2017. szeptember 10. – Az 1967-ben végzett, aranydiploma várományos erdőmérnökök kétnapos programjuk során tiszteletüket tették a Soproni Városházán és meglátogatták az Erdészeti Múzeumot.
Dr. Fodor Tamás polgármester képviseletében dr. Magas László, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezetője fogadta az évfolyamot.
Első napirendi pontként összeálltunk egy közös fotóra Thurner Mihály, az Alma Matert 1919-ben befogadó egykori soproni polgármester szobránál.
A díszteremben Magas László – akinek évfolyamtársunk, Rácz Sándor volt a firmája –, köszöntötte az „isteni fényben tündöklő firmákat” és adott tájékoztatást a város történetéről, jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni tervekről.
Egy nagyon régi, de annál hősiesebb epizóddal kezdte: 1277-ben II. Ottokár cseh király, az 1273-as megszállása óta szolgáló városlakók gyermekeit elrabolva zsarolta a lakosságot, hogy ne nyissák meg a város kapuit IV. László magyar királynak. A városi polgárok, lemondva saját gyermekeikről, megnyitották a városkapukat a magyar király előtt. Ezt a gesztust jutalmazta a király a szabad királyi városi ranggal.
Számunkra fontos dátum 1921, amikor a város lakói hat környező településsel együtt döntöttek arról, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni. A népszavazásban oroszlánrészt vállalt a soproni ifjúság, amely házról házra járva agitált a Magyarországra szavazás mellett. A 66,4 százalékos magyar győzelem után kapta meg Sopron a Civitas Fidelissima, a „Leghűségesebb város” címet.
1956 is lényeges dátum, hisz az egyetemistáknak köszönhető, hogy atrocitások nélkül teltek a forradalom napjai, a veszteséget az jelentette, hogy a főiskola Erdőmérnöki Karának csaknem valamennyi hallgatója és oktatója Nyugatra menekült, és Vancouverben, a British Columbia Egyetemen talált befogadásra. Az akkori kanadai államelnök emlékiratai szerint élete legjobb döntése volt a magyar egyetemisták befogadása.
1989 augusztusa is nevezetes volt a város, sőt Európa számára. Sopron-pusztánál szervezte meg néhány lelkes MDF-es, köztük Magas László és Rumpf János a Páneurópai Pikniket. A piknikezés „eredményei”, az NDK-sok általi „áttörés”, a határnyitás ma már széles körűen ismertek.
A következőkben az utóbbi időkben a városban zajlott fejlesztésekről, építkezésekről adott összefoglalást Magas László. A város szimbólumának tekintett, több mint hatszáz éves Tűztorony, amely a mindenkori egyetemistáknak is a kedvenc helye. A tőszomszédságában a XIX. században emelt új polgármesteri hivatal építése során a toronyépületen repedések keletkeztek. Menteni a menthetőt, elvetették a lebontását, az egykori szekérátjárót gyalogos átjáróvá szűkítve megerősítették a tornyot. 2000 körül újra megmozdult a torony, új repedések keletkeztek. Ismét meg kellett menteni a Tűztornyot, és megerősíteni az alapozást. Egy kútalapozáshoz rögzített betonteknő lett a megoldás. A vizsgálatok megengedték, hogy az átjáró szűkítését is kibontsák, és az eredeti, az 1896 előtti állapotot állítsák helyre.
Új burkolatot, arculatot kapott a Várkerület. Jelenleg folyik a belvárosi utcák átépítése.
A Fabricius-ház, a Tábornok-ház és a Storno-ház együtteséből egy múzeumi tömböt alakítanak ki. Felújítás előtt áll a Szent Mihály templom is. Az ország második legnagyobb gótikus templomának renoválása 1,5-2 milliárd forintba kerül. A fejlesztések a Modern Városok program keretében valósulnak meg.
Ami a város gazdálkodását illeti, a munkaerőhelyzetet az jellemzi, hogy a városi ipar leépülése ellenére, munkanélküliség nem volt, mert sokan jártak és járnak Ausztriába dolgozni. Becslések szerint naponta 10-12 ezren ingáznak. Ez elsősorban azért jelent gondot a városnak, mert nem itt adóznak, de itt veszik igénybe a szociális, egészségügyi és oktatási szolgáltatásokat. A gyermekintézményekbe folyamatosan növekvő számban jelentkeznek azoknak a családoknak a gyermekei, akik az ország más részéről költöznek ide. Egy érdekes statisztikai adat: a megyei jogú városok között az ezer lakosra jutó autók száma Sopronban (és Érden) kimagaslóan a legnagyobb.
