2010. november 28. – Pagony Hubert erdőmérnök, a soproni főiskola kutatója 1960. november 25-én kelt levélben kapta meg kinevezését az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) Erdővédelmi és Vadgazdálkodási Osztályának vezetésére. A hazai erdészeti kutatás időnként megroggyanó várának talán legszilárdabb bástyája az erdővédelmi osztály. A rendíthetetlenség egyik oka valószínűleg az is volt, hogy olyan, nagy tekintélynek örvendő szakemberek dolgoztak, kutattak az osztályon, mint Győrfi János, Pagony Hubert, Szontagh Pál és Tallós Pál.
A tekintélyen kívül természetesen kellettek az eredmények is, amelyek igazolták az osztály létét.
Eredményekben, publikációkban pedig nem volt hiány. (A közlemények száma megközelíti az ezret.)
Az ERTI elődjének alapítását Darányi Ignác földművelésügyi miniszter rendelte el 1897. szilveszterén. A rendelet akkor a magyar királyi erdészeti kísérleti állomások fölállításáról szólt. Az erdővédelmi kutatások is tulajdonképpen ekkor kezdődtek az erdészeten belül. A selmecbányai központi kísérleti állomás első vezetője Vadas Jenő volt.
A trianoni döntés után az erdészeti kutatásnak is Sopron lett a bázisa, majd 1949-ben Budapesten alakult meg az ERTI mai szervezete.
2010. november 25-én, Mátraházán, az MTA üdülőházában tartotta az ERTI ünnepi emlékülését az erdővédelmi osztály megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából.
A megjelenteket Borovics Attila, az ERTI főigazgatója köszöntötte. A főigazgató bevezetőjében felhívta a figyelmet a klímaváltozás, az alkalmazkodás és az erdővédelem közötti összefüggésekre.
Tóth József korábbi osztályvezető akadályoztatása miatt, előadását Csóka György, az osztály jelenlegi vezetője tartotta meg.
Az erdővédelmi kutatások hazai történetének áttekintése során történelmi léptéket vázolt föl az előadó. Az első mérföldkő a selmeci alma materben az Erdészeti Tanintézet 1808. évi megalapítása volt. Az erdőt ért biotikus károsítások mindig érdekelték, érintették az erdészeket. Hasonlóan fontos időszak a magyar erdészeti szaknyelv meghonosítása az erdészeti oktatásban, az 1860-as években, és az Erdészeti Lapok megalapítása 1862-ben.
Bedő Albertet idézte, aki szerint minden erdész erdővédelmi szakembernek születik, csak később az élet kedvezőtlen hatásai más irányokba terelik.
Az első erdővédelmi könyvet Fekete Lajos akadémikus írta 1877-ben „Az erdővédelem körvonalai” címmel, majd a következő évben kiadta az Erdészeti rovartan című tankönyvet.
A kísérleti állomás első igazgatója Vadas Jenő volt, aki Herman Ottó unokaöccse és nevelt fia volt. Az ő emlékére alapították az ERTI fönnállásának századik évfordulóján a Vadas Jenő Emlékérmet. Foglalkozott többek között az akác és a tölgy kártevőivel. Ez utóbbiak között kell megemlíteni a sávos tölgybogarat, amit 2008-ban védetté nyilvánították. Annak ellenére, hogy az erdőjárók tömegesen találkozhatnak vele különösen aszályos években. A bogárvédők, úgy látszik, nem olvasnak erdővédelmi szakirodalmat.
1899-ben indították el az Erdészeti Kísérletek című tudományos lapot. Ennek első számában már jelent meg erdővédelmi témájú írás, Vollnhofer Pál apácalepkén végzett bakteriológiai kísérleteiről. Az előadó szerint ezt a világviszonylatban is úttörő jelentőségű írást tekinthetjük az intézet első erdővédelmi tárgyú publikációjának.
Tuzson János botanikus növénykórtani témájú írásai közül figyelmet érdemel a zalai bükkösök akkori pusztulását vizsgáló tanulmány.
Roth Gyula pályája kezdetén szintén végzett Selmecen erdővédelmi témájú kutatásokat, az aranyfarú lepke hazai elterjedését és kártételét vizsgálta.
Csóka György kitért a hazai erdőállományt ért trianoni veszteségre is, tekintettel arra, hogy komoly befolyása volt az akkor történteknek a jelenlegi erdeink kialakulására. A mai erdők mintegy 44 százaléka olyan helyen áll, ahol korábban nem volt erdő. Ez pedig erdővédelmi következményeket is okozott.
Bokor Rezső a hazai mikorrhiza-kutatás úttörője volt, de nemzetközi ismertséget is szerzett.
Az erdészeti rovartani kutatások egyik legnagyobb alakja volt Győrfi János, aki a soproni egyetem professzora volt, de politikai okokból 1951-ben eltávolították, s így került az ERTI-be kutatónak. Ott írta meg két legjelentősebb könyvét, az Erdészeti rovartant és az Erdővédelemtant.
Jelentős személyiség volt Apt Ödön is, akit szintén politikai üldöztetés sodort az ERTI-be. Legfontosabb témája a cserebogár kártétele volt. 1956-ban külföldre távozott és Vancouverben az erdővédelem tárgyat tanította.
Igmándy Zoltán professzor is az erdővédelmi osztályon kezdte pályafutását.
Pagony Hubert, az egyetem erdővédelmi tanszékének kutatója 1960. november 25-én kelt levélben kapta meg kinevezését az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) Erdővédelmi és Vadgazdálkodási Osztályának vezetésére.
Ő vérbeli növénykórtanos volt, de széles látókörű kutatóként minden erdővédelmi témának teret biztosított.
Pagony Hubert három és fél éves szovjet hadifogság után kezdte újra egyetemi éveit. Személyiségét jól jellemzi, hogy egyetemi indexe ez idő alatt végig vele volt.
Az intézet akkori szervezési elve a területi elrendezés volt, ami azt jelentette, hogy az erdővédelmi osztály munkatársai is az ország több területén, a kísérleti állomásokon szétosztva dolgoztak. Pagony Hubert ezt nem tartotta jónak és szerette volna egy helyre összevonni az osztálya kutatóit. Ez végül 2004-ben valósult meg, amikor Mátrafüredre került az osztály, de ezt ő már nem érhette meg.
1988-ban az osztályon nyolc kutató és kilenc technikus dolgozott. Ma négy kutató, egy mérnök és egy technikus alkotja az osztályt.
Az előadó megállapította, hogy a feladatok nem csökkentek.
Arra törekednek, hogy az általuk előállított „termékek” a szakma gyakorlati szakemberei számára hasznosak legyenek.
Számos nemzetközi konferenciát is rendeztek, a legutóbb 2010. augusztusában az Európai Rovartani Kongresszus erdészeti szekcióját.
Az osztály munkáját a gyakorlati élettel való kapcsolattartásban nagymértékben segíti az Országos Erdészeti Egyesület Erdővédelmi szakosztálya.
Az osztályvezető alapító elődje, Pagony Hubert hitvallásának felidézésével zárta mondandóját: Hinni kell abban, amit csinálunk! Z.Z.