Szálalóvágásos gazdaság lomberdőkben*) (Erdészeti Lapok)

1921. december - Többtermelés fokozatos használással A lomberdőnek fokozatos használását akkor kezdjük meg, amikor azt a gazdasági szükség megköveteli. Ennek a munkának a kezdete nagyrészt egybevág azzal az időponttal, amikor az erdőből gyérítés útján olyan faanyagot nyerhetünk, amelynek már valamely formában hasznát is láthatjuk.**)
Közismeretű, hogy a fiatal erdők fáinak állományában, azok lombozatának egymásbaérése után a fapéldányok között a létért éppen olyan küzdelem fejlődik ki, mint az emberek társadalmában.
Ez a küzdelem egy bizonyos határig arra jó, hogy a kiválóbb, az erőteljesebb törzseknek ágtalan, szép formát adjon és azokat magassági növekedésükben hajtsa. Természetes, hogy ebben a küzdelemben a magból kikelés idejétől gyengébb példányokat elnyomják az erősebbek, de nyilvánvaló az is, hogy ha az ember közbe nem lép, a létért való ilyen tusa nemcsak a gyengébbeket teszi tönkre, de kifárasztja és a kívánatos fejlődésben károsan befolyásolja az erősebb törzspéldányokat is.
Hogy az erdőgazda az individuális evolúció érvényesülését elősegítse és annak hasznát lássa, oda törekszik, hogy minden fapéldányt már a fiatal erdőből is akkor szedjen ki, amikor az betöltötte szerepét a fák állományában. Oda törekszik, hogy a kezdetben hosszúsági növekvésben egymással versengő törzspéldányok közül a mellé és alászorult, tehát az elmaradó egyedeket eltávolítsa, mielőtt azok tönkremennének és minekutána azok az erősebbeket a növekedésben hajtó, s azok oldalágait megtisztító szerepüket betöltötték. Az a feladata az erdőgazdának, hogy a magasságba törekvésnek azt a szertelen versenyét, mely néha még az erőteljesebb példányok között is megnyilvánul s az

*) A szálalóvágásos gazdasági eljárást ne tévesszük össze a szálaló üzemmóddal.
A szálalóvágásos gazdaság értelmét az alábbi tanulmány kellően megvilágítja. A szálaló üzemmód értelme minden tanult erdőgazda előtt ismeretes. Szerző.
**) Az erdőben ezelőtt végzett ilyen munka még „tisztítás", mely haszonnal alig jár, s amelynek kiadásai az erdőművelési költségeket terhelik. Szerző.