Paradox helyzet, hogy míg a rendszerváltozás előtt a 45 ezres Sopron az elzártság miatt volt hátrányos helyzetben, addig most a mintegy 70 ezres városnak a nyitottság jelent gondot. A lakás- és albérleti árak a fővárosi, budai, I. és II. kerületi szinttel azonosak.
A soproni festők bemutatkozási lehetőségét is szeretnék megoldani az Erzsébet utcai neoreneszánsz Russ-villában, amelyet Sopron versailles-i kastélyaként is emlegetnek.
Az egykori Csepel-üdülő épületein a CIB banknak van milliárdos jelzáloga. Talán majd konferenciaközpont lesz a helyén. Az egykor főiskolai kollégiumként, majd gyermekotthonként szolgáló, jelenleg üres épület sorsa is megoldatlan.
Ugyanakkor kiemelt turisztikai célterületként komoly fejlesztések valósulnak meg, Nagycenken, a Fertő tó környékén, valamint a Lőver-program keretében. Többek között épül egy új fedett uszoda. Talán a legfontosabb, hogy belátható időn belül megépül a Csorna és Sopron közötti négysávos út. A régészeti feltárások már folynak a nyomvonalon.
Végezetül mindenki megkapta a Rubicon folyóirat soproni tematikus számát és egy jó ízléssel összeállított, az Alpok alját és a Fertő-tájat bemutató ismertetőt.
Ezt követően átvonultunk az Erdészeti Múzeumba (Erdészeti, Faipari és Földméréstani Gyűjtemény), ahol Cseténé Varga Judit fogadta a csoportot, és bemutatta a múzeumot.
A múzeum jelenleg három állandó kiállításnak ad otthont.
2012-ben Hídvégi Béla, világszerte ismert vadász, felkerekedett és otthont keresett a magángyűjteményének. Szerencsések vagyunk, hogy megtalálta a kispadlásunkat – idézte fel a kezdeteket Varga Judit. –Megtetszett neki és a segítségével, valamint az ő teljes körű finanszírozásával a múzeum padlásán megnyílhatott a Vadászati gyűjtemény, mely öt kontinens ritkaságszámba menő és díjnyertes trófeáit, egyedi népművészeti emlékei segítségével mutatja be a világvadász életét.
Másik kiállításunk a Nemzeti kincsünk az erdő, mely pályázat útján, kifejezetten oktatási célokra készült. Az interaktív oktatópultok bemutatják az erdőgazdálkodás folyamatait. A kiállítás alsó szintje betekintést enged az erdő életének izgalmas földalatti világába.
Harmadik kiállításunk az Alma Mater 2008-ban az Erdőmérnöki Kar 200 éves jubileumára készült el, mely az Európa szerte egyedülálló selmeci diákhagyományoknak állít emléket. Korsókat, egyenruhákat, fennmaradt írásos emlékeket őrzünk.
A mai napig kapunk tárgyi emlékeket, újságokat, fényképeket. A hagyományokat követő diákok innen szokták kölcsönkérni pl. a szalagokat, bányászlámpákat.
A múzeumban a gyűjtemény anyagának kezelése mellett fontos szerepet kap az erdő- és múzeumpedagógiai programok működtetése is. Hagyományőrző foglalkozásaink nagy sikert aratnak mind a pedagógusok, mind a diákok körében.
A múzeum tematikájából nagyon hiányzik egy modern, faipari témájú kiállítás, ahol látványosan, látogatóbarát módon lehetne bemutatni az ember és az erdő évezredes viszonyát.
Ez a kiállítás szűkös anyagi lehetőségeink miatt még nem valósulhatott meg. A kiállítás létrehozása érdekében beadtunk egy pályázatot, melynek a pozitív elbírálásában reménykedünk.
A múzeum jövőbeni célja, hogy ismertté tegye a három ősi szak történetét, fontosságát, és az erdészet, faipar és földmérés szakterülete iránt érdeklődőknek széles körű tájékoztatást nyújthassunk.
Az előadó végül egy kis kedveskedéssel szolgált, a régi egyetemi újságokból fénymásolt írásokkal, melyek rólunk szólnak, vagy mi írtuk.
