2014. október 20. – Türingiai erdészek jelölési bemutatója a Süttői Erdészetnél
A másik bemutatóhelyet egy kenyere javát már elfogyasztott Robur terepjáró kisbusszal közelítettük meg, ami osztatlan sikert aratott az egykori NDK területéről jött német kollégák körében.
A bemutatóhoz kiválasztott másik erdőrészlet a 38H, amelynek rendeltetése szintén természetvédelmi, és átalakító üzemmódban kezelik. Része a Natura 2000 hálózatnak.
Az északi kitettségű oldalon álló, megfelelően záródott állományban 1986-ban volt az utolsó használat.
Az erdőrészletben található fafajok: nagylevelű hárs (31 százalék), magas kőris (30 százalék), gyertyán (15 százalék), csertölgy (11 százalék), bükk (6 százalék). Jelenlegi életkoruk 70 év. A vágás érettségi koruk 150 év.
Az egy évnél régebben elhalt faanyagot ott kell hagyni az erdőrészletben, s a vegetációs időszak március 15-től augusztus 15-ig tart.
A német vendégek elmondták, hogy náluk sok elegyetlen fenyőállomány található, s ezekben az állományokban jelentős kockázatot jelentenek a viharkárok, a hó törés és a szúkárok.
Andreas Niepagen kifejtette, azt remélik, hogy egy megfelelően strukturált örökerdőben ezek a kockázatok csökkenthetőek, többek között elegy fafajokkal. Az örökerdő egyik kiinduló gondolata a kockázat-minimalizálás. A másik ok pedig az, hogy rendszeresen akarnak faanyagot kivenni az erdőből. A vágásos erdőkben, egy időszakban nagyon sok fa áll rendelkezésre, majd 30-40 évig semmi. Ezzel szemben ők folyamatosan azonos mennyiségű faanyagot szeretnének kihozni az erdőből. Ha a korosztályos erdőkben vannak a 10-30 éves állományok, akkor ezek fenntartása, ápolása, bekerítése jelentős összegekbe kerül, amely kiadások az örökerdőnél nem merülnek föl. Különösen az árnyéktűrő fafajok, mint a lucfenyő és a bükk, sokkal jobban nőnek alsó szintben, mint teljesen szabadon. Ezek a legfontosabb szempontok, amelyek miatt Türingiában örökerdőket létesítenek.
A kijelölt 38H erdőrészlet állományáról kifejtette, hogy ez lényegesen idősebb, mint az előzőekben megtekintett 13A erdőrészlet. Itt különösen jó az elegyesség. Ugyanakkor a fák állapota, minősége átlagon aluli. Egy ilyen korú állományt átalakítani örökerdővé sokkal nehezebb, mint egy fiatalabb erdőt. Ebben az esetben már nincs annyi idő a fák növekedésére, vastagodására. S legfőképp gond, hogy az újulat még nincs jelen, ráadásul a közbenső generációk is hiányzanak.
Itt is zölddel jelölték a közelítő nyomokat, melyek fontos, hogy mindig az esésvonallal párhuzamosan fussanak. Kerestek V-fákat illetve olyan egyedeket, amelyeknek meg lehet az esélye, hogy megközelítsék ezeknek a minőségét. Ezeket a fákat még hosszú ideig fönn kell tartani, hogy árnyalják a talajt. Ahol pedig kiveszik a fákat, ott elegendő fénynek kell jutni a földre, hogy segítsék az újulat fejlődését.
Ebben az esetben nem számolták a V-fákat, hanem amit arra méltónak találtak, azt kijelölték.
Arra törekedtek, hogy minél inkább megmaradjon az elegyesség. Amennyiben melegszik az éghajlat, nem tudjuk, hogy melyik fafaj fog jobban alkalmazkodni, de annál nagyobb a biztonság, minél több fafaj található a területen.
Nem kevés humorral tette hozzá, hogy amennyiben ez a terület Türingiában lenne, akkor először is fölállítanának egy-két magaslest, és vadászni kezdenének.
Megjegyezték, érdemes figyelni arra is, hogy mindig legyen makktermésre alkalmas fa a területen.
Ezt követően élénk vita bontakozott ki, elsősorban Varga Béla jóvoltából, a V-fák jelölése kapcsán.
Andreas Niepagen úgy vélte, az örökerdőben mindig fennáll az a két lehetőség, hogy élőhely tagjaként tekintsen egy-egy faegyedre vagy mint gazdasági tényezőre.
Varga Béla kijelentette, hogy ekkora vadnyomás mellett ez az erdő ötven vagy száz év múlva is így fog kinézni, bármilyen kezeléssel is gondozzák. (z)