önállóság rovására azok elnyurgulásával jár, egyes törzspéldányok kiszedése útján megakadályozza.
Az efféle emberi beavatkozás, mely a gazdasági szükség főleg pedig a fiatal állomány fejlődése szerint az erdőnek ilyen hosszabb-rövidebb időközökben megismételt használásával jár, mindenekfelett erdőművelési czélokat szolgál. Ez a gazdasági tevékenység az erdő fokozatos használásának első és hosszabb időszakát foglalja le s azt az erdőgyérítés szóval jelöljük meg.
Az erdő fokozatos használásának ez az első szakasza is két részre oszlik. Első része az, amit a fentiekben írtunk le. Határa az, amikor az állomány törzsei elérték a kívánatos magasságot s a korona fejlesztésére gondolhatunk.
Második része a korona fejlesztésének elősegítésében, s a fatörzsek megfelelő gyarapodásának istápolásában merül ki, s addig tart, amíg az állományképzésre legalkalmasabbnak talált törzsek megfelelően kifejlődtek s egyben bekövetkezik a gazdasági érdekeket is szolgáló  magtermőképességük.
Ebben az időben is növekednek az erdő fái magasságban, de a növekvés már alárendeltebb a korona terjeszkedése és a törzspéldányok vastagságának fokozatos gyarapodása mellett.
Vizsgálva ezek után a lomberdő fokozatos használatának az erdőgyérítés keretébe tartozó első szakasza gyakorlati kérdéseit, meg kell állapítanunk mindenekelőtt, hogy a hazai erdők fiatal és középkorú állományait a múltban kellő időben és megfelelő módon nem gyérítették. A gyérítéseknek ezért gondos óvatossággal kell történniök, nehogy az erdőápolást is czélzó ilyen használat a faállomány kárával járjon. A lomberdőben a gyérítés különben is nagy elővigyázatosságot igényel. Különös elővigyázatra van azonban szükség ott, ahol az erdei munkások és a személyzet az ilyen munkában kellő jártasságot még nem szereztek.
A lombos erdőkben mindenekfelett vigyáznunk kell arra, hogy mindaddig sűrűbben tartsuk az állományt, amíg a fiatalos magassági fejlődésében el nem jutott addig a fokig, amikor a korona fejlesztése kívánatos, mert csak így biztosíthatjuk azt a a gazdasági érdeket, hogy a fapéldányok egymást hajtsák a minél, szebb növekedésre. Oly sűrűn azonban ne tartsuk sem a bükk, sem a tölgy, kőris stb. fiatalost, hogy a törzspéldányok önállóságukat, illetve állékonyságukat veszítve a hó- és zuzmaranyomás, vagy a szél hatása alatt meghajoljanak. Ezért főleg a jobb talajon sűrűn és magasra nőtt s eddig sajnálatosképpen nem gyérített fiatalosokban nagy óvatossággal szabad csak ilyen czélból használni. Szinte évente, de legalább is 2—3 évenkint szedünk ki belőle keveset és így növeljük önállóságra a fiatalosnak elnyurgult, de állományképzésre visszatartott példányait.
A gyérítő eljárásoknál a gyomfákkal tarkított állományokból elsősorban ezeket, tehát a gyertyán, nyír, nyár, berkenye stb. példányokat szedjük ki oly arányban, illetve mértékig, amint az az állomány gyérítésénél kívánatos. Ott tehát, ahol gyomfák foltonként vagy nagyobb arányokban fordulnak elő az állományban, azokból is csak a gyérítésnek kívánatos arányban szedünk ki példányokat, nehogy lékek támadjanak a még fiatalabb erdőben, vagy annyira megritkuljon a faállomány, hogy ez az állapot a további fejlődésre káros legyen. Egyébként az állományból legfőképen a már alászorult példányok kerülnek elsősorban kiszedésre.
Kiszedjük továbbá az előbbi vágásfordulóból esetleg visszamaradt azokat a törzseket, amelyek környezetükben a fiatalos fejlődését gátolják és minőségileg is alárendelt értékűek.
Amikor az állomány elérte azt a magasságot és kort, hogy a koronaképzés elősegítésére gondolhatunk, a megengedhetőségig kiszedhető és elsősorban kiszedendő gyomfákon és alászorult egyéb fapéldányokon kívül, a mellészorult példányokból is kiszedünk egy keveset, illetve annyit, hogy a koronafejlődés legalább 4—5 évig nagyobb akadályba ne ütközzék, de emellett a nap sugarai az állomány talaját számottevően és károsan ne érjék. Az ilyen használatok gyakoribb és szükségszerinti időben való (4—5 év) megismétlődéssel addig folynak, amíg az állomány kora 10—15 év híján el nem érte a vágásforduló*) korát, amikor is a koronabontás lassú és óvatos fokozatossággal az eddigi gyérítésnél intenzívebb lehet.
Ebben az időben érünk el az erdő fokozatos használásának második szakaszához.
Az egyéni kiválás szerint továbbfejlesztésre visszatartott törzsek állománya erre az időre abba a korba és azok közé a körülmények

*) Bükknél legalább 100, tölgynél pedig 120 éves vágásforduló az, amely ennek a rendszernek legjobban megfelel. Szerző.

