolákat az erdészeti kommunikáció alapszintjeként foghatjuk fel…
– Sajnos nemzedékek nőttek úgy föl, amelyek tagjai nem tudják, hogy’ kell viselkedni az erdőben, mit kell megfigyelni. Mert elmennek az emberek kirándulni az erdőbe, de hogy’? Vesznek valami szatyrot, hátizsákot, amit teletömnek 15 kiló kajával, itallal. Nekiindulnak, aztán egy idő után megunják cipelni. Alig mentek valamennyit, leülnek és megeszik, amit magukkal vittek. A 15 kilót cipelik, de a pár deka nylonzacskót már nem viszik haza, hanem a pet-palackkal együtt elszórják, mert lusták elvinni az első szeméttárolóig. Így abból állt a kirándulás, hogy ettek egy jót a szabadban….
– ….és szemeteltek egy jót.
– Igen, és nem láttak meg semmit abból, amit mondjuk tavasszal, nyáron, ősszel vagy télen kellene észrevenni az erdőben.
– Szerintem az is nagyon fontos, hogy az erdőt az erdészektől „tanulják” meg a gyerekek. Ma már szinte mindenki az „erdőből él”, az erdőre hivatkozik, az erdő a bemutató terep.
– Erre a mi szép mondatunk az, hogy „az erdészek voltak az első természetvédők”. Továbbá, hogy nem az erdészektől kell megvédeni az erdőket. A Balatoncsicsói és a Huszárokelőpusztai Erdei Iskolában is mérnöktanár, erdőpedagógus hölgy a vezető, és ott vannak segítségül a kerületvezető erdészek is. Szerencsére vannak olyan agilis és alkalmas erdészek, akik bekapcsolódnak ebbe a munkába, és segítenek a terepi gyakorlatok vezetésében.
Fontosnak tekintettük azt is, hogy a Keszthelyen létrehozott „Festetics Imre” állatparkkal bemutassuk, hogy a hazai mezőgazdasági felsőoktatás gyökerei sem állnak távol tőlünk, melynek jelmondata:
„Személyesen és fáradhatatlan szorgalommal dolgozz, ha meg akarod tudni, hogy mit írt elő a természet szabályként önmaga számára.”
– De itt van például a közmunka. Ez a legtöbb gazdálkodónak nagy teher, és nekünk sem egyszerű megoldani ezt a feladatot. Igyekszünk úgy megközelíteni ezt a kérdést is, hogy megnézzük, mi az, amit ebből hasznosítani tudunk.
Az erdeink általános állapotára ráfér a rendbetétel. Ez nem csak szemétgyűjtést jelent az erdei pihenőhelyek környékén, hanem ennél jóval többet. Nyiladékok, elhanyagolt erdei utak karbantartásáról van szó, amit eddig vállalkozókkal nem tudtunk megoldani. Rengeteg száradék fekszik erdeinkben, a tisztítások, vékony törzskiválasztó gyérítések faanyagának nagy része is felkészítetlen maradt. A természetes erdőfelújítások elősegítése érdekében nem mindig jutott elég anyagi erőforrás az előkészítő műveletek elvégzésére. Az állami erdőkről mostantól sokkal jobb képet tudunk kialakítani.
Jó alkalom ez arra is, hogy frissen végzett erdésztechnikusok gyakorlatot szerezzenek egy erdőgazdaságnál. Megtapasztalják, hogy mi egy kerületvezető erdész feladata, hogy’ kell bánni az emberekkel. Mi pedig meglátjuk, hogy kik azok, akikre hosszú távon is lehet számítani.
– Az önkormányzat mellett a társaság az egyik legfontosabb foglalkoztató errefelé is…
– A Bakony térségében föltétlenül. A közmunkaprogramban is úgy osztottuk el a létszámot, hogy Pápa, Devecser, Sümeg környékén vannak a legtöbben. Az erdészek végigjárták a községeket és kiválasztották azt a jónéhány szorgalmas munkásembert, akire lehet számítani, akik kerékpárral meg tudják közelíteni az erdei munkaterületeket.
