Turistákat mentettek meg a síró elefántok a szökőártól (Reuters)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 


ImageKHAO LAK, Thaiföld - Izgatott elefántok érezvén a cunami közeledtét, megmentettek néhány turistát ezrek sorsától, akiket elnyeltek a hatalmas hullámok.
„Meglepődtem, mert az elefántokat még sohasem hallottam korábban sírni,”- mesélte Dang Salangam elefántvezető, aki a Khao Lak üdülőparadicsom partszakaszán 8 elefánttal ajánlott turistautaztatást aznap.
Az elefántok elkezdtek trombitálni, de úgy – a 36 éves Dang és felesége, elmondása szerint, – amit csak valami sírásféléhez lehetne hasonlítani, nagyjából abban az időben, amikor messze onnan az indonéziai Szumátra közelében a 9.0 erősségű földrengéstől megrepedt a tengerfenék.
Az elefántok hamar lecsendesedtek. Úgy egy óra múlva azonban ismét panaszos nyöszörgésbe kezdtek, de az elefántvezetőknek ekkor már nem sikerült megnyugtatniuk az izgatott állatokat.
„Az elefántok nem engedelmeskedtek vezetőiknek, csak futottak, futottak a dombok felé,”- mondta a 24 éves Wit Aniwat, akinek az volt a feladata, hogy beszedje a turistáktól a pénzt és felsegítse őket az elefántok hátára.

Ezek az elefántok, utasukkal hátukon az üdülőpart mögötti dzsungel borította dombok felé vették útjukat. Az éppen nem dolgozó elefántok pedig eltépték erős láncukat.
A strandon ekkor legalább 3800 ember tartózkodott, – több mint fele külföldi –, akik hamarosan a hullámok áldozatai lettek. „Akkor láttuk meg a közeledő nagy hullámot, és futni kezdtünk” – mondta Wit.
Vagy egy tucat turista futott a domb felé a Khao Lak Merlin üdülőtelep szálloda sora felől, amely 10 km hosszan nyúlik el a part mentén, és különösen népszerű a skandináv és német turisták körében.
„A vezetőknek sikerült megfordulásra bírni az elefántokat, hogy felvegyék a turistákat a hátukra,” mesélte Kulada.
Az asszony kézmozdulatokkal próbálta utánozni, hogyan használták a nagytestű állatok ormányukat, hogy felkapják a turistákat a földről, rá a hátukra.
A dzsungelen át az elefántok felkaptattak a magaslatra, majd megálltak.
A szökőár 1 km mélyen nyomult be a partra, azon az enyhén lankás szakaszon át, amely addig oly biztonságos volt gyermekes családok számára. Ez tette Khao Lakot ideális családi üdülőhellyé.
Végigsöpört a parton, majd megállt. Nem messze attól a helytől, ahol az elefántok álltak.


 


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.