Sajnálattal jegyezte meg, hogy ebből az időszakból nagyon hiányos a gyűjteményük, az 1960-as, 1970-es évekből alig-alig található pár fénykép vagy másolat.
Éppen ezért felhívta a figyelmet, hogy minden relikviát, fényképet szeretettel fogadnak.
A múzeum egyik legnagyobb büszkeségéről és féltett kincséről, Horváthné Ikvahidi Enikő tartott ismertetőt.
Az 1900-as Párizsi Világkiállítás magyar pavilonjának erdészeti standján nagy feltűnést keltett a magyar állam erdőségeinek domborzati térképe, mely mind méretében, mind kivitelezésében kuriózumnak számított.
A történelmi Magyarország összes erdőségét bemutató monumentális térképet három selmecbányai erdőmérnök hallgató készítette tíz hónapon át, Bedő Albert országos főerdőmester irányításával.
A különleges alkotásról akkoriban mind a magyar, mind a francia újságok hasonlóképp nyilatkoztak: „Ez a térkép valóságos remekmű. Megbecsülhetetlen értékkel bír, ha meggondoljuk azt az óriási munkát, melyet kiállítói reá fordítottak.”
Sikerességét bizonyítandó a világkiállítás rendezősége a megtisztelő Grand Prix (a kiállítás nagydíja) kitüntetéssel jutalmazta.
Maga a térkép egy 5 cm vastag kazettás tölgy lapra erősített karton alapon nyugszik. Magassága 214 cm, szélessége 314 cm. A domborzatot vékony falemezekből ragasztották, a sík területeket fűrészpor és enyv keverékéből alakították ki.
A készítés folyamatáról sajnos nem sok írásos adat maradt fenn, történetét nagyon sok rejtély lengi körül.
Az I. világháborút követően – mikor a Selmeci Akadémia professzoraival, diákjaival és valamennyi oktatási anyagával a trianoni Magyarországra költözött – a térkép Budapestre, majd az Akadémiával együtt Sopronba került; ahol egészen a II. világháború kirobbanásáig az egyetem főépületében helyezték el.
1945-ben a Sopront ért légitámadások során az épület komoly károkat szenvedett, ám az ott tárolt gyűjtemények – kisebb sérülésekkel ugyan – továbbra is fennmaradtak. A szovjet katonák betörtek az egyetem területére, és a számukra értékesnek ítélt eszközöket elkobozták, amit nem tudtak elvinni, azt megrongálták. Köztük a dombortérképet is. A rajta látható réz öntvény címert puskatussal leverték, majd szuronyos puskákkal kisebb-nagyobb sebeket ejtettek rajta.
Ezek után hosszú évekig a főiskola dolgozói rejtegették a világ szeme elől, végül 1965-ben ismét helyet kapott a főiskola épületének falán. Később, 1998 áprilisában a Magyar Honvédség Térképészeti Hivatala, vállalva a térkép restaurálását, Budapestre szállította.
A térképet 1998 és 2004 között a katonai térképészet szakmatörténeti múzeumában csodálhatták meg látogatók százai, ám a valódi és látványos restaurálás elmaradt.
Végül 2004 tavaszán komoly előkészületek és tárgyalások sora után a térkép ismét Sopronba került.
A valódi restaurálás itt, az Erdészeti Múzeumban történt két szombathelyi restaurátor közreműködésével.
A restaurálás során az egyetem egyik oktatója – dr. Szélesy Miklós, évfolyamtársunk – is megtekintette a térképet. Másnap papírba csomagolva egy koszos, törött réztáblát hozott, melyet még évtizedekkel korábban az egyik egyetemi épület pincéjében talált. A térkép elveszettnek hitt címere volt, mely így visszakerülhetett a helyére.
Sajnos a puskatus mély nyomokat hagyott benne, a tábla bal alsó sarka hiányzott. Ezt a sarkot a restaurálás során újraöntötték, nyoma ma is látszik.
Hatalmas érték ez a térkép, mert csak egy van belőle a világon. Kordokumentum, „arcán” a XX. század viharainak sebhelyeivel. Bravúr, mert a mai technikával sem lenne egyszerű elkészíteni. Relikvia, mert az erdész szakma régi, megbecsült korszakát mutatja. (Zétényi)