2012. április 1. – Az Erdészettörténeti Közlemények egy részének digitalizálását tervezik. Május 22-én tartják a 150 éves Erdészeti Lapok hivatalos jubileumi megemlékezését sajtónyilvános szakosztályülésen. Az OEE Erdészettörténeti, a Közönségkapcsolatok és a Vadgazdálkodási Szakosztály tartott összevont rendezvényt 2012. március 28-án.
Az első téma Apatóczky István Kétszer volt – Budavidéki Állami Erdő- és Vadgazdaság című könyvének bemutatója volt, amely az Erdészettörténeti Közlemények 84. köteteként jelent meg. A művet Ádámffy Tamás méltatta. A recenzens személyes élményekkel indított, hiszen maga is a Budavidéki Erdőgazdaság „kenyerét ette” jó darabig. 1961. április 1-jén új fejezet kezdődött a budai erdészkedés és vadászat életében, mert összevonták a Budakeszi és a Telki Erdészetet. Ennek oka minden valószínűség szerint a protokollvadászat számára rendelkezésre álló területek növelése volt.
A méltató kiemelte, hogy óriási mennyiségű adatot dolgozott fel a szerző, és a munka nagy szakmaszeretetről árulkodik.
A kötetből többek között megtudhatjuk, hogy a bajnai erdőkben már az 1800-as évek második felében hatóságilag ellenőrzött tervszerű erdőgazdálkodás folyt. Már 1838-39-ben készült erdőterv – németül.
Elmondta, hogy az erdészetnél működött egy bölénykert, a karámok mögött tartott állatok többször kidöntötték a kerítést, a gondozójukat is fölkergették egyszer a fára, úgy hogy jobbnak látta a vezetőség, ha megválik „reliktum” európai bölényektől, s vidéki állatkertek számára ajánlották föl a kontinens legnagyobb emlőseit. (A gazdaság utódjának számító társaság vadasparkjában nemrég óta ismét látható a szintén lengyel származású bölény – Z.Z.)
Ádámffy Tamás nem hallgatta el, hogy a könyv kiadásának fedezéséhez a szerző maga is hozzájárult.
Apatóczky István elmondta, hogy az adatforrásokat elsősorban a Bajnai Erdészetnél föllelhető dokumentumok jelentették. A vizsgált időszakban az erdészet már a Honvédelmi Minisztérium kötelékébe tartozott, és elsősorban a protokollvadászatokat szolgálta ki. A szerző megjegyezte, hogy ennek ellenére számára nem a puska, hanem az ékásó testesítette meg a szakmát.
Szakács László Csőre Pálra (1923-2011), az Erdészettörténeti Szakosztály egykori elnökére emlékezett. A pedagógus szülőktől származó „tiszteletbeli erdész-vadász” jogász végzettséget szerzett, bár eredetileg az orvosi pályára készült. Első munkahelye a meteorológiai intézet volt, és 1946-ban került erdészeti területre, a MÁLLERD-hez. 1948 óta volt tagja az Országos Erdészeti Egyesületnek. A német és angol nyelvet egyaránt jól bíró szakembernek eleinte sok mellőztetésben volt része a szakmában. Majd’ harminc éves szakmai szolgálat után, 1975-ben érte el a minisztériumi tanácsosi rangot és az aranygyűrűt.
Fontosabb érdeklődési és munkaterületei
Eleinte a munkatudományok kötötték le, a teljesítményérezés, a normák világa foglalkoztatta.
Később fordult az erdészettörténet és a vadászattörténet felé. Ez a terület egyébként gyermek- és ifjúkorát is meghatározta. Hasonlóan foglalkozott jogtörténeti témákkal is.
Sok előadást tartott, és mintegy 230 publikációja maradt fenn.
1959-ben kezdett az erdészettörténeti kutatásokhoz, és első ilyen témájú dolgozata Az Erdő című szaklapban jelent meg. Nem kerülték el érdeklődését a szakmai kifejezések, a fafajok, a fák és erdőnevek sem, s a Magyar Nyelv hasábjain számolt be ez irányú kutatásairól.
Kiderítette, hogy az első mesterséges erdősítést 1262-ben végezték Magyarországon.
Aktív tagként vett részt a IUFRO, az erdészeti tudományos intézetek nemzetközi szervezete erdészettörténeti szekciójának munkájában.
Legjelentősebb műve az Akadémiai Kiadónál 1980-ban megjelent az A magyar erdőgazdálkodás története (Középkor).
Az OEE Erdészettörténeti Szakosztályt Ágfalvi Imre alapította, de Csőre Pált is az alapítók között találjuk. Elévülhetetlen érdeme, hogy elindította az Erdészettörténeti Közlemények folyamát.
Ennek ellenére, bár legalább tízszer fölterjesztették az OEE kitüntetéseire, életében nem kapott méltó elismerést a szakma meghatározó társadalmi szervezetétől.
Érdekes, hogy bár fiatalabb korában puskát sem vett kezébe – katona sem volt -, később szenvedélyes vadásszá vált, aki aranyérmes bikát is lőtt. Ebben a minőségében 1991-ben a Vadászati Kulturális Egyesület alaptó tagja volt.
Néhány, a témába vágó könyve:
A magyar vadászat története, Mezőgazda Kiadó, 1994., A solymászat történetet, 1996.
Szakirodalmi munkásságát Arany Túzoktoll kitüntetéssel ismerték el.
Az előadó elmondta, hogy harminc évvel ezelőtt kezdődött az együttműködésük, a zalai erdészet történetének megírása kapcsán. Ez a munka azóta sem fejeződött be, a kézirat jelentős része elkészült.
Oroszi Sándor szakosztályelnök hozzátette, Csőre 1996-ban kapott felkérést az erdészeti és vadászati jog megírására, amely kézirat elkészült, de megjelenése várat magára.
Köveskuti György javaslatot tett Csőre Pál szobrának felállítására a budakeszi pantheonban.
A közlemények másik megjelent kötete Oroszi Sándor műve: A fa Erdélyben – A bölcsőtől a koporsóig. Ez a téma eddig feltáratlan volt.
A szerző részletesen bemutatja a levágott erdők faanyagának sorsát alapvetően meghatározó banki és fakereskedelmi szféra összefonódását. Ez a szimbiózis természetesen visszahatott az erdőgazdálkodókra is. A sokmilliós üzletekből egyedül az erdészek zárattak ki.
A XX. Század nagy erdészetpolitikusa, Kaán Károly sem boldogult az erős banki, kereskedelmi és faipari lobbival.
Szakács László kiegészítésül elmondta, hogy Oroszi Sándor nevéhez fűződik az Erdészettörténeti Közlemények 94 kötetének szerkesztése, melyek közül 57-et maga írt.
Sárvári János, a Wagner Károly könyvtár őre hozzáfűzte, hogy a közlemények sorozatában 160 tanulmány jelent meg.
A szakosztály 49 éve alatt 420 előadás hangzott el. Elmondta, hogy a közlemények egy részének digitalizálását tervezik.
Lomniczi Gergely, az OEE főtitkára többek között arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a közeljövően megújul az egyesület honlapja, amely ténylegesen egy honlapcsalád lesz.
Oroszi Sándor elmondta, hogy május 22-én tartják az idén 150 éves Erdészeti Lapok hivatalos jubileumi megemlékezését az Erdészeti Információs Központban a szakosztály ünnepi ülése alkalmából, amely sajtónyilvános lesz. (z)