– Ahogy ma mondani szokás, proaktívan kezelik ezt a kérdést.
– Ez is arról szól, hogy meg akarunk oldani valamit vagy nem.
A vezérigazgató édesapja mellett tanult meg vadászni, s egyetemista korában már tagja volt a Hubertusz Vadásztársaságnak. Amikor 1993-ban a Devecseri Erdészet területén működő Bakonyalja VT vadászterülete üzemi kezelésbe került, komoly vadlétszám-csökkentési feladatokkal találták magukat szembe.
Mostani beosztásában az elfoglaltságai kevesebb vadászatot tesznek lehetővé, bár ez a fajta kikapcsolódás jó felüdülést jelent számára is. A lesek jó alkalmat teremtenek az éppen időszerű gondok számbavételére.
– Mi a helyzet manapság a vadlétszám tekintetében? Ez mindig vitákat vált ki szakmai körökben…
– E téren sajnos a kerítésépítés már ott tart, hogy nem csak az erdőtelepítéseket és erdőfelújításokat, hanem még a mezőgazdasági kultúrát is be kell keríteni. További gondot jelentenek a magánosok által telepített energia-nyarasok, amelyeket szerintünk nem mindig a megfelelő termőhelyre ültettek, s emiatt nem fogják azok a várt növedéket produkálni. Ezeket is be kell kerítenünk, mert másként bennünket okolnak majd a szerintük vadkár miatt elmaradt jövedelem kiesésért.
Szerintem sem normális állapot, hogy a társaságnak évente vadkerítésre 50-60 millió forintot kell költenie. Ugyanakkor a dolog másik oldala, hogy a vad élőhelyét fokozatosan csökkentjük, a táplálkozási és búvóhelyéről kiszorítjuk.
– Egészen különböző vélemények hallhatók a vadlétszámról. Egyesek szerint a becslésen alapuló statisztikai adatok megbízhatatlanok.
– Annak ellenére, hogy folyamatosan emelkedik a vadkilövési tervünk, a vaddisznók nagyon elszaporodtak.
A tényleges vadlétszám-becslésen alapuló adatok nagyon bizonytalanok, ezért a vadgazdálkodók sok esetben „visszafelé számolva” készítik a terveiket: mennyi a működési költség, ehhez a fedezetet elő kell teremteni, s ennek megfelelően alakítják ki a lelövési tervet, az állománybecslést. A tényszerű vadkár azt mutatja, hogy sok a vad, és kevesebbnek kellene lenni.
– A vadászatot bírálók azzal szoktak érvelni, hogy bizonyos kiadásokat nem a vadgazdálkodás költségeként számolnak el…
– Ez részben számviteli kérdés, de így valóban nem kaphatunk teljes képet arról, hogy mi az igazság a vadászati ágazaton belül. A mi megközelítésünk azonban más. A vadgazdálkodás eredményességét elsősorban nem a számokon keresztül ítéljük meg, hanem, ahol csak lehetett igyekeztünk üzemi kezelésbe venni a vadászterületeket. Ott mi végezzük a szakirányítást, igyekszünk úgy irányítani a vadgazdálkodást, hogy a vadkilövési tervek teljesítése és a vadlétszám úgy alakuljon, hogy kisebb legyen a kártétel. Ha ezeket a lehetőségeket vendégvadászoknak értékesítjük, akkor ez többlet árbevételt hoz. Az utóbbi két évben, évente mintegy 15 százalékkal nőtt a vendégvadásztatásból származó árbevételünk. Megváltoztak az arányok a szakszemélyzet és a vendégvadászok elejtései között.
A vadhús ára az elmúlt években jelentősen emelkedett. E téren is sajátos helyzetben vagyunk, mert az Öreglaki Vadhúsfeldolgozónak mi vagyunk az egyik tulajdonosa.
