2017. október 3-8. - Az OEE Erdők a Közjóért Szakosztály őszi tanulmányútja a Radnai-havasokban
Az OEE Erdők a Közjóért Szakosztálya a megszokottakhoz híven idén is Erdély területére, azon belül a Radnai-havasokba szervezte szokásos őszi tanulmányútját.
A szakosztály második nagy Erdélyi „körútjának” következő állomásán az úti cél Borsafüred és környéke volt. A túravezetést és tolmácsolást most is, mint mindig Daday Zsolt, a ROMSILVA Bihar megyei igazgatóságának kollégája vállalta, akit felesége, Ildikó is elkísért az útra. A helyi erdész és természetvédelmi kollégákkal folytatott előzetes egyeztetés során az egyes napokra több lehetséges program is szóba került, ezek közül a helyszínen, a körülmények ismeretében választottuk ki a legmegfelelőbbeket.
Az előzőektől eltérően most egy nappal hosszabb túrát szerveztünk, tekintettel a térségben lévő gazdag programlehetőségekre, és arra, hogy a tavalyi vendéglátónk meghívott minket egy egynapos túrára a Máramarosi-havasokba.
Első nap a 18 fős csapat tagjai az ország különböző pontjairól érkezve Borsafüreden találkoztak, a Medve panzióban, amely egész héten a szállásunkként szolgált. Miután mindenki megérkezett, a panziót üzemeltető magyar házigazdánk, Anetta üdvözölt bennünket, és mesélt egy kicsit a környékről. Hallhattunk a síelni érkezett salgótarjáni fiatalok alkotta csapatról, akik egy szerencsétlen baleset során a hegyről lezúduló lavina áldozativá váltak. Azóta a két város szoros kapcsolatot tart és rendszeres megemlékezéseket szerveznek az elhunytak emlékére. A panzióban is van egy kis kiállítás, tabló, amely a fiataloknak állít emléket. Házigazdánk mesélt továbbá a környék sportéleti múltjáról, amelynek kiemelkedő időszaka volt a második bécsi döntéssel történő visszacsatolás utáni évek, amikor hazánknak komoly esélye volt a téli olimpia megrendezésére itt Borsafüreden. Az ország vezetése mindent megtett, hogy a környék sportéletét fejlessze, és az előkészületek, a szükséges épületek, sportlétesítmények építése el is kezdődött, amelyek közül többnek a maradványa ma is látható. Itt épült meg a Ló-havas oldalában az első magyar magashegyi menedékház, az „Anikó-haz” 1942-ben. Sajnos azonban a világháborús események, majd a háború kimenetele az olimpiát a meg nem valósult álmok közé helyezték. Vacsora után túravezetőinkkel megbeszéltük a heti programot, kiválasztva az egyes napok úti céljait.
Második nap reggel Borsába mentünk, ahol felkerestük a kihelyezett természetvédelmi irodát, amely a Romsilva helyi erdészetének központjával egy épületben helyezkedik el. A nap témája a természetvédelem volt, ennek megfelelően Alexa Tomoioaga természetvédelmi őr fogadott minket és tartott ismertetőt a Radnai Havasok Nemzeti Parkról. A 2005-ben alakult nemzeti park csaknem 42000 ha területű, amit a fő hegygerinc két részre tagol. Az északi rész (kb. 20%) Máramaros megyéhez, a déli rész (kb. 80%) Beszterce megyéhez tartozik. A park központja Óradnán található. Az északi részen az összesen 10 őrből 4 őr és egy felügyelő dolgozik. A területnek nagyjából az egynegyedét borítja erdő, amelyet a Romsilva kezel, fő bevétel a legeltetés és a fahasználat. A besztercei oldalon csupán 5% az állami erdők aránya, ezért ott jelentős kitermelések zajlanak, míg északon főleg állami erdők találhatók, itt jobban tudják a védelmi célokat érvényesíteni. Itt található, a Nagy-Pietrosz csúcs közelében az a 3200 ha-os fokozottan védett terület is, ahol semmilyen tevékenység nem folytatható. Megtudtuk, hogy az 1940-es években, a háború során a zerge állomány megsemmisült, majd 1962-ben itt történt az első zerge telepítés. A Retyezátból hoztak fiatal egyedeket, amelyek telepítése azonban nem vezetett sikerre, később felnőtt egyedeket hoztak, amelyek már megmaradtak. 1976-ban mormotákat is telepítettek a környékre, azok Franciaországból érkeztek egy csere folytán, ugyanis 3 medvebocsért 25 mormotát kaptak, amelyből 12 db. a Radnai-havasokba, 13 db. pedig a Retyezátba került. Sajnos mostanában egy betegség tizedeli a mormota állományt. A nemzeti park területén nem folytatnak vadászatot, egy része a parknak vadásztársasághoz tartozik, de csak mint élőhely, vadászterületként nem használják. Viszonylag nagy medve állományuk van, és az utóbbi időben a vaddisznó szaporodott el, nagy károkat okozva.
