„Van már nékünk elnökünk, elnökünk…” (ForestPress)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
ImageTisztújító küldöttközgyűlést tartott az Országos Erdészeti Egyesület; Dr. Pethő Józsefet választották az OEE elnökének. Duska: ha a szakma nem képes a társadalommal elfogadtatni hozzáértését és hitelességét, akkor más foglalja el az erdészek helyét. 2006. május 26-án, Budapesten tartotta tisztújító küldöttközgyűlését a több, mint 4000 tagot számláló, és egyik legrégebbi magyar civil szervezet, az Országos Erdészeti Egyesület.

 

 

 

ImageCserép János elnök bevezetőjében emlékeztette a meghívottakat és a küldötteket, hogy a tisztújító küldöttközgyűlés új rendszerét indítja el az egyesület 2006-ban: az adminisztratív jellegű választást a vándorgyűlésen tartandó ünnepélyes küldöttgyűlés előtt tartják meg. A vándorgyűlésen kerül sor a tisztségviselők ünnepélyes beiktatására.
Az elnök javaslatára a küldöttgyűlés napirendjére vette az erdészeti társadalmi szervezetek által a közelmúltban kiadott felhívás megtárgyalását.
Ezt követően hangzott el Halász Gábornak, a választási bizottság elnökének a beszámolója. Az elnök elmondta, hogy a választási bizottság a törvényes időn belül négy ülést tartott, és eleget tett a megbízatásának. Tájékoztatta a hallgatóságot, hogy megszűnik az ERDÉRT és az OMMI helyi csoportja, valamint az Oktatási Intézmények pártoló tagi tanácsa. Ez utóbbi beolvad az OEE oktatási szakosztályába. A választási folyamatban 34 helyi csoport és 21 szakosztály, továbbá 2 szakosztály jogállású tanács tartott érvényes és eredményes választást. Ezt követően ismertette az egyes tisztségekre jelöltek, illetve a szavazó listára kerülők névsorát. A szavazatszedő bizottság megválasztása után a küldöttek leadták szavazatukat.
ImageA szavazatszámlálás alatt tárgyalta meg a közgyűlés a fent említett felhívást. Cserép János emlékeztetett, hogy az erdész szakma ebben fogalmazta meg először kellő eréllyel az álláspontját.
Dr. Sárvári János, a Megosz főtitkára elmondta, hogy a felhívást a zöldek április 25-én kiadott, és Bakonybélen is közreadott közleményei előzték meg. Felhívta a figyelmet, hogy a hazai erdőgazdálkodásban megtörtént a paradigmaváltás, ugyanakkor az erdőgazdálkodók nem kapnak semmilyen kártérítést a természetvédelmi korlátozások miatti jövedelem kiesés ellentételeként.
Ormos Balázs, az OEE főtitkára kiemelte, hogy felvették a kapcsolatot többek között a WWF-fel, a szakszervezet és az egyesület is közös tanácskozásokat tartott a szervezettel. Megjegyezte, hogy a védett erdők kezelése megfelel a törvényi előírásoknak. A véleménye szerint az erdészet szeletelése mögött hatalmi küzdelem folyik. Riedl Gyula, a közelmúltban elhunyt nagy tekintélyű kolléga szavait idézte: nem érzékeljük kellően, hogy ami ma történik, az a történelem. Emlékeztetett arra, hogy folyamatban van az erdőtörvény módosítása, ebben együttműködnek a társszervezetek.
Holdampf Gyula hozzászólásában többek között kiemelte, hogy az OEE az egyetlen olyan szervezet, amely a szakma valamennyi szegmensét magába foglalja. Az egész világon végbement a szakma részekre bomlása. Bírálta az Erdészei Lapokat, hogy nem készítette fel a tagságot az elmúlt tizenhat év során felhalmozódott kihívások és konfliktusok kezelésére. Felhívta a figyelmet, hogy előre láthatóan 2020-ig nem várható lényeges változás a világon erdészeti ügyekben, mert az ENSZ Erdészeti Fóruma 2015-ig elhalasztotta a nemzetközi konvenció elfogadását.
Duska József eddigi általános alelnök kifejtette, hogy a felhívás nem független a korábbi nyilatkozatoktól, de figyelmeztetett, hogy a közös nevező az erdő. Az egyesület eddig távol tartotta magát a politikától, ugyanakkor a megosztottság árt a szakmának, mert ha nem képes a társadalommal elfogadtatni hozzáértését és hitelességét, akkor más foglalja el az erdészek helyét, s ez a veszély most fennáll.
Roth Mathaea arra hívta fel a figyelmet, hogy a természetvédelmi törvénynek csak egyetlen (a 33.) paragrafusa tárgyalja az erdőt. A változás lényegét nem a szervezetekben, hanem a törvényekben látja.
Schmotzer András az egyesület hagyományos konszenzusra és integrációra törekvő szellemét emelte ki, és jelzésként értékelte, hogy nyugdíjasokat jelölt a tagság a frontvonalra. Ám, ha harc, akkor legyen harc – fűzte hozzá.
Cserép János végezetül megjegyezte, hogy a termőfölddel foglalkozók közösen fogalmazták meg a véleményüket, ezzel nem akartak szembefordulni a természetvédelemmel, hanem továbbra is együtt akarnak működni, de az a kérdés, hogy hol, milyen szervezeti keretek között.
A szavazásra bocsátott témával a küldöttek egy ellenszavazattal egyetértettek.
(A ForestPress úgy értesült, hogy szakma felelős vezetői várhatóan a vándorgyűlésen reagálnak a közelmúltban lezajlott erdészetpolitikai eseményekre.)

Ezt követően a szavazatszámláló bizottság munkája alapján Halász Gábor jelentést tett a küldöttgyűlésnek az eredményekről.
Az Országos Erdészeti Egyesület megválasztott új tisztségviselő kara:
Elnök: Dr. Pethő József  
általános alelnök: Schmotzer András  
technikus alelnök: Doros István   
magán-erdőgazdálkodói alelnök: Bodor Dezső Károly  
az Erdészeti Lapok szerkesztő bizottsága elnöke: Haraszti Gyula             
régióelnökök: Horgosi Zsolt, Kertész József, Kiss László, Máté Zoltán, Puskás Lajos, Tihanyi Gyula
az Ellenőrző Bizottság elnöke: Kolozsvári Ákos 
az Ellenőrző Bizottság tagjai: Bak Julianna, Eőry Lászlóné, Dr. Marosi György , Merkel Gábor.

Image

Zárszavában Cserép János, a leköszönő elnök megköszönte az elmúlt négy évben a munkájához nyújtott segítséget, gratulált és jó munkát kívánt a megválasztott új tisztségviselőknek, amelyhez reményei szerint a gazdálkodók is megadnak minden segítséget.
ImagePethő József megválasztott elnök megköszönte a tagság, a küldöttek bizalmát, és a tavalyi vándorgyűlésen általa mondottakra emlékeztetett: akkor azt gondolta, elérkezett pályája csúcsára, de úgy látja, hogy most jutott el oda. Figyelmeztetett, hogy a gondok súlyosbodtak, még nagyobb kihívások elé néz a szakma. Mind az államerdészetnek, mind a magán-erdőgazdálkodóknak meg kell erősödniük. Deák Ferencet idézve zárta mondandóját: „Úgy kell szolgálni a jelent, hogy ne kompromittáljuk a jövőt!”

Z. Z.


© 2024 Forestpress. All Rights Reserved.