2015. július 14. – A NAIK Erdészeti Tudományos Intézet sárvári székházának tanácstermében mintegy hatvan résztvevő jelenlétében köszöntötték a 35 éve az akác „érdekében” dolgozó-kutató Rédei Károly erdőmérnököt.
Borovics Attila méltatása után Illés Gábor intézeti igazgató-helyettes az ünnepeltnek, Rédei Károlynak adta meg a szót.
A kutató örömmel nyugtázta, hogy nem csupán kutatók, hanem gyakorlati szakemberek is megtisztelték részvételükkel ezen a rendezvényen.
Ő, a saját munkásságát az akáckutatás nagy ügyében csak egy „szegmensként” aposztrofálta, de mindig meggyőződéssel vallotta, hogy az akáckutatás magyar ügyét a nagy elődökhöz hasonlóan tovább kell vinni. A továbbiakban is meg kell őrizni azt a nemzetközi ismertséget és elismertséget, amelyet ennek a fafajnak a termesztési technológiája kivívott és képvisel Chilétől Dél-Koreán át Kínáig.
Az elmúlt évtizedekben voltak sikeres és nehéz időszakok egyaránt, de nagyon sokat köszönhet az Erdészeti Tudományos Intézetnek – hangsúlyozta Rédei Károly. A munkáját mindig gyakorlat orientáltan végezte, törekedett arra, hogy a legkisebb eredményt is a legrövidebb idő alatt adja át a gyakorlatnak.
Évszázadokra visszanyúló, ugyanakkor a világ élvonalába tartozó termesztési technológiára támaszkodhatott, amikor 1980-ban bekapcsolódott az ERTI-nél a munkálatokba. Az intézet több évtizeddel ezelőtt szelekciós nemesítési programot indított el. Ennek a munkának a feltételeit, a folyamatos megújulást a rendelkezésre álló rendkívül gazdag génkészlet biztosította. A gyakorlatorientált munkához gazdag szakirodalmi háttér is rendelkezésre állt.
A fontosabb munkák, amelyekben részt vett: az erdősítési technológiák korszerűsítése, különös tekintettel az induló hálózatra; a szelektált, részben mikroszaporítással előállított akácklónok és fajták termesztési technológiájának kidolgozása; az államilag elismert akácfajtákra fatermési modellek kidolgozása.
Rédei Károly elmondta, hogy a mikroszaporításos technológiát tekintve a világ élvonalába tartozunk, és széleskörű nemzetközi érdeklődés övezi a több mint tíz éves kísérleti ültetvényeket.
A nyolcvanas években felújították a fatermési modelleket és az alapját képező országos kísérleti hálózatot. Ezt a munkát a soproni egyetem Erdőrendezési Tanszékével együttműködve végezték el, s amely modelleket az erdőrendezési gyakorlat kiterjedten alkalmazott. Készítettek külön táji fatermesztési modelleket is, többek között a nyírségi akácosokra. A ’90-es évektől kezdődően a fatermési táblákon, a fatérfogat adatokon túl a fatömegre is érdeklődés mutatkozott.
Kiterjedten foglalkoztak többek között az akác gyökérsarjról történő felújításának fatermési vonatkozásaival is, arra vonatkozóan, hogy egyszer, kétszer újítható fel, vagy fafajcserét kell alkalmazni.
Több mint két évtizeddel ezelőtt kapcsolódott be az akác energetikai faültetvények termesztéstechnológiai vizsgálatába. Az első ilyen kísérletekre a nyolcvanas évek elején, Helvéciában a Földművelésügyi Minisztérium külön engedélyével került sor.
A publikációi közül bemutatott néhányat, többek között a Szelektált akácfajták termesztési-technológiája, az Akác, a Black Locust Growing in Hungary, az Akác sarjerdő-gazdálkodás, a Bevezetés az ültetvényszerű fatermesztés gyakorlatába, valamint a szerzőtársaival, Führer Ernővel és Tóth Bélával közösen szerkesztett Ültetvényszerű fatermesztés köteteket.
Rédei Károly megjegyezte, hogy az akáctermesztéssel kapcsolatban 35 országban járt szakmai tanulmányúton. A legutóbbi külföldi munkájuk pedig Dél-Koreában zajlik egy akáctermesztési program keretében.
A jövőre vonatkozó tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy a marginális termőhelyek erdősítésében a klímaváltozás kapcsán várhatóan növekvő szerepe lesz az akácnak. A hazai vagy idegenhonos fafaj telepítése körüli vitáról megjegyezte, hogy véleménye szerint az akác megkerülhetetlen fafaj marad. Fenn kell tartani és bővíteni kell a minőségi szaporítóanyag ellátást, és új fajtákat kell a köztermesztésbe bevonni. Az akácnak várhatóan újszerű szerepe lesz az agárerdészeti technológiákban. A tághálózatú, rövid vágásfordulójú ültetvények termesztési technológiáját ki kell dolgozni és meg kell alapozni.
Végezetül hangsúlyozta, hogy az akác iránt elkötelezett szakembereknek tovább kell folytatni nemzetközi téren is az akác elfogadtatásával kapcsolatos érvelést és küzdelmet.
Előadása zárásaként a jeles szakmai előd, Az ákácfa monográfiája szerzőjének, Vadas Jenőnek a sorait idézte: „Az eddigi tenyészete és térfoglalása azt bizonyítja, hogy Magyarország sok vidékén a talaj és klimatikus viszonyok a legteljesebb mértékben talán éppúgy megfelelnek az ákác természetének, akárcsak tulajdonképpeni hazájában, de mert európai ősi elterjedését tagadni nem lehet, és Európának egyetlen országában sem tenyészik olyan szépen és jól, mint minálunk, és sehol akkora területet nem foglalt és foglalhat el, mint hazánkban, és sehol sem forrott úgy össze a nép lelkületével, mint a magyaréval, méltán nevezhetjük az ákácot: ›magyar fá‹-nak.”
Végül megemlékezett azokról kollégáiról, akik részben tanítómesterei, vezetői, illetve segítő munkatársai voltak az elmúlt évtizedekben: Szodfridt István, Solymos Rezső, Tóth Béla; Keresztesi Béla, Bondor Antal, Führer Ernő és Borovics Attila; az Ültetvényszerű Fatermesztési Osztály munkatársai közül kiemelte Csiha Imre állomásigazgatót és Keserű Zsolt tudományos főmunkatársat, továbbá Bujtás Zoltán és Laczai Tamásné technikusokat. Hasonlóan köszönetet mondott az állami erdészeti társaságok, az erdészei szolgálat munkatársainak és a magánerdő gazdálkodóknak. (zé)