2014. október 16. – Türingiai erdészek jelölési bemutatója a Süttői Erdészetnél
„A folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás bevezetése szakmai gyakorlatunkba már elodázhatatlan szükségszerűség. A feladat elvégzése jelentős, az iskolában nem tanított szakmai tudást és sok tapasztalatot igényel, amelyet a gyakorló erdészeknek a munka mellett kell elsajátítani, megszerezni. Ehhez nem elég a szakkönyvek olvasgatása, vagy más erdőgazdálkodók eredményeinek megismerése. A tapasztalatok átvételének egyik legeredményesebb módja, ha a természetközeli erdőgazdálkodást folytató szakemberek – akik már évtizedek óta gyűjtik az ilyen irányú tapasztalataikat – mutatják be az általuk alkalmazott elveket és módszereket az általunk kezelt erdőben, a mi természeti körülményei között.” Ezzel e felvezetővel invitálta a meghívottakat a Budapesti Erdőgazdaság az elmúlt héten a Süttői Erdészet alsóvadácsi vadászházába.
A Budapesti Erdőgazdaság és a Thüringiai Államerdészet (Thüringen Forst) között a szakmai kapcsolat már évekre nyúlik vissza, amelynek keretében Magyarországról már több, mint száz erdész ismerte meg a türingiai szálalóerdő-gazdálkodást. Az örökerdő-gondolat alkalmazásához szükséges tapasztalatok átadása érdekében már 2013-ban szervezett az erdőgazdaság egy „szemináriumot” Uzsán, amelynek során a német kollégák – az erdőgazdaság erdészeivel közösen – két erdőrészletben elkezdték az átalakítás első lépését jelentő jelölést.
Az uzsai tapasztalatcsere sikere nyomán az együttműködés folytatásaként, a tavalyihoz hasonló rendezvényt szerveztek 2014. október 15-ikén a Süttői Erdészet alsóvadácsi vadászháza környéken lévő két erdőrészletbe.
A német vendégek három napot töltöttek Süttőn a bejárások és a jelölések miatt. A német szakemberek - dr. Andreas Niepagen felügyeletvezető, Andreas Biehl kerületvezető, Hainich-Werratali Erdészet, Jens Freiberger kerületvezető, Heldburgi Erdészet, Lars Wollschläger erdészetvezető, Heldburgi Erdészet, Dominik Hessenmöller előadó és Marko Auer irodavezető, Sondershauseni Erdészet – többsége már régi ismerőse a hazai kollégáknak.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Ugron Ákos helyettes államtitkár is. A meghívottak között volt Varga Béla, a Pro Silva Hungária tiszteletbeli elnöke, Csépányi Péter a Pilisi Parkerdő Zrt főmérnöke, Boda Zoltán a Budapesti Erdészet vezetője valamint Vaspöri Ferenc . A házigazdákat Szalai László vezérigazgató, Keresztes György vezérigazgató-helyettes és Szimicsek László erdészeti igazgató képviselte. A szakszerű tolmácsolást Iványi Ákosnak (KAEG ZRT) köszönhetjük.
A résztvevőket Keresztes György köszöntötte, majd átadta a szót Andreas Niepagennek. A német szakember hangsúlyozta, hogyha az örökerdő kialakításának gondolatával foglalkozunk, akkor két dolgot kell szem előtt tartani: először is új utakon kell járni, másrészt türelmesnek kell lennünk.
Örökerdőt nem lehet ültetni, hanem hosszú évek során kell kialakítani. Ennek során újra és újra fát kell kitermelnünk. Rendszeresen visszatérve, 5-7 évenként ki kell termelnünk a faanyagot, és meg kell vizsgálnunk, hogy miként alakult a megmaradó állomány. Így jutunk el lassan, fokozatosan az igazi örökerdőhöz, amelyben vannak nagy, mértes fák és alattuk ott az újulat, amely biztosítja az örökerdő fennmaradását. Fontos, hogy mindig legyen árnyalás a területen. Az is fontos, hogy mindig legyen vastagfa a területen, amit ki lehet termelni. Az örökerdő nem természetes erdő, hanem egy olyan állomány, amelyből mindig is akarunk fát kitermelni. A legegyszerűbb mindezt egy gyérítési korú állományba elkezdeni.
Az első két jelölt terület a vadászháztól nyugatra elterülő 13A erdőrészletben volt, amelynek elsődleges rendeltetése természetvédelem és része a Natura 2000 hálózatnak. A gazdálkodás emiatt részleges korlátozás alá esik, átalakító üzemmódban kezelik. Utoljára 2005-ben folyt használat, törzskiválasztó gyérítés.