közé jutott, amikor a fapéldányok főleg a fatörzs tömegének gyarapítására és ezzel a haszonfatermés fokozására a legalkalmasabbak, s amikor azok individuális képességeik szerint ily irányban a legjobban érvényesülhetnek. Ezt a képességüket kívánja kihasználni az erdőgazda a többtermelés érdekében, amikor ennek a szolgálatában az állomány lassú, de fokozatos ritkítása útján azokat a törzspéldányokat szedi ki, amelyek az ilyen feladatra kevésbé képesek, s amelyek a kiválóbb törzseket egyéni képességeik gazdaságilag értékes megnyilvánulásaiban hátráltatnák. Érvényesülési teret biztosit tehát az erdőgazda a legkiválóbbaknak azzal, hogy körültekintő gondossággal szabadabb állásba hozza azokat,
s bizonyos világosságot enged a lombkorona közé a záródás óvatos megszakításával. (Lichtung.)
Az erdőgyérítés során is segítettünk a tömeggyarapodáson. Ebben az időtájban azonban az állomány nevelése a főczél, a többtermelés pedig inkább eljárásaink következménye.
Az erdőgyérítés befejezésével az állomány neveléséhez fűződő elsőrendű feladataink már véget értek; s ennek utána minden igyekezetünk a kinevelt s egyénileg legkiválóbb törzsek tömeggyarapodásának elősegítésére, a többtermelés és főleg a haszonfában megnyilvánuló minőség és tömegbeli többtermelés minél intenzívebb biztosítására irányul, ami mellett az erdő természetes felújulása csak következmény, gazdasági eljárásunknak el nem maradható folyománya.
Az ilyen használatok megkezdése előtt figyelemmel éppen arra, hogy további használataink következményeképen az állomány természetes felújulását is elvárjuk, először is eltávolítjuk az erdőtalajt borító cserjéket és elnyomorodott fákat (Bodenschutzholz) és az esetleg, régebben alátelepedett, de a sötét beárnyolás miatt elgémberedett és fejlődésre alkalmatlan fiatalost. Az ilyen használatok során pedig kiszedjük a tenyésztésre nem kívánatos fafajok példányait (gyertyán stb.) és kiszedegetjük til-tul a kevésbé fejlődésre képes, mellészorult, kiskoronájú, azokat a fatörzseket, amelyek eltávolítása nyomán a koronazáródásban nem marad túl nagy lék.
Óvatosan és fokozatosan szakítjuk meg az erdőzáródást. Van időnk még (10—15 év) a vágásforduló végéig és azután is akár ugyanannyi, vagy több is addig, amíg az utolsó fapéldányt eltávolítjuk a kérdéses területről. Főleg az első ilyen használatok igen mérsékeltek úgy, hogy az erdőn az efféle vágás alig vehető észre.
Óvatosan és rövid időközökben (5—6 év) megismételt használatokkal kell nagy körültekintés mellett megszakítani az erdőzáródást, nehogy fű telepedjék az állomány alá, mert ez az alátelepülés sikerét teljesen kizárja.
Különös óvatossággal és nagy mérséklettel kell a nap hevének kitett s ekként főleg a déli oldalakon a fokozatos használatokat végezni, mert itt az erdőtalajra bejutó nap intenzívebb sugarai a felújítás ártalmába lehetnek.
Ott, ahol az állományban még mindig vannak olyan fafajok (pl. gyertyán), amelyeknek tenyésztése egyáltalán nem kívánatos, elsősorban is ezeket szedjük ki. Kiszedjük pedig ezzel a czélzattal főleg a gyertyánt azért, mert a koronabontás megkezdése után csak egy-két gyertyántörzs is képes egész oldalakat bevetni és meghiúsítani a fokozatos használat mellett elvárt felújuláshoz fűződő eredményeket.
A fokozatos használat arányára befolyással lehet az, ha az állomány elegyarányán a jövő erdejének kialakításánál változtatni kívánunk. Ha néhány jegenyefenyő van a bükkállományban és mi azt főleg jegenyefenyőre kívánjuk felújítani úgy, hogy az új állomány bükkel elegyes jegenyefenyő legyen, akkor csak kevés és annyi világosságot engedünk az erdő talajára, amennyi a jegenyefenyő tenyészetének elég, de kevés ahhoz, hogy a bükk felújulhasson és évek multán csak akkor ritkítjuk meg jobban az állományt,
amikor már jegenyefenyőre eléggé felújult és elkövetkezett az ideje annak, hogy a jegenyefenyő fiatalos közé bükköt elegyítsünk.
Ha pedig pl. kőris van a bükkállomány között és az új erdőben is helyet kívánunk adni a kőrisnek, az állományt a bükkel kívánatos mértékig való felujulás után a kőrismagfák következetes meghagyása mellett fokozatosan tovább ritkítjuk, amikor is a bükk igényeinél nagyobb megvilágosítás folytán kőris fog a bükk közé elegyedni. Ha a fokozatos használás során bükköt szándékozunk a tölgy közé telepíteni, s ezzel a tölgynek a legkívánatosabb elegyet biztosítani, azt a ritkító fokozatos (fő) használatok kezdetén alátelepítéssel eszközöljük. Ha pedig megfelelő tenyészeti viszonyok között bükk közé tölgyet kívánunk elegyíteni, úgy a bükköst, mielőtt alatta a fiatalos sűrű felverődnék, alátelepítjük tölggyel. A fokozatos használat során esetleg egészen kis lékeket is készíthetünk e czélra a bükkállományban. A bükknél a sarjadzás veszélyétől nem kell tartani, a kis méretek révén pedig megóvjuk a lékeket attól, hogy begyomosodjanak. Az ilyen alátelepítésnek annál kevésbé van akadálya, mert a tölgycsemete fiatal korában jól elviseli a beárnyolást.
Amikor a helyenként megszakított koronazáródás révén az erdő alatt foltokban és az erdő szélén az oldal megvilágosítás folytán amúgy is fiatalos telepedik alá, az alátelepedett foltok és erdőszéli alátelepedett pászták felett mérsékelt fokozatossággal tovább bontjuk a koronazáródást. Az alátelepedett foltok felett, mint góczokból kiinduló ilyen tevékenységünk, olyan gyűrűkben halad exczentrikusan, mint az álló vízbe hulló esőcseppektől támadt és fokozatosan távolodó hullámgyűrűk. A mérsékelt és elővigyázatos
használatról ezúttal sem szabad megfeledkeznünk. Erre módot ad a rendelkezésre álló idő, de egyben erre utal a fokozatosan világosságba hozott fapéldányok tömeggyarapodásához fűződő fontos gazdasági érdek, valamint a könnyen sarjadzó fafajoknál az a czél, hogy a levágott fatörzsek tuskói ki ne sarjadzanak, mert e sarjak az alátelepült fiatalos nagy ártalmára vannak. *)
Azok az eljárások, amelyek fenyves-gazdaságokban jó eredményre vezetnek, lombos és főleg tölgyerdőgazdaságban czéltalanok, sőt nem egy esetben károsak. Szegélyvágások tölgyerdőkben tuskósarjas értéktelen fiatalost teremtenek, s hozzá ott, ahol a vad jobban elszaporodott, vadlegelőkül szolgálnak. A nagyobb vagy legalább is számba jövő lékek ugyanilyen eredménnyel járnak, s a magból kelt természetes felújulás ártalmára vannak. A tölgy, mely fiatal korában nagyon eltűri a beárnyolást,
igen kevés megvilágosítás mellett már alátelepedik. A fokozatosan, de óvatos körültekintéssel végrehajtott olyan koronabontás, mely az egyéni kiválás szerint fejlődésre legalkalmasabb fatörzsek tömeggyarapodását czélozza s ezzel az erdőgazdálkodásnak a többtermeléshez fűződő érdekeit szolgálja, megoldani képes a teljes sikerű felújulást és a kellő mértékig tartott