Az ismertetőt követően a Dragos-patak völgyébe mentünk, ahol az autókat a völgy alján hagyva, a szemerkélő esőben gyalog haladtunk felfelé.
Vezetőnk mesél a helyről
A patak nevét egy középkori vajdáról kapta, aki a hegyen átkelve megalapította Moldovát. 1370 méteres magasságban van egy kutatóháza a nemzeti parknak, ahova csak gyalog lehet felmenni, illetve van egy 3 ha-os zergeszoktató kert is. Ezen a patakon 1972-ben volt nagy árvíz, kísérőnk elmondása szerint mostanában nincsenek árvizek. Egy darabig sétáltunk az érintetlen völgyben, majd időközben elállt az eső, így már szép időben tudtunk leereszkedni az autókhoz.
Ezután az 1910-ben épült görögkeleti kolostort néztük meg Majszinban.
A majszini kolostor kertje
A díszesen festett templom mellett egy fából épült harangtornyot is megcsodálhattunk. Érdekesség volt egy középkori kis fatemplom, amelyet eredeti helyén lebontva, elszállítva újra felépítettek a kolostor területén.
A vacsoráig hátralévő időben tettünk egy kényelmes sétát a borsafüredi sípályán, ahonnan kiváló kilátás nyílt a környező hegyekre.
Harmadik nap reggel a helyi erdész kollégák jöttek értünk és vittek minket terepjáró autókkal a Puzdra katlanba, egy 1500 méter magasan található esztenához, ahol finom helyi termékeket kóstolhattunk, majd bepillantást nyerhettünk az esztena életébe, a kialakított helyiségek rendszerébe. Az épület végén állt a füstölő, ahol a különböző termékeket tartósítják, miközben a szobában kialakított fekhely tanúsága szerint a tűz őrzője is nagy mértékben részesül a füst tartósító hatásából.
Ezután a csapat kettévált, mert voltak, akik egy kényelmes sétát tettek egy közeli forrásig, öten viszont megcéloztuk a fölénk magasodó, 2190 m-es Puzdra csúcsot. A gerincre érve, kilépve a védett oldalból, rettenetesen erős szél fogadott minket, szinte feldöntötte az embert és ezt időnként egy kis hódara is fűszerezte. A kilátás azonban kárpótolt minket a szél okozta kellemetlenségért, hiszen szép kilátás nyílt a Nagy Pietroszra (Horthy Miklós csúcs) és a másik irányban az Ünőkő is ki-kibukkant a felhők közül.
Kilátás a Puzdra csúcsról
A túra során átvágtunk a törpefenyves régión, ahol sok helyen feltűnő volt a számos levágott kúszófenyő ág, amelyet a pásztorok vágnak le az értékes legelőik védelme érdekében, így akadályozva meg a kúszófenyő túlzott terjedését. A csúcsról lefelé egy szép vízesést érintve értünk vissza az esztenához, amely mellett egy völgyzárógátas tározót alakítottak ki a tanya vízellátása érdekében. Vendéglátóink a birkaragu után egy igazi különlegességgel leptek minket, ugyanis bálmost főztek nekünk, amely nem más, mint savóban főzött puliszka, amelybe orda darabokat kevernek és mindezt savanyú joghurttal tálalják. A túrától kellemesen elfáradva és a jó ízekkel eltelve, élményekkel gazdagon érkeztünk vissza estére szállásunkra.
