2015. július 15. – A NAIK Erdészeti Tudományos Intézet sárvári székházának tanácstermében mintegy hatvan résztvevő jelenlétében köszöntötték a 35 éve az akác „érdekében” dolgozó-kutató Rédei Károly erdőmérnököt.
Rédei Károly előadása után ismét Borovics Attila igazgató kapott szót, és Közellenségből hungarikum címmel tartott referátumot az akácról.
Elöljáróban elmondta, hogy nem az akác karrierjéről fog beszélni, hanem arról a folyamatról, ami az utóbbi egy-két évben zajlott a hallgatóság szeme előtt. A folyamat sokkal bonyolultabb annál, semmint azt mondhassuk, hogy minden Brüsszel miatt van. Miért is kellett létrehozni az Akác Koalíciót, volt-e politikai nyomás, és ehhez hasonló kérdések vetődnek föl. Azokban a napokban határozott kiállásra volt szükség, létrejött az Akác Koalíció, és szerencsére más független tudományos műhelyek is, többek között a Gödöllői Szent István Egyetem, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Kara és mások is kiálltak az akác mellett. Mert megértették, hogy nem csupán ökológiai kérdésről, hanem gazdasági, szocio-ökonómiai, sőt a vidéki lakosság megélhetésének kérdéséről is szó van.
Az akác ökológiai megítéléséhez, a körülötte kialakult helyzet megértéséhez, adalékként emlékeztetett, hogy az akácról szervezett országos fórumon olyan méltánytalan helyzetbe hozták a rendezők az erdész résztvevőket, miszerint csak az előre regisztrált felszólalók véleményét rögzítették és publikálták a konferencia nyilvánosságából.
A szakember felhívta a figyelmet, hogy az akác szerepét nem csupán a szűk ökológiai szemüvegen keresztül kell megítélni, hanem a humánökológia, a szocio-ökonómia szempontrendszere alapján is.
Borovics Attila emlékeztetett Darányi Ignác minisztersége idején, 1897-ben, az ERTI jogelődjének, az Erdészeti Kísérleti Állomásnak a megalapítására, melynek egyik célja épp az volt, hogy az erdők jövedelmezőségét a lehető legnagyobb mértékben fokozzák. Az első igazgató, Vadas Jenő nem sokkal ezt követően megírta az akácról szóló monográfiáját. Ebben bennfoglaltatik, hogy a tulajdonosnak meg kell élnie az erdőből, s ez nem szégyellnivaló.
A hallgatóság nem kis meglepetésére az igazgató fölmutatott egy kisebb kötetet, a kínai nyelvű akácmonográfiát. De az angol nyelvű akáckönyvet is a kínaiak anyagi támogatásával sikerült megjelentetni.
Utalt arra, hogy az akác körüli szakmai viták nem új keletűek, hisz’ már az ötvenes években is kulturált hangvételű vita zajlott Az Erdő hasábjain – Béky Albert, Fehér Dániel, Fekete Zoltán, Gyurkó Pál, Keresztesi Béla, Magyar Pál, Ortutay Pál és Roth Gyula írásaiban. Roth Gyulára többször is hivatkoztak a természetvédelmi szempontokat képviselők, miszerint a nagy erdészszakember azt írta: az akácnak nincs elég hely Magyarországon. A valóság az, hogy a mondat folytatódik: és más fafajnak sem. Ezzel pedig az erdők helyszűkére utalt.
Leszögezte, hogy a fiatalok számára is nyitott a kutatás lehetősége, mert még napjainkban is számos megválaszolatlan kérdés van az akáccal kapcsolatban.
Keresztesi Béla munkásságára utalva megemlítette az akác nem mellékes melléktermékét, a mézelést, hiszen az ERTI korábbi igazgatója 1975-ben jelentetett meg Halmágyival egy kötetet az akác méhlegelőkről.
Keresztesinek sokat köszönhet a szakma az akác nemzetközi megismertetése terén. A külföldi érdeklődés azóta csak fokozódott, mert napjainkban is többek között francia magánerdő-gazdálkodók hoznak anyagi áldozatot a magyar tapasztalatok megismeréséért.
Az akác területi arányának növekedésével kapcsolatban leszögezte, hogy ez nem a fafaj ellenőrizetlen területfoglalásából adódik, hanem tudatos gazdálkodói döntések sorozatából. A rendszerváltozás után a kistulajdonos gazdálkodók ezt látták jó befektetésnek.
Amikor őshonosságról és idegenhonosságról beszélünk - hangsúlyozta az igazgató -, akkor az az ideális, amennyiben minden termőhelytípusra van őshonos kombináció. Sajnos az utóbbi időben például olyan termőhelyre is került sok tölgy, ami nem ennek a fafajnak való. Mesterségesen átalakítottuk a környezetünket – fogalmazott a szakember. Leromlott, kiszárított talajra is igyekeztek őshonos fafajt találni, az ország érdekeire hivatkozva. Más indíttatásból, de hasonló a helyzet a mintegy százezer hektárnyi akácossal is, amit célszerű volna lecserélni. Ugyanakkor van hazánkban több százezer hektár olyan mezőgazdasági terület, amit akáccal kellene betelepíteni.
Végezetül megállapította, hogy az akácban még mindig nagyon sok kiaknázatlan lehetőség rejlik.
Leszögezte, ha egy magánerdő-tulajdonos úgy dönt, hogy a jó termőhelyi adottságú földjére akácot ültet, mert jövedelmezőségi szempontból számára az a kedvező, akkor azt tiszteletben kell tartanunk. Az állami szféra természetesen más feltételek között dönt. Az akác „elkóborlásáról” az a véleménye, hogy a tulajdonost kell felelősségre vonni, ha a helytelen tájhasználat esetén a fafaj ott is felüti fejét, ahol nincs keresnivalója. Miért tudta a tájlakó parasztember ezt megakadályozni? – tette föl a költői kérdést.
Utalt az egyik leggyakrabban elhangzó érvre, hogy az akác átalakítja a természetet, degradál és csökkenti a fajok sokféleségét. Erre az a válasz, hogy mihez képest, a kukorica vagy rozs monokultúrához, leromlott legelőhöz képest is?
Leszögezte, hogy az akácossal nem lehet negatív eredményt produkálni, tehát mindenképpen termel jövedelmet. Még a többször sarjaztatott akác is.
Zárásként összefoglalta az EU Stratégia megszületésének körülményeit, az inváziós fajokkal kapcsolatos állásfoglalást. Megnyugtatva a hallgatóságot, megerősítette, hogy az akác nem szerepel az EU „fekete listáján”. Elmondhatjuk, hogy e téren ma már közmegegyezés van. (zé)