Az erdőrészletben elsősorban cser (72 %), gyertyán (24 %), mezei juhar (4 %) található. Az átlagkor 47 év. A cser átlagmagassága 20 m, átlagátmérő 17 cm. A változatos termőhelyen számos sarj eredetű egyed található, az állomány záródása vegyes (87 %), vadrágott záródáshiányos foltokkal.
Az erdőrészletben folyatva Andreas Niepagen kiemelte, azt kell eldöntenünk, hogy mi a cél, hova akarunk eljutni. Ezt az állományt azért jelöltük ki, hogy tegyünk egy lépést az örökerdő irányába. Le kell szögeznünk, hogy a csertölgy nem a legalkalmasabb fafaj az örökerdő létrehozására, de miért ne próbálhatnánk meg.
A kísérleti területen zöld szalagokkal jelöltük meg a közelítő nyom helyét. Közelítő nyomot mindkét oldalon kijelöltek. A kettő mintegy 40 méter távolságra lesz egymástól. A piros szalaggal megjelölt fákat a közelítő nyomok mentén ki kell majd vágni. Az öt-hét évenként megismételt beavatkozások idején gépekkel is be kell jönni az állományba, ezért szükségesek a közelítő nyomok. Sárga szalagokkal jelölték meg a leendő V-fákat (java fákat), és megnézzük a koronájukat, hogy ezeknek a fejlődését mely másik fák zavarják. Ezeket megjelölik piros szalaggal, és a következő beavatkozáskor eltávolítják az állományból. A V-fáknak jobban kell tudniuk növekedni, mint a többieknek. 50-60 cm vastagságot el kell érniük. Ehhez a koronájuknak növekedniük kell.
A V-fák jelölését festékkel állandósítják, de két-három visszatérés után már a fák méretéből, vastagságából is jól látszik, hogy melyek a java-fák.
Az örökerdőben létre kell hozni a V-fáknak egy olyan hálózatát, a mely hektáronként 30-50 faegyedből áll. Amikor pedig egy ilyen méretes fát kidöntünk, keletkezik egy óriási szabad terület az újulat számára.
Amennyiben az utánunk jövő erdészgenerációk is ezen elvek mentén folytatják az erdő kezelését, akkor mintegy száz év múlva kialakul az az erdőkép, amelyben lesznek méretes, százéves egyedek és mellettük különböző korú fák.
Az örökerdőnek elegyesnek kell lennie, ezért sárgával jelöltek meg például egy cseresznyét is. Ez normál körülmények között nem éri meg azt a kort, amit a cser, de ezt tudomásul vesszük, és a kivágása után, a helyén keletkező lékben is megindulhat majd az újulat.
Az örökerdőben már nem számít a fák kora. Az a döntő, hogy a fák életerősek, stabilak és lehetőség szerint értékesek is legyenek. Ha egy méretes egyedet mondjuk hatvan év múlva kitermelünk, az értékesebb faanyagot ad, mintha ezen a területen több vékonyabb fa állna. A cser és az ebből származó választékok ma kisebb értékűnek számítanak, de ki tudja, hogy 60-80 év múlva milyen lehetőségek nyílnak a cser felhasználására.
Amikor azokat a méretes németországi kocsánytalan tölgyeket két-háromszáz évvel ezelőtt elültették, amelyeket ma különleges értékes rönkként értékesítenek, egészen mások voltak a gazdasági viszonyok. A makkot az állatok takarmányozására használták, a fából házakat és hajókat építettek, tehát főleg olyan célokra alkalmazták, amelyekre ma már nem használják. Amiatt tehát ne fájdítsuk a fejünket, hogy mi lesz majd évszázadok múlva a fa felhasználási lehetősége. Elég, ha arra gondolunk, hogy létre hozunk valamit, ami potenciálisan értékes.
Az örökerdő egy olyan erdő, amelyet ha átadunk a következő erdészgenerációknak, az egészséges, stabil, értékes fákat tartalmaz, megfelelően elegyes, és a bekövetkező klímaváltozáshoz is jól tud alkalmazkodni.
De hogy’ is kezdünk neki a munkának, egy olyan állományban, amelyet eddig vágásos üzemmódban kezeltek, egykorú, és nincs benne lék?