*) A sarjak eltávolítására a nagy költségek és munkaerő hiánya miatt a legtöbb esetben gondolni sem lehet.  Szerző.

beárnyalás révén azt a fontos érdeket is, hogy a tuskók ne sarjadzanak.
A világosságba lassú fokozatossággal hozott fapéldányok tömeggyarapodásának helyes kihasználása mellett a legtöbbnyire a vágásforduló lejárta előtt keletkezett fiatalos ilyen eljárás során hosszabb ideig visszamarad fejlődésében Ez nem hiba, sőt előny, mert gyökerében megerősödik, megsűrűsödik s annál bujább és gyorsabb a növekedése akkor, amikor évek multán a legtöbbször 40—50 cm, sőt ennél is magasabb és kefesűrű fiatalosban a koronabontás a haszonfagyarapodás fokozása érdekében s ezzel a többtermelés szolgálatában erőteljesebb mérvet ölt s a fiatalos eképen fokozatos megvilágosításba kerül.
Ekkor kívánatos is, hogy az addig visszaszorult fiatalos egyszerre és rohamosan törjön elő s beárnyalja a további fokozatos használatok során levágott törzsek tuskóit, megakadályozza ezek sarjadzását; vagy ahol nem árnyalja be a tuskókat, felvehesse a sarjakkal a versenyt s azokat a lehetőségig visszaszorítsa.
Meg kell jegyeznünk, hogyha fagyos időben és főleg hóban, de kellő körültekintéssel hajtjuk végre az efféle használatokat, még a megfelelően fel nem tárt lomberdő fiatalosában sem okozunk számottevő és olyan kárt, amit az egy-két év multán ki nem heverhetne.
Méltatva már most a szálaló vágásos gazdasági eljárás jelentőségét, mindenekelőtt le kell szögeznünk a többtermeléssel járó igen számottevő gazdasági előnyt. Ennek mértékére eléggé tájékoztathat az a megállapításunk, hogy a nálunk űzött, nagyrészt primitív gazdasági eljárások eredményével szemben a lomberdők fokozatos használása révén az effektív fatermést nagyon gyarapítjuk, s a minőségbeli s ezzel az értékbeli különbségek is igen számottevőek.
Mi sem természetesebb, hogy a felújító vágásos*) gazdasági

