2014. november 20. – A mezőgazdasági vadkár nem országos gond, hanem térségenként eltérő súlyú.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2014. november 14-én rendezte a II. Országos Vadgazdálkodási és Vadkár Konferenciáját.
Jámbor László után Csányi Sándor, a SZIE Vadvilág Megőrzési Intézet igazgatója kapott szót.
Előre bocsátotta, hogy a vadkárprobléma megértéshez érdemes visszatekinteni és megvizsgálni, a nagyvadfajok jelentett állománya és a terítékadatok miként alakultak. Az elmúlt négy-négy és fél évtizedben folyamatos növekedési tendencia látható. A „fogyasztó szervezetek” számának növekedéséből az következik, hogy a környezetükre gyakorolt hatásuk is egyre nagyobb lesz. A létszámnövekedés Európa szerte hasonló tendenciákat mutat. A populációdinamikában és a vadkárnövekedésben is hasonló gondokkal szembesülnek az illetékes szakemberek máshol is.
Kiemelte, fontos, hogy más országok e téren követett jó gyakorlatát megismerjük.
A nagyvadállomány hasznosításának alakulásáról megállapítható, hogy óriási változások következtek be. A 60-es években 21 500 körül volt az elejtett nagyvad (gím, dám, őz, muflon, vaddisznó) száma (átlagos hasznosítás), addig a 2010-13 közötti időszakban ez a szám 289 980 volt.
Tehát mintegy 13-szoros volt a növekedés. Ma legalább öt olyan megye van, ahol napjainkban annyi nagyvad kerül terítékre évente, mint a hatvanas években, az egész országban összesen.
Bár eddig tartós eredményt nem sikerült elérni, a jövő útja a vadlétszám csökkentése. Az okokról elmondta többek között, hogy a nőivarú egyedek és szaporulat alulhasznosítása a rossz gyakorlat. Ugyanakkor kifejtette, hogy az elmúlt negyven évben legalább 5-6 létszámapasztási program indult hazánkban, de néhány év után mindegyik visszaesett. A vaddisznó esetében pedig irracionálisnak nevezte az okokat, amelyek a vad megtelepedését elősegítik, valamint a nőivarú egyedek és a szaporulat kíméletét.
Kiemelte a vadkár összefüggésében az emberi élet és egészség védelme, a gépjárműütközés, valamint bizonyos zoonózisok terjedése okozhat gondokat.
A mezőgazdasági vadkár a háziasítással egyidős, - fogalmazott a professzor -, s meg kell említeni az állategészségügyi kockázatokat is.
Hangsúlyozta, hogy nincs adat a károk megelőzésére és elhárítására fordított összegekről, hisz’ ezt a hazai vadgazdálkodási statisztika „eltakarja”.
A vadgazdálkodás költségei az ezredfordulóig folyamatosan növekedtek, a vadkártérítés értéke 700 millióról 2,5 milliárd forintra emelkedett.
A vadkárok legnagyobb viselője Somogy megye, ahol a költségek 25-30 százalékát tette ki az elmúlt két évtizedben. Hasonló a helyzet további dunántúli megyékben, Baranya, Veszprém, Zala, Tolna és Vas megyében is.
A lelövések száma és a mezőgazdasági vadkártérítések között nagyon szoros összefüggés állapítható meg.
Leszögezte, hogy a mezőgazdasági vadkár nem országos gond, hanem térségenként eltérő súlyú. Függ a vadállománytól és a vadfajoktól, a vad természetes élőhelyétől és igényétől, a termesztett növényektől, a földtulajdonos céljaitól és tűrőképességétől. (Z)