Lesz-e pénz az erdőgazdálkodásra? Beszélgetés Wisnovszky Károllyal, az MgSZH Erdészeti Igazgatósága vezetőjével
– A szakmát nyugtalanság tölti el a támogatások megszűnése miatt. Mi a pontos helyzet e téren?
– Tudomásom szerint kevés támogatás indulhat be ebben az évben, de a mezőgazdasági területek erdősítése ősszel már folytatódhat. Ennek jogszabálya a napokban jelent meg. A megkezdett erdőtelepítések (NVT, nemzeti) támogatása is folytatódik, és ha a források lehetővé teszik, a közjóléti létesítmények, az erdei vasutak fenntartása, valamint a magánerdőkben az integrátorok támogatásai és az erdőfelújítások korlátozott támogatása is várható.
Várható volt, hogy az új, hétéves uniós támogatási periódusokra való átállás radikális változásokat hoz mind a nemzeti, mind az eddigi uniós vidékfejlesztési támogatások terén. Elsősorban ütemezési gondokról beszélhetünk, hiszen mind a 2007., mind a 2008. év sok bizonytalansággal terhelt.
– Nem tájékozott a szakma, hogy ez az átmeneti időszak bizony nem lesz zökkenőmentes.
– Jelenleg is megfeszítetten dolgozunk azon, hogy az EMVÁ-ban fölsorolható erdészeti ágazati támogatások minél hamarabb bevezethetők és kifizethetők legyenek. Ennek ellenére a mostani ismereteink szerint a 2007. évi nemzeti támogatások kifizetése a forráshiányok illetve jogszabály alkotási csúszások miatt akadozik, valószínűleg későn és csak szűkített kifizetésekre nyílik lehetőség. A felkészülésben mutatkozó általános lemaradások miatt az eu-s kifizetések átcsúsznak 2007 második félévére és 2008-ra, sőt egyes támogatási típusokban 2009-re. Ez nehéz év lesz a támogatást előkészítők, a végrehajtók és a támogatottak számára is.
A 14./2007. számmal megjelent rendelet az erdészet számára az eddigiekhez képest korlátozott keretek alapján biztosít nemzeti támogatást. Erre április 30-áig volt lehetőség pályázni, tehát tiszavirág életű pályázatról volt szó. Összesen 900 millió forintnyi forrás áll rendelkezésre három kategóriában:
- az úgynevezett K3, a közjóléti létesítmények fenntartására,
-a kisvasutakra és
-a magánerdő-gazdálkodásra (nem ide számítva a felújítási támogatásokat).
A keret felosztása megtörtént a minisztériumban, 300, 200, és 400 millió forint a fenti felsorolás sorrendjében.
Az ágazat vezetői még ebben az évben egy úgynevezett de minimis rendeletet szeretnének érvénybe léptetni, amelynek előnye, hogy szerény mértékű támogatás esetén nem szükséges a brüsszeli jóváhagyás, amely időigénye miatt meghiúsítaná az idei kifizetési lehetőségeket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy-egy gazdálkodó ezen a címen három év alatt nem kaphat többet 200 ezer eurónál. Ezt a támogatást külön kezelik az egyéb jogcímen szerzett támogatásoktól. Ugyanakkor kérdéses, hogyha érvénybe lép ez a rendelet, akkor milyen forrásokból fogják ezeket finanszírozni. Ugyanis a 2007. évi nemzeti költségvetésben az erdészet számára rendelkezésre álló források a 2006. évi determinációk (korábbi kifizetési kötelezettségek – a szerk.) kifizetése miatt elfogytak. Tehát új forrásokra volna szükség. Erre vonatkozóan Gráf József miniszter aláírt egy megállapodást a szakmai érdekképviseleti szervek vezetőivel, amelyet nyilván meg is kíván tartani. Ebben a nemzeti támogatás kifuttatására és a magánerdő-gazdálkodás támogatására tett ígéretét rögzítették. A tények másik oldala, hogy az állami erdőgazdasági társaságok 2007. évben ezekből a forrásokból ismereteink szerint, illetve a miniszteri megállapodásban foglaltak alapján, nem részesülnek, annak ellenére, hogy az erdőfelújítási járulékot továbbra is fizetniük kell. A jelenlegi tervezet szerint az állami ZRt-k közjóléti objektumai és az erdei vasutak képeznének kivételt. Ez a forrás mintegy 2-2,5 milliárd forintnyi összeget tesz ki. Ez a de minimis rendelet a tervek szerint a napokban lépne hatályba, hogy még ebben az évben lebonyolíthassák a pályáztatást és a kifizetést. Ez nyilvánvalóan fokozott megterhelést jelent mind a pályázók, mind az igazgatás számára, de a jelenlegi forráshiányos időszakban megértéssel és türelemmel kell a kialakult helyzetet kezelnünk. Z.Z.
Az interjú befejező része az Erdészeti Lapok júliusi számában olvasható.