Negyedik napunk szintén autózással kezdődött, ugyanis Leordaniban találkoztunk tavalyi házigazdánkkal, Béres Istvánnal, a Máramarosszigeti Erdészet vezetőjével, aki a mai programot szervezte és egyeztette a helyi erdész kollégákkal. Ruscovában átültünk terepjárókba, amelyek felvittek minket a hegyre egy darabig, majd következett a gyalogtúra. Célunk a Farkó-csúcs alatti glaciális tó, a Vércse-tó volt. Borús, erősen ködös időben tartottunk felfelé, de helyi kísérőnket nem csak a köd miatt vesztettük folyton szem elől, hanem mert iszonyatos tempóban ment felfelé a hegyen. Már-már rokoni kapcsolatot feltételeztünk közte és a zergék között (meg is kapta a Zerge Béla becenevet), és a több órás felfelé tartó túra során mindig „csak félóra és ott leszünk” ígérettel hitegette a csapatot. Talán az ő tempójában hihető lett volna. Mikor már jó ideje felfele kapaszkodtunk, jött a sokat sejtető név, előttünk a Golgota. Valóban igen meredek emelkedő következett, amely után a mellékgerincen már kellemesebb séta esett. Útközben áfonyáztunk az egykori lövészárkok maradványainak falán megkapaszkodó növényzetből. Vezetőnk elmondta, hogy idő hiányában nem tudjuk megnézni azt a részt ahol korábban 2 ütemben 8-8 fából és kőből épített gátat emeltek egy völgyben annak érdekében, hogy az Európában is egyedülállóan aktív torrens jelenségek hatását mérsékelni tudják. Az első ütem gátjai feltöltődtek hordalékkal, ezért épült az újabb gátrendszer, amely már szintén jócskán feltöltődött. Végre megérkeztünk a Farkó alá, ahonnan szép kilátás nyílt a Vércse-tóra, itt elköltöttük tarisznyás ebédünket a szüntelenül fújó erős, hideg szélben.
A Vércse-tó, háttérben a Farkó csúcs
A visszaút alatt kisütött a nap, a köd felszállt, így kellemes séta esett vissza az autókhoz.
Utolsó túra napunkon hogy időt nyerjünk, kihasználtuk a szállásunkhoz közeli sífelvonót és libegővel jutottunk fel kb. 1500 m magasra. Innen gyalog mentünk fel az Aranyos-Beszterce-patak 1660 m magasságban elhelyezkedő forrástavához, amely egy gátnak köszönheti állandó vizét. Utunk a tóhoz a Duna-Tisza vízgyűjtők határán vezetett. Innen a csapat egy része visszaindult Borsafüredre a Ló-vízesést érintve, másik része pedig egy kijelölt turista ösvényen a 2158 méteres Gargalau-csúcsot célozta meg. A csúcsról körös-körül szép kilátás kínálkozott, láttuk az Ünőkőt, a Besztercei-havasokat, a Puzdrát és a Nagy-Pietroszt is. Lefelé megpihentünk a Ló-havas csúcson, majd egy gazdag áfonyamezőn át ereszkedtünk alá. Egy meredek sziklás völgyön keresztül végül mi is a Ló-vízeséshez jutottunk, majd onnan kényelmes sétával értük el Borsafüredet.
A Ló-vízesés
A vacsorára velünk tartott Béres István és neje, akiknek a hosszan tartó baráti beszélgetést követően megköszöntük az előző napi túravezetést. István jelezte, hogy a jövő évre tervezett, Kelemen-havasokbeli túrán szívesen a csapattal tartana, ha hivatali elfoglaltsága lehetővé teszi.
Utolsó nap reggel elbúcsúztunk házigazdáinktól és egymástól, és a kölcsönös jókívánságok után a jövő évi túra ígéretével elindultunk hazafelé.
Miklós Tamás szakosztálytitkár