Ha tehát arra törekszünk, hogy szakszerűen végezzük a ránk bízott 63 ezer hektáron a munkát, akkor annak anyagi szempontból is előnyei vannak. Ha pedig rendet tartunk a nagy, összefüggő erdőterületeken, akkor nem érhet bennünket az a vád, hogy a környező erdőterületeken ők hiába vadásznak, mégis van tőlünk vadutánpótlás és nagy a vadkár.
– A vadásztató cégek panaszkodnak, hogy a gazdasági válság a vendégvadászok számát is megtizedelte. Itt is érvényesül ez a hatás?
– Igen, bár azt mondják a válság részben valóságos, másrészt óvatossá teszi az embereket. Tehát egyfajta pszichológiai válság is van. Azok, akiknek van pénzük, és a fogyasztással tudnák a gazdaságot élénkíteni, azok is óvatosabbak. Mondván, ki tudja, mit hoz a holnap? – sokkal óvatosabban költenek. Ez különösen a fegyelmezett társadalmakra – mint például a német – érvényes, és visszafogják a vadászati kedvüket. Tehát a takarékosság a vadászatra is rányomja a bélyegét.
Nekünk most szerencsénk van, hogy közepes minőségű vadállománnyal rendelkezünk. A gímszarvas esetében a 10-12 kilós trófeájú bikának a kilövését meggondolják. Míg az 5-8 kilós bikára még akad vendég. De ez is egyre nagyobb munkát követel a kollégáimtól. Idén szeptemberben 208 gímszarvast sikerült terítékre hozni. Az átlagsúly viszont a korábbi 6 kg-ról 5,6 kilóra csökkent.
– Ez részben az elfiatalodás eredménye?
– Részben az is, hisz’ homokba dugnánk a fejünket, ha nem beszélnénk erről. A vendégek eredményes vadásztatásának követelménye nem biztos, hogy jó hatással van az állományra. Ezt akár elismerik, akár nem – az öntudatosabbak nyilván nem –, attól még ez a helyzet. Hibás elejtés náluk is ugyanolyan arányban fordul elő, mint máshol.
– A keleti nyitás e téren beválik?
– Részt vettünk idén a moszkvai vadászati kiállításon, és keressük a lehetőségeket. Adminisztratív okok miatt onnan ugyan nehezebb vadászatot szervezni, például a fegyvereket behozni. Ellenben az utódállamokban kialakult az a réteg, amely különböző okokból jól él.
Nagyon keresettek azok a terelővadászatok, ahol nemcsak vaddisznót, hanem tarvadat is lehet lőni. Ezekkel jól tudjuk szabályozni a vadállomány létszámát is. Ezek a vadászatok hozták az elmúlt két évben a többletbevételeinket.
– Néhány évvel ezelőtt lépett föl a tulajdonos azzal az igénnyel, hogy a társaságok a vadászházakat ne csak a vadászati idényben, hanem azon kívül is működtessék, vagyis nyissák meg a nagyközönségnek.
– Azt gondolom, hogy a nyitás mindenkinek jól fölfogott érdeke, mert a vadászati szezonok túlságosan rövidek. A bevételek még a vadászházak éves üzemeltetési költségeit sem biztosították.
– Azt hiszem a nyitás a kulcsszó, mert korábban a vadászat nagyon misztikus, mondhatni félig-meddig titkosnak tekintett tevékenység volt…
– Túlmisztifikált volt. A vadászházainkat hirdetjük, és jelentős kedvezményeket adunk a vadászati szezonhoz képest. A saját dolgozók még további kedvezményeket kapnak.
– Az erdőkárokról már esett szó, de még nem beszéltünk a gyapjaslepkéről, ami ebben az évben ismét jelentkezett.
– Sajnos a Balaton-felvidéken, a Keszthelyi, a Balatonfüredi és a Monostorapáti Erdészetnél jelezték a petecsomókat. Az idei fagy nem pusztította el, s a csapadékhiány pedig segítette a túlélésüket. Lélekben készülünk arra, hogy 2013-ban még több lesz. A ciklikusság előírásszerűen érvényesül.
