2010. november 21. – Szobor Moór Arthurnak Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetem Botanikus Kertjében Volt kollégái, tanítványai, tisztelői körében avatta föl 2010. november 19-én Moór Arthur soproni matematika professzor mellszobrát Náhlik András, az EMK dékánja és Zambó Péter, az OEE elnöke.
A kellemetlen őszi idő sem riasztotta el az „Arthur rajongókat” attól, hogy részesei legyenek annak az emlékünnepségnek, amelyet a soproni egyetem legendás matematika professzorának szoboravatása alkalmából tartottak a matematika tanszék épületének halljában.
Az 1968-ban kezdő hallgatók már Moór Arthur kezei közé kerültek. A szigorú, de igazságos professzor afféle „vízválasztó” lett az egyetemen, mert aki túlélte a három féléves matematika kurzust, az jó eséllyel pályázott a mérnöki diplomára.
Az emlékezők sorát Albert Levente, az NymE általános rektorhelyettese nyitotta, aki Faragó Sándor, az egyetem rektora nevében mondott köszöntőt. Kijelentette, hogy Moór Arthur nemzetközi hírű tudós és egyetemi tanár volt, aki munkásságával jelentős mértékben hozzájárult a magyar és a nemzetközi matematika, a differenciálgeometria tudásépítményének bővítéséhez. Tudományos eredményeivel nemzetközi téren is nagy tekintélyt szerzett magának és egyetemének, a japán Tenzor Társaság tagjai közé választotta, és két cikluson át tagja volt az MTA Matematikai Szakbizottságának, a Bolyai János Matematikai Társaságban pedig a soproni tagozat elnökeként igen eredményes munkát végzett.
Moór Arthur életének középpontjában a matematika állt. Ezen kívül a sakkozás és a repülőmodellek érdekelték különösen. És a kávé. A nescafé volt a kedvence. Talán csak legenda, hogy azt kérte, sírját is locsolják meg kedvenc italával, és kérését egyik tanítványa teljesítette – zárta emlékbeszédét Albert Levente.
Zambó Péter beszédében emlékeztetett, hogy Moór Arthur „Magát a tudományt hozta le közénk. Aki egy kicsit is fogékony volt, az megérezhetett valamit ebből.
Arthur szuverén egyéniségként, karakteresen ragaszkodott az elveihez. Habozás nélkül utasított vissza előnyöket, ha azok erkölcsi normáiból engedményt kívántak és vállalt hátrányokat, ha az elvei azt követelték.
A hallgatóival igazságos, hozzáértésében, munkabírásában utolérhetetlen professzort az anyagiak, a sallangok nem érdekelték.
Kevés vezető egyetemi oktatót említenek hallgatók egymás között a keresztnevén, talán csak a legnagyobbak kiváltsága ez.”
Majd így folytatta: „A legjobb középiskolákban maturált balekokat is képes volt hatékonyan megóvni az önteltség elhatalmasodásától.
Kimért udvariassága nyomán bennünk, »tisztelt hallgatókban« szétspriccelt az adrenalin. A feszültség ritkán oldódott, pedig Arthur humora és öniróniája is kifogástalan volt. Ha véletlenül valamit elírt a táblán, nem mulasztotta el megjegyezni: »Jaj, de csacsi vagyok!«”
Emlékezéséből nem maradhatott el a sajátélmény sem, egy matematika vizsgáról, amely a professzor emberi nagyságát idézte föl.
Náhlik András beszédében emlékeztetett arra, hogy ebben az évben már a harmadik egykori professzornak állítanak szobrot az egyetemen.
Felidézte egyetemi hallgató éveit, amikor „Arthur” a megközelíthetetlen magasságokban lévő professzor volt számára, akinek híre jóval megelőzte őt magát.
Moór Arthur az általa meghatározott színvonalból nem engedett, és nem kivételezett senki kedvéért sem. Nem ismert megalkuvást.
Sokat idézett mondása legendás volt: „A matematikatanulás nem lehetetlen, de a valószínűsége nulla.”
Nem volt idegen tőle az önirónia sem: „Bocsánat, de én már nem is tudom mikor számoltam utoljára” – mentegetőzött, amikor előadás közben véletlenül rosszul adott össze két számot.
Végül köszönetet mondott az Országos Erdészeti Egyesületnek, elsősorban Haraszti Gyulának, hogy kezdeményezték a szobor felállítását.
Jereb László, a Faipari Mérnöki Kar dékánja emlékeztetett, hogy a professzor ebben az évben töltötte volna be 85. életévét.
Moór Arthur tizenhét éves működése alatt mintegy 700 hallgatót oktatott matematikára. A nála szerzett érdemjegyek még ma is értéket képviselnek. A professzor igyekezett a tudományt a magasból a realitások szintjére lehozni, és a faiparból vett példákkal illusztrálni előadását.
Akik ismerték, jó humorú, segítőkész, becsületes, szakmai féltékenységet nem ismerő, de a vitákat kedvelő emberként emlékeznek rá.
Orbán Júlia Radnóti- és Latinovits-díjas előadóművész műsora után Tamássy Lajos szegedi professzor emeritus emlékezett az egykori barátra és kollégára.
Arra hívta föl a figyelmet, hogy emléket állítani egy professzornak azt is jelenti, hogy egy értékközösséget hozunk létre. Azoknak a közösségét, akik egyformán értékelik munkásságát és tisztelik személyiségét.
Emlékeztetett a professzortárs következetességére, arra, hogy a követelményekből nem engedett sem magának, sem másoknak.
Kiemelte, hogy kutatásait egyedül végezte, s a száz publikációja közül még ma is idéznek, ami jelentős eredménynek tekinthető.
A szorgalmat és a kitartást nem csak magával szemben követelte meg, de másoktól is elvárta.
Az ünnepség befejező aktusaként Náhlik András, az EMK dékánja és Zambó Péter, az OEE elnöke leleplezte Moór Arthurnak az épülettel szemben elhelyezett mellszobrát, Nagy Benedek alkotását.
Ezt követően az egybegyűltek elhelyezték koszorúikat a szobornál.
Délután az Erdőmérnöki Kar tanácstermében került sor a Moór Arthur tiszteletére rendezett tudományos ülésre.
Az emlékülésen előadást tartott dr. Horváth Jenő professor emeritus:
Euklidesz-Bolyai János-Differenciálgeometria (Moór Arthur), dr. Tamássy Lajos professor emeritus: Néhány szó a Finsler geometriáról, dr. F. Nagy Györgyi nyugalmazott egyetemi docens: Az Otsuki terek alapjai, dr. H. Temesvári Ágota egyetemi tanár: A matematika oktatásának lehetőségei Moór Arthur idejében és napjainkban címmel.
Végezetül Haraszti Gyula bemutatta a Bartha Dénes, Kovács Miklós, Oroszi Sándor szerkesztésében kiadott „Emlékeink... Visszaemlékezések és diákhumormorzsák a matematika legendás professzoráról, szobrának avatása kapcsán" című kötetet.
Az egykori tanítvány személyes emlékeinek felidézése után szemelvényeket olvasott föl a kötetből. (Z.)