1938. 10. — Kezelésük. Megadóztatásuk. A használaton kívül álló területek beerdősítése. Erdészeti propaganda. I. kötet: Európa. (FORÉTS PRIVÉES.
— Gestion. Régime fiscal. Reboisement des terrains incultes. Propagande forestiére. — Volume I.: Europe.) Róma, 1938. A Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet kiadványa . VIII. + 386 old.
Az utóbbi idők valamennyi nemzetközi erdészeti kongresszusa (Róma 1926, Antwerpen 1930, Paris 1931 és Budapest 1936) egy olyan munka megírását sürgette , amelyik nemzetközi összehasonlításban ismerteti a magánerdőkre vonatkozó legfontosabb kérdéseket. A kongresszusi határozatok alapján, mint legilletékesebb szerv, a római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet kapott megbízást a munka elkészítésére.
Az Intézet erdészeti osztálya dr. Luncz Géza m. kir. főerdőmérnök kartársunk vezetése alatt össze is állította az egész anyagot ; ennek rendszerbe foglalása és szakszerű feldolgozása pedig ismét a magyar tehetség és szorgalom maradandó irodalmi emléke.
A mű 12 fejezetre tagozódik és a következő országokat öleli fel: Albánia, Németország, Ausztria (a munka már nyomtatás alatt volt, mikor Ausztria Németországgal egyesült), Belgium, Bulgária, Dánia, Danzig, Spanyolország, Nagybritannia, Litvánország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Norvégia, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Svédország, Svájc, Csehszlovákia és Jugoszlávia.
Az I. fejezet a magánerdők területi adatai után a kezelésükre vonatkozó jogi korlátozásokat, a ma érvényben lévő törvényeket és fontosabb rendeleteket, az államoknak a magánerdők kezelésére való befolyását ismerteti, sőt rövid történeti visszapillantás keretében az ide vonatkozó jogfejlődéséről és a meglévő magánerdők fennmaradásának okairól is igen érdekes áttekintést ad.
A II . rész az adóztatás politikáját, az erdőt terhelő különböző adónemek (föld-, jövedelem-, örökösödési-, vagyonadó stb.) kivetésének alapját, módozatait, az adókivetésnek a magánerdők jövedelmére való hatását tárgyalja a vonatkozó törvényekkel együtt.
A III . fejezet az első kettőben ismertetett törvényes intézkedések bírálatát adja abból a szempontból, mennyiben sikerült az új törvények révén a különböző államokban az erdőbirtokos célkitűzéseit a sokszor ellentétesnek látszó közérdekkel összhangba hozni. Beható vizsgálat alá veszi, hogy a fennálló törvényes intézkedések biztosítják-e kellőképpen a magánerdők
fennmaradását, s az egyedül csak erdőtenyészetre alkalmas kopárok erdősítését, valamint azt is, kellő védelmet szolgáltatnak-e az erdőbirtokok elaprózódásával, s az ezzel járó pusztulással szemben.
A IV. fejezet azokat a módozatokat keresi, amelyekkel a magánerdők jövedelmét fokozni lehetne és ahol a véderdőknek jelentős a szerepe, felveti a kérdést, nem kívánja-e a közérdek további területek véderdőkké való nyilvánítását.
A kopárok befásítását tárgyaló V. fejezet elsősorban azt mutatja ki országonkint, hogy a közérdekből befásítandó magánterületek erdősítése miként történik: 1. az állam (vagy község) végzi-e el a munkálatokat (a terület tulajdonjogának vétel, vagy kisajátítás útján történt előzetes megszerzésével), vagy 2. a munkálatok elvégzése a birtokost terheli-e . Ismerteti az erre vonatkozó törvényeket és a kopárfásítás terén elért eredményeket is.
A VI. rész a kopárok erdősítésére tömörült birtokos-szövetkezetek, illetőleg erdősítési társulatok munkálatait tárgyalja, amennyiben t. i. ilyen célú tömörülés egyáltalában létezik az egyes országokban . . .
Még a VII. fejezet is a kopárok erdősítésével foglalkozik; itt azokat az intézkedéseket ismerteti, amelyekkel az államok a magánbirtokosokat az erdősítési munkálatoknál támogatják. Itt tárgyalja a szerző országonkint a fásítási célokra nyújtott államsegélyeket, kamatmentes kölcsönöket, ingyenes vagy kedvezményes áron kiosztott facsemeték és magvak mennyiségét, a versenyerdősítéseket, s a sikeres fásításért nyújtott egyéb erkölcsi vagy anyagi támogatásokat, jutalmakat és általában az államok ilyen értelmű erdőgazdasági politikát. Az erdősítésre való serkentés módozatait és az elért eredményeiket a helyi viszonyok szerint is bírálja.
A VIII. rész a birtokosok által kedvelt fanemeket, a legszívesebben alkalmazott erdősítési, felújítási eljárásokat és üzemmódokat tárgyalja.