– Az oktatási intézményekkel, a kutatással van-e valamilyen együttműködésük?
– Ameddig volt az ún. innovációs hozzájárulás, igyekeztünk olyan feladatokat adni – elsősorban a Nyugat-magyarországi Egyetemnek –, amelyek hasznosak voltak mindkét félnek. Tavaly viszont egy adóhatósági vizsgálat azt rótta föl, hogy csak kimondottan innovatív kutatásokra lehet ezeket a pénzeket költeni, s meg is büntettek minket. Ez a lehetőség idén már nem működik, mert egy központi alapba kell befizetni az összeget.
– Fogadnak-e „praxira” jelentkező végzősöket?
– Elsősorban a soproni Roth Gyula Szakközépiskolával működünk együtt, de a szegedi technikummal is jó kapcsolatunk van, és elsősorban az állománybecsléseknél alkalmazzuk a tanulókat. Szeretettel fogadjuk a tanulmányútra jelentkező egyetemi évfolyamokat is.
Szeretnénk az erdőgazdaságok egyesületi helyi csoportjai közötti kapcsolattartást is rendszeressé tenni. Még a mai rohanó világban is kell találni annyi időt, hogy legalább a szomszédokhoz ellátogassunk, és megbeszéljük azokat a szakmai kérdéseket, amelyek kinek-kinek gondokat okoznak. Mindenkitől lehet valamit tanulni. Sokszor a szerényebb lehetőségek között gazdálkodók sokkal kreatívabb megoldásokat találnak…
– Milyen társasági tervek megvalósítása áll küszöbön?
– A svédpadló alapanyag-feldolgozó sor üzembe helyezésére készülünk a Franciavágási Fűrészüzemben. (Ez időközben megvalósult – Z.Z.) Ez azt jelenti, hogy szélesség és hosszúság optimalizálót építünk be a gyártósorba, a kihozatal javítása érdekében. Utalnék a korábban említett önköltségszámításainkra.
Zalahalápon a közelmúltban hajtottunk végre egy térbeli racionalizálást, hogy minél kevesebb felesleges anyagmozgatásra kerüljön sor. A Devecseri Erdészetnél a vörösiszap-katasztrófa kárainak felszámolása is folyamatban van. Rendbe kellett tenni az irodát, a javító műhelyeket, raktárakat és a MÁV-rakodót.
– A társaságnak milyen a jövőképe?
– Az erdőgazdálkodás mellett a fa- és fűrészipar biztosítson megélhetést, és tudjuk átvészelni a válságnak ezt a második hullámát is. Ha ezt fegyelmezett, takarékos gazdálkodással sikerül elérni, és meg tudjuk őrizni az emberek munkahelyét, akkor viszonylag jó helyzetből vághatunk neki a várható gazdasági fellendülésnek. Nem sok erdőgazdaság mondhatja el magáról, hogy az előző évben és idén is ki tudtuk használni a fakitermelési lehetőségeink 98 százalékát.
– A gazdasági tevékenység mellett a társaság a kulturális örökség gondozását is fontosnak tekinti. Miért?
– A bakonyi emlékmű feliratán olvasható: a múltunk a jelenünk, a jelenünk a jövőnk!
Tisztelem azokat a szakembereket, akik nem csak a mindennapos gazdálkodási feladatokkal foglalkoznak, hanem van energiájuk arra is, hogy azokra a történelmi emlékekre is odafigyeljenek, amelyek nem a városok főterén állnak, hanem az általunk kezelt erdőkben. A kultúrtörténetünk megőrzése is fontos, és nem elégedhetünk meg a mindennapos feladatok ellátásával. Ebben az évben pályázaton kaptunk közel kétmillió forintot a szigligeti óvár állagmegóvására és kilátó építésre. A teljes költség mintegy 8 millió forint lesz, s a fennmaradó részt a társaság vállalta. (Z.Z.)