ForestPress fotók
Visegrád város önkormányzata és a Pilisi Parkerdő Zrt. a település millenniumi ünnepségsorozatának keretében rendezte meg 2009. június 18-án azt az erdészeti konferenciát, amely a Visegrádot övező, ma is páratlan szépségű természeti környezet megóvásának fontosságára irányította a szakma, a civil társadalom és a lakosság figyelmét.
Az „Ezeréves állami erdőgazdálkodás" című konferencia az elmúlt korok figyelemre méltó erdészeti teljesítményeinek összefoglalása mellett, egyben a szervezők több évtizedes együttélésének, együttműködésének megerősítését is szolgálta. A Pilisi Parkerdő Zrt. elődje közel 35 évvel ezelőtt jelölte ki központját Visegrádon, ami a település számára azóta is több tucat munkahelyet, az erdők gondozását, védelmét illetően pedig komoly garanciát jelent.
A Királyi Palota lovagtermében zajlott rendezvényen a hazai erdészeti szakma prominens képviselői mellett elsősorban a természetvédelemért felelős szervezetek vezetői, valamint az érintett civil szervezetek tagjai vettek részt.
Hadházy Sándor, Visegrád polgármestere megnyitójában hangsúlyozta, a Pilisi és a Visegrádi hegység erdői, valamint a Duna-kanyar természeti csodái éppoly jelentős kulturális értéket jelentenek az 1000 éves Visegrád számára, mint a város épített örökségének gyöngyszemei.
A város első embere ugyanakkor nem hallgatta el, hogy az építészeti és a természeti szépségek számos konfliktus forrásai. Elsősorban a korlátozások váltanak ki feszültséget az önkormányzat és a lakosság között. Ebből adódóan az önkormányzat egyik legfontosabb feladatának tekinti a konfliktusok kezelését.
Fontosnak tartja, hogy a település nem fejlődött túl, ma is élhető a város, és ez a jövőre vonatkozóan is fontos szempont. A belterületet nem növelték, a hegyoldalak beépítése iránti igényt kordában tartották, és éppen ezeknek köszönhetően Visegrád fölértékelődött.
Utalt a többszörös jubileumra, hisz’ 1009-ból származik a Visegrádot említő vármegyei okirat, 25 ével ezelőtt indultak a Palota Játékok, és 40 évvel ezelőtt alakult a Pilisi Parkerdő Zrt. elődje.
Szabó Péter történész a középkori erdőgazdálkodásról tartott előadást. Leszögezte, hogy már abban az időben is értelmes, tudatos erdőgazdálkodást folytattak elődeink. Az egyik legnagyobb vitákat kiváltó kérdés, hogy vajon mennyi is lehetett akkoriban Magyarország erdősültsége. A különböző források alapján kialakuló kép szerint hazánk termőterületeinek mintegy 40 százaléka szántó lehetett, 16 százaléka legelő, 10 százaléka rét és mintegy 34 százalékot borított erdő.
A realitás ennél alacsonyabb, valószínűleg mintegy 25-30 százalék, a XV. századi Kárpát-medencében. Az Alföld már abban az időben is csaknem teljesen „üres” volt.
A középkor erdőtípusainak rekonstruálására is kísérletet tett az előadó. Ehhez az akkori erdőnevek jelentették a kapaszkodót.
A silva communis volt a közerdő, a silva permissionalis az eresztvény vagyis a sarjerdő, a silva glandionosa a makkos erdő vagy legelő erdő, a silva dolabrosa pedig a legértékesebb bárdos vagy szálerdő.
Az akkori szakemberek határjárások alkalmával írták le a látottakat, rögzítették a tájékozódási pontokat, és beszámoltak a fafajokról is. 18 pilisi határjárási jegyzőkönyv maradt fenn az utókor számára.
A Pilis királyi erdőbirtok volt, mely fogalom a Karoling Birodalom terméke. Ez elsősorban királyi vadászterületet jelentett, s nem biztos, hogy ez a jogi kategória erdővel borított területet is foglalt magába.
1200-ig voltak királyi magántulajdonban ezek a területek magánuradalomként, és vadászudvarházak jelezték az intézmény létét.
A 13. században ezek az udvarházak eltűntek, ugyanis a királyi udvar véglegesen letelepedett. Ezzel egy időben megjelennek az erdőispánságok, a Pilisben, 1225-ben. Ezt követi a szolgáltató népek, az erdőóvók, a vadászok, a speciális vadászok (solymászok, kutyások), fegyverkovácsok letelepedése (Solymár, Peszér, Kovácsi).
A Pilisi erdőket övező településgyűrű számos vadászkastélyt övezett, melyek a későbbiekben kolostorokká alakultak.
Az erdőóvók nem a saját település lakóitól, hanem a környező falvak lakóitól védték az erdő értékeit.
Magyar Eszter történész az Erdőgazdálkodás a XVIII. században – áttérés az erdőhasználatról az erdőgazdálkodásra címmel tartott előadást.
A török hódoltság utáni időre, a XVIII. század első felére teszi azt az időszakot, amikor a Délvidéken már mesterséges felújítással, vágásfordulóval, tarvágásos üzemmóddal gazdálkodtak az erdőkkel. A nagy magánerdő-birtokokon igyekeztek a legkorszerűbb módszereket alkalmazni. Az északabbra eső területeken még a hagyományos gyakorlatot folytatták.
Az előadó megállapította, hogy Erdélyben a székelység erdőhasználati formáit az ökológiai gondolkodásra utaló teljes felelősség jellemezte. Ők a faluközösség tulajdonában lévő erdők használatával rendelkeztek. Ehhez hasonló módon Európában csak a svájci szabad parasztok és a szászok gazdálkodtak. Többek között szigorúan tiltották a fapazarlást.
Mária Terézia Urbáriuma már megemlékezik a jobbágyfalvak erdeiről is. Sajátos tulajdonformát jelentettek a hajdúvárosok szabad polgárainak erdei. Máshol ugyanis a földesúr és a jobbágyság erdőhasználata nem volt egyenrangú.
A közösségek alkalmaztak erdőőrt, aki nem a falu lakóitól, hanem az idegen behatolótól védte az erdővagyont.
Tilos volt az önkényes fakitermelés, és szankcionálták a fapazarlást.
Kijelölték a felújított erdőket, a sarjerdőket, ahol 17 évig nem szabad használatot végezni.
Az iparosodó kor jellegzetessége volt a fahiány, amelyre Mária Terézia és környezete érzékenyen reagált, megjelentek az erdőrendtartások.
Magyarországon is nagymértékű erdőromlás figyelhető meg a nagyvárosok környékén és a bányavidékeken. A pest-budai építkezések a környező erdőket csonkítják meg alaposan.
II. József átszervezi az erdőkamarákat, és ebben az időben a Duna-partot véges-végig falerakatok szegélyezik. A fejlődő városok, az épülő barokk udvarházak faigényét ki kell elégíteni.
A piac kihívásaira az erdőgazdálkodás gyökeres átalakításával kell válaszolni.
Szabályokat léptetnek életbe, többek között a makkos erdőkben a vágás előtt két évvel megtiltották a makkoltatást az újulat érdekében.
Megalapítják az első erdészeti oktatóintézményt Csehországban. (Z.)