Dr. Oroszi Sándor szakosztályelnök és Rakonczay Zoltán (ForestPress fotók)
2011. március 27. – Az Országos Erdészeti Egyesület Erdészettörténeti Szakosztálya szervezésében közös alkalmat tartott a Soproni Erdészeti Múzeumban az Erdők a Közjóért Szakosztállyal és a Közönségkapcsolatok Szakosztállyal. A rendezvény az Erdők Nemzetközi Éve alkalmából rendezett előadássorozat harmadik összejövetele volt.
A bevezető nagyelőadást Rakonczay Zoltán tartotta Mementó Földművelésügyi Minisztérium címmel. A szociográfiai erényekkel megkomponált előadás az elmúlt évtizedek erdészeti ágazati irányítását vette górcső alá.
Az előadó bevezetőjében leszögezte, korábban föl sem merült, hogy az erdészet ne a földművelésügyi tárcánál legyen. Ugyanakkor azt is meg kell állapítani, hogy az ötvenes években az erdészeti irányításnak nem volt erdész felső vezetője. Rakonczay szerint a kortársak állításával szemben ez statisztikailag nem volt véletlen.
A lehetséges okok számba vételekor az első lehetséges okként azzal számolt, hogy az erdész végzettségű emberek alkalmatlanok a szakma vezetésére. A második alternatíva, hogy alkalmasak, de nem vállalták. Végül lehettek olyanok, akik alkalmasak, vállalták volna, de nem engedték.
Azt az alapkérdést is körüljárta az előadó, hogy miért nem tartozott az erdészet a környezetvédelemhez. Elmondta, hogy ő maga három előterjesztést is készített – felkérésre.
Amennyiben átkerül a környezetvédelmi tárcához, akkor államtitkári vagy helyettes államtitkári rangú vezetője lehetett volna a szakmának.
Az áthelyezést Sali Emil, Királyi Ernő és Soós Gábor akadályozták meg.
Felidézte, hogy a kortársak között a korábbi vezetők közül például Kaán Károly a lehető legnépszerűtlenebb volt, míg Királyi Ernő (aki nem volt erdész végzettségű – Z.Z.) igen nagy népszerűségnek örvendett.
Mi lehetett ennek az oka? – tette föl a kérdést Rakonczay.
Kaán Károlyról a szóhagyomány megőrizte, hogy kötözködő, kiállhatatlan személyiség volt, mindenkivel összeveszett.
Királyi Ernő népszerűségének oka több tényező eredménye, és élénkebbek az emlékek. Ő hozta létre a Földművelésügyi Minisztériumban az Erdészeti és Faipari Hivatalt. Akkoriban még oda tartoztak az erdészeti vállalatok is. Az első intézkedése volt, hogy megemelte az igazgatók fizetését. Egyszerűsítette a vadászati szabályzatot. Az erdőjáradék beszedését liberálisan kezelte, nem került rossz helyzetbe egyik gazdaság sem.
Szakács László
Szakács László a zalaegerszegi közjóléti erdőgazdálkodás történetét mutatta be vetítettképes előadásában. Elöljáróban leszögezte, hogy a legjobb erdészeti propaganda a közjóléti erdőgazdálkodás bemutatása. Sajnálattal állapította meg, hogy az erdők Madas-féle három funkciója még mindig nem ismert széles körben.
Dr. Varga Tamás
Dr. Varga Tamás múzeumigazgató az intézmény erdő- és múzeumpedagógiai programját mutatta be, melyek helyszínei a múzeum, az egyetem illetve az erdő. A számos újdonság közül kiemelte a múzeum átépítése után berendezhető oktatóbázist, a soproni Bánfalvi úton létesített Faipari és Geodéziai tanulmánytárat, valamint két neves trófeagyűjtemény megszerzését.
Schweighardt Ottó
Schweighardt Ottó a Magyar Erdészeti, Vadászati Műszaki Segédszemélyzet Országos Egyesületének megszüntetését idézte föl előadásában. Érdekes pillanatképeket idézett föl az egykori egyesület zászlajának mentése és rejtegetése történetéből. Ismeretes, hogy egy 1950-es BM rendelettel betiltottak minden társadalmi szervezetet, s ennek a tiltásnak esett áldozatul a soproni egyetem 1880-ban Selmecen alapított Ifjúsági Köre is.
Az előadó egy felhívást tett közzé, amely szerint az Országos Erdészeti Egyesület deklarálja a MEVME szellemi örökségét.
Stift László
Stift László dr. Ágfalvi Imre születésének 90. évfordulója alkalmából emlékezett az Erdészettörténeti Szakosztály alapítójára. A kiváló fölkészültségű szakember jogász végzettséget is szerzett, és a soproni főiskola üzemszervezési tanszékén tanított 1962-ig, amikor is mondvacsinált politikai (világnézeti) okokra hivatkozva felmentették oktatói állásából és áthelyezték a Szombathelyi Erdőrendezőséghez.
Faragó Mihály a három évszázaddal ezelőtt Fischer néven Magyarországra érkezett Ágfalvi-dinasztia történetét mutatta be. A bányatiszteket, bánya- és erdőmérnököket adó család egyik ága Brennbergbányán vert gyökeret 1854-ben, és innen datálható a névváltoztatás is.
Az emlékezésen részt vett a család számos tagja, Ágfalvi Imre lánya, fia, veje, unokái.
A szakosztályülés Ágfalvi Imre Szent Mihály temetőben található sírjának megkoszorúzásával ért véget. Z.Z.