A IX. fejezetet a szerző teljesen az erdészeti propaganda ismertetésének szenteli. Fejtegetéseiből megtudjuk, hogy az egyes országokban a lakosság körében, elsősorban a kisebb erdők birtokosai között, miként történik a fontosabb erdészeti ismeretek terjesztése, s a hivatalos körök hogyan igyekeznek az erdő iránti szeretetet már a gyermekekbe beoltani. A legjobban elterjedt és bevált tanítási módszerek: ismertető előadássorozatok, az erdőre vonatkozó alapismereteknek a népiskolákban való tanítása, rádió és mozi, madarak és fák ünnepe, sajtópropaganda, irodalmi verseny, stb. felsorolása mellett a fejezetnek igen figyelemre méltó része az egyes skandináv államokban alkalmazott módszerek leírása, amelyből megtudjuk, miként terjesztik az erdészeti ismereteket a hadsereg körében. A bevonuló újoncok közül az önként jelentkezők néhány hónapig tartó tanfolyamon vesznek részt, amelyen az erdőgazdálkodás alapelemeivel ismerkednek meg. A tanfolyamot katona- és erdőtisztek vezetik.
A X. fejezet a magánerdőkre vonatkozó legfontosabb törvénytervezetekkel foglalkozik.
A XI. rész — az egyes államok kormányaitól a római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézethez beérkezett válaszok alapján — arra a kérdésre ad feleletet, szükségesnek mutatkoznak-e két vagy több állam között olyan nemzetközi megállapodások, amelyeknek tárgya az első tíz fejezetben előadottakkal kapcsolatos.
A XII. fejezet végül a felhasznált forrásmunkákat (több mint kétezer kötetet és tanulmányt) sorolja fel országok szerinti csoportosításban.
A munka számunkra 3 szempontból jelent nagy nyereséget. Először azért, mert a külföld világos és hű képet kap a magyar erdőgazdaság zömének fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és célkitűzéseiről.
Ha országunk határain túl általában keveset tudnak rólunk, — már nem is bosszantóan, hanem kétségbeejtően keveset — ha államiságunk, népünk, múltunk, hivatásunk még ma is alig ismert tájak az idegen tudás kertjében, elgondolhatjuk, milyen parányi érdeklődés nyilvánult meg eddig gazdasági
életünknek egyéb szűkebb határú részlete iránt.
Most pedig láthatja mindenki, aki az erdőgazdaság közérdekű vonatkozásaival foglalkozik, hogy a magyar törvényhozás ebben a kérdésben is hivatása magaslatán állt és az 1935. évi IV. t.-c.-el példát mutatott az erdők örök életének a biztosítására.
Nem lényegtelen, hogy ezeket a szempontokat — teljes tárgyilagossággal — de magyar ember ismertethette meg a nagyvilággal!
A másik nyereség egyetemes értékű.
A magán-erdőgazdaság önmagában és teljes egészében, tudtunkkal még sohasem került a tudományos vizsgálódás látómezejébe.
Aki tehát egybevetéseken fárad, okokat keres és következtetéseket akar levonni, annak a számára Luncz Géza munkája kimeríthetetlen kincsesbánya lesz, mert hiszen nincsen olyan apró részlete az általa felölelt hatalmas anyagnak, amely kellő megvilágítás nélkül maradt volna.
Joggal büszkék lehetünk tehát erre a magyar tollal írt nemzetközi jelentőségű forrásmunkára.
A harmadik szempont a politikai megfontolásé.
A római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet előkelő, óriási keretében csak egy szerény osztály jutott az erdőgazdaságnak.
De itt is bebizonyosodott a régi igazság, hogy az eredmény nem a kereteken, hanem a tartalmon múlik és a római kis osztály nemsokára Berlinbe helyezi át székhelyét, ahol hatásköre már közel akkora lesz, mint az anyaintézeté.
Hogy ezt elérthette, csak annak a munkának köszönheti, amivel eddig a nyilvánosság elé lépett. És ebben a munkában az oroszlánrész tagadhatatlanul az osztály vezetőjéé volt, aki csendben és szerényen, de acélos eltökéltséggel, fáradtságot nem ismerve, sőt egészsége kockáztatásával végezte a reá bízott feladatot. — Azt a feladatot, amely az ő személyén és hivatalos kiküldetésén keresztül, nem kis mértékben magyar ügy is volt.
Amikor tehát háromszor hajtjuk meg az elismerés zászlaját Luncz Géza kedves kartársunk 7 évi fáradozásának nagy és távlatokat nyitó sikere előtt, hisszük, hogy a földművelésügyi kormány sem adja fel többé azt az előretolt őrséget, amely bátran és becsülettel küzdött Rómában a magyar erdőgazdaság jó híréért. M.