*) A „szálaló vágásos gazdaság" körülírás megközelíti azt a gazdasági eljárást, amit a német birodalmi erdőgazdasági irodalom szinte mindig fenyőgazdaságra vonatkoztatva Femelschlagbetrieb-nek, itt-ott Plenterschlagbetriebnek, az osztrák erdészeti irodalom pedig rendszerint Schirmschlagbetrieb-nek nevez. A német birodalmi, erdőgazdasági irodalom Schirmschlagbetrieb-je az amit én „felújító vágásos gazdaság"-gal jelölök meg, mivel ennek a gazdasági eljárásnak- egyedüli czélja az állomány felújítása. Szerző

eljárások fatermése főleg tömegben, de minőségben is lényegesen mögötte marad a szálalóvágásos gazdasági rendszer fatermésének.
Téves alapból indulva ki, a sarjerdő-üzemet annak idején a többtermelés szolgálatába óhajtották állítani. Amíg azonban a sarjerdő-üzemmel elérni kívánt többtermelés mindenesetre a természeti erők természetellenes igénybevételével jár s végeredményében a talaj teljes kimerülését vonja maga után, addig a szálalóvágásokkal végrehajtott fokozatos használás mellett a talaj termőerejét nemcsak fenntartjuk, de minden esetben fokozzuk is, aminek gazdasági fontossága éppen nem alárendelt.
Előnye a szálalóvágásos gazdasági eljárásnak, hogy a megkívánt nagyon óvatos fahasználás gondos betartása mellett még a gyakorlatlanok sem követhetnek el helyrehozhatatlan hibát, míg a felújító vágásos gazdasági eljárásoknál a nagyon durva és ki nem javítható hibákkal lépten-nyomon találkozunk.
Előnye továbbá, hogy a főhasználati ritkító-vágások 20—30 éves végrehajtása alatt a természetes úton való felújulás helyes biztosításának valóban nem lehet akadálya.
Ki kell emelnünk végül, hogy az ország sajnálatosan sok sarjerdejének szálerdőkké való átalakítására a szálalóvágásos gazdasági eljárás mindenesetre a legalkalmasabb.
Le kell szögeznünk végül, hogy a szálalóvágásos gazdasági eljárás a 14500/1920. F. M. szám alatt kiadott új üzemrendezési utasítás elveibe egyáltalában nem ütközik, sőt mint az utasítás intenczióinak is megfelelő szabadabb gazdálkodás egyik okszerű módja, teljesen beleillik annak kereteibe.
A fentiekben vázolt gyérítéseknek mint előhasználatoknak üzemtervi előírása a részletes előhasználati tervben az utasítás VI. D. pontjának megfelelően minden nehézség nélkül megtörténhetik úgy, amint azt az utasítás 39—41. oldalain ismertetett példa is mutatja.
Az előírásnál" a terület előírása a fontos, míg az előirt előhasználati fatömeg, mely csak hozzávetőleges becsléssel vagy tapasztalati adatok alapján állapítható meg, tájékoztató jellegű.
Arra a kérdésre, hogy a fokozatos használatok közül melyeket kell főhasználati jellegűnek tekinteni s ennélfogva főhasználatként előírni és nyilvántartani, már a fenti fejtegetések is részletes tájékozásul szolgálnak. Mindazok a használatok, melyek a fennvázoltak szerint „már ritkítás" számba mennek, amelyek tehát a lombkorona fokozatos megbontását vonják maguk után s a záródás bizonyos megszakításával járnak (a vágásforduló korát megelőző 10—15 évvel) főhasználat jellegűek. Mindazokat az erdőrészleteket
tehát, amelyekben ilyen használatokat tervezünk, a főhasználati tervben és nyilvántartásban kell előírni, illetőleg a bennük foganatosított főhasználatokat ott kell nyilvántartani és a fatömeget pontosan kimutatni.
A szálalóvágásos gazdasági eljárásnak az üzemterv keretébe való beillesztése, nyilvántartása ezek szerint nehézségekbe nem ütközik, ha a gazdaságot űző kellő megértéssel és körültekintéssel, főleg pedig kellő lelkiismeretességgel jár el. Írta: Kaán Károly