2014. július 27. – Kirándulás az aragonitot, a székely drágakövet rejtő Korondi Csigadomb Természetvédelmi területre
A messziről egy kis jóindulattal csigaházhoz hasonlító domboldalban ma is működik forrás. De a szép számmal előforduló pannon csigának is kedvenc tartózkodási helye ez a mészben gazdag vidék.
A nyolchektáros területet 1980 óta tekintik geológiai védett területnek, – de csak 2000-ben nyerte el a hivatalos természetvédelmi státuszt –, amelyből másfél hektáron terül el a bemutató feltárás.
A dombot kalcium karbonátos kőzetlerakódás alkotja. Mindez a szakértők szerint 11 millió éves folyamat eredménye.
A források vizét korábban gyógyászati célra alkalmazták, ma is láthatóak az egykori, fából készült medence maradványai. Korond hírnevét a XX. század elején ezek fürdők és az aragonit alapozta meg.
A területre egy gyalog székely kapun át nyerhetünk bebocsátást, amelyet 1932-ben emeltek, de nem itt. 2011-ben restaurálták a tetejét, a galambdúcos zsindelyt, s akkor állították fel bejáratként. A tölgyből készült kapuk készítésének legnehezebb része az ácsmunka. A székely kapu mívessége, mérete jelezte a porta tulajdonosának státuszát. A régi jelrendszer arról is tudósított, hogy a gazdának hat vagy tizenkét ökre áll az istállóban.
A korondi aragonit lerakódás tömbösen képződik a nagy mennyiségű mésztartalom miatt. A kalcium karbonátos oldat kitölti a kőzet repedéseit, és kicsapódik, lerakódik a mésztartalom.
A működő forrás mind a mai napig pezseg, jelzi a szénsavtartalmat.
A dombon emelt kilátóról körbenézve nyugat felé a horizonton látható Atyha település, amelyet Ceausescu fel akart számolni.
A helybeliek már 1903-ban foglalkoztak a helyi sajtóban a kő értékesítésének gondolatával, de a javaslatot csak 1909-ben követték tettek, még pedig Knop Vencel cseh származású geológus által, aki engedélyt kért a bányanyitásra, és 1910-ben kezdte meg a csiszolómű építését.
Az aragonit külszíni bányászata 1912-ben kezdődött, és 1960-ig folyt. Az egyméteres telérekből bányászott követ a Parajd-Korond közötti műút túloldalán található egykori csiszolóüzemben munkálták meg. A hatvanas évekre kimerült a lelőhely, még robbantással is próbálkoztak, de nem vezetett eredményre, az így nyert anyagot már nem lehetett felhasználni.
Az aragonit külsőre hasonlít a márványra, de kisebb a szilárdsága, lehet vágni és csiszolni, sőt vékonyra esztergálva fényáteresztő.
A leírások szerint hatvan féle színárnyalatban fordul elő az aragonit. A színeket a kristályosodás folyamatában jelen lévő anyagok határozzák meg. Az aragonit értéke a színtől függött elsősorban.
A kibányászott anyagnak mintegy 50-60 százalékából született alkotás, a többi törmelék.
Az egykori csiszolóüzem ma, múzeumként működik. A korondi aragonit a világ minden tájára eljutott, de természetesen a magyar polgári családokban az íróasztalnak is elmaradhatatlan ékessége volt a szürke aragonit írókészlet.
A bányából leszállított hasábokat az üzemben méretre vágták, esztergálták, majd csiszolták. A csiszolás vizes hűtést igényelt, s amikor aszály volt, a patakból nyert víz elapadt, emiatt a termelés is leállt.
Az aragonit bányászatát és feldolgozását Knop Vencel geológus és iparművész indította el, akit a Magyar Kormány hívott meg 1895-ben a Zalatnai Művész és Mesterképző Intézet kőfaragó és kőcsiszoló osztályára tanárnak. A Kereskedelmi Minisztérium felkérésére mérte fel Erdély kőzetlelőhelyeit, s így jutott el Korondra, az aragonit-telephez.
Az évek során megszerezte a magyar állampolgárságot, s már a millennium évében kitüntetést kapott oktatói teljesítményéért.
Három gyermeke született, s egyik leányunokája gondozza a hagyatékot, aki 1990 után visszaigényelte a családi tulajdonú üzemet.
Knop Vencel 1941-ben hunyt el, sírja az atyhai út mentén egy cserfa ligetben látható. (z)