A körülöttünk lévő erdő is egy ilyen állomány – folytatta Andreas Niepagen -, s az örökerdő soha nem egy, hanem sok apró lépésben alakítható ki. Azt javasolják, hogy első lépésben a V-fákat kell kijelölni, és a zavaró fák eltávolításával kell azokat támogatni. Megjelenik a természetes újulat, de itt az egyedüli probléma a vad. Ha kivágjuk a pirossal megjelölt fákat, akkor több fény jut a talajra, és ezáltal lehetősége nyílik az újulatnak, hogy meginduljon. Minél korábban kezdjük el, annál kényelmesebb lesz a dolgunk, ám ha idősebb állományban kezdjük, akkor nehezebben megy majd az átalakulás.
A kísérleti területet előzőleg felmérték, 25 V-fa van egy hektáron, 51 olyan egyed, amely szorongatja, akadályozza ezeket, a közelítő nyomból pedig 81 fát kell kivágni. A V-fák átlagátmérője 26 cm, az akadályozóké 22 cm, a nyomvonalból kivágandóké pedig 16 cm. A kivágandó fák mintegy 45-50 nettó m3-t tesznek ki, amely meglehetősen magasnak tekinthető. Azért vesznek ki többet, hogy minél több fény jusson a talajra és az újulat mielőbb megindulhasson.
Öt év múlva vissza kell jönni, megmérni, hogy mennyit nőttek ezek a V- fák, amelyeknek gyorsabban kell növekedniük.
A közelítésről elmondta, hogy a negyven méteres közelítő nyom hálózat között kézi motorfűrészes fakitermeléssel és csörlős vonszolással dolgoznak. A közelítő nyomon pedi g forwarderrel szállítják a rakodóra. A teljes gépi fakitermelés is alternatíva lehet, de akkor húsz méterenként kell közelítő nyomokat kijelölni, s így már a harveszter is ki tudja vágni a kijelölt fákat. Úgy tudják, hogy Magyarországon a harveszteres technológia még nem terjedt el, ezért javasolják az előbbi módszert.
Lényeges, hogy a közelítő nyomon kívül gép nem közlekedhet – tette hozzá Keresztes György.
Ezt erősítette meg Andreas Niepagen, elmondva, hogy az ő erdeiket a PEFC rendszerben minősítették, s ennek egyik fontos előírása, hogy gépekkel csak a közelítő nyomon szabad közlekedni. Ezt a gyakorlatot javasolták itt is.
Amikor a V-fák kitermelésére kerül sor, akkor milyen szempontok szerint választanak? – hangzott a kérdés.
A válasz: a célátmérő elérése alapján. Náluk, például a kocsánytalan tölgynél ez 80 cm. A célátmérőt minden állományra, termőhelyre meg kell állapítani.
Varga Béla elmondta, hogy a közelmúltban a Pro Silva Hungária tartott egy konferenciát és terepi gyakorlatot, ahol kocsánytalan tölgy állományban vizsgálták az átalakítás lehetőségeit.
Leszögezte, hogy a fák egyedi fejlődése rendkívül változatos. Be kell avatkozni, művelni kell az erdőt, elsősorban fénnyel. Véleménye szerint a korán kijelölt V-fák fejlődésében korántsem lehetünk biztosak. Bármi megtörténhet ezekkel, ha nincs olyan, amelyik a helyükbe lépjen, akkor fölborul az elképzelés. Előfordul, hogy egy-egy korábban semmit sem ígérő fa olyan szép fejlődést mutat 30-40év múlva, amire senki sem gondolt.
A német szakemberek véleménye szerint azért van szükség a V-fák korai és tartós megjelölésére, hogy ezeket az egyedeket mindenki, a fakitermelő munkások is, mintegy „szentként” tiszteljék, óvják.
Ezeknek a V-fáknak olyanoknak kell lenniük, mint Claudia Schiffernek és Vitalij Klicskonak egyben, tehát szépnek és erősnek. Az életerő határozza meg ezeket.
A V-fák jelölésénél vállalnunk kell azt a döntést, hogy két, egymáshoz közeli alkalmas egyed közül melyiket tekintjük java-fának.
Varga Béla ezzel ellentétes álláspontot hangoztatott, éppen német példára hivatkozva. Ezek a fák mintegy „megszerették egymást”, a törzsük soha nem divergál, hanem párhuzamos. A terpeszük pedig soha nem egyoldalú, hanem egymás irányába is fejlett. A koronájuk pedig nem zászlósan fejlődik, a hanem egymásba nőtt.
A német szakember szerint az esetek nyolcvan százalékában el kell távolítani a konkurens egyedeket. (Zé)