ForestPress fotók
Elhelyezték a csillét és a rönköt a Selmeci Akadémia előcsarnokaiban
Ahogy a zólyomi főútról elkanyarodunk Selmec felé, egyre nagyobb izgalommal várom, hogy megpillantsam az utat szegélyező alma- és körtefák között a távoli csúcsokon előbukkanó Kálváriát és a Leányvárat. Tudták a régiek, hogy hol kell emblematikus felkiáltójeleket elhelyezni a horizonton.
Megérkeztünk. 2006. október 14.
Elsuhanunk a bányászati múzeum mellett, és máris az Óváros közepén találjuk magunkat. A városban még semmi jele a délutáni ünnepségnek, pedig egy-egy szalamander alkalmával ezrek gyülekeznek a kacskaringós utcákon, árusok tucatjai kínálják portékáikat a Szentháromság téren. Most csend van. Lejjebb, a Szent Katalin templom után azonban lassan élénkül a környék. Föltűnnek az első waldenes fiatalok, megkapjuk az első Jószerencsét-et.
Itthon vagyunk!
A Kamaraház udvara pedig már élénk, mondhatni hangos. Itt gyülekezik a miskolci és a soproni „hadnép”. Érkeznek egyre-másra a rég’ nem látott barátok, évfolyamtársak és kamarások. Kézfogások és ölelések hullámzanak az ódon falak között. Ismeretlenek kínálják egymást jóféle hazai kerítésléc szaggatóval.
Az udvar boltíves fedett szegletében ott pihen a két relikvia, a csille és a rönk. A csoportképző totem-tárgyak körül sűrűsödnek a fekete grubent és a színes waldent öltött leányok és ifjak, a csille- és rönktolás társtettesei. Ott van a kormányos Lonsták Nóra, alias Mazsola, és a kapitány, Mészáros Bálint, alias Csavargó. 
Közben pedig silentium kéretik, szólni kíván a vendéglátó fél.
Andrej Ebert, alias Ebert András, a Bányászati Múzeum munkatársa kéri a tolmácsszót, mert Ivan Gregan mérnök úr, a polgármester helyettese kíván szólni.
Habeas!
Köszönti az ünnepi eseményt megtisztelő egyetemek és főiskolák egybegyűlt tanárait, hallgatóit, a vendégeket a Kamaraházban, amely ma a múzeumnak ad otthont. Az alpolgármester külön köszönti a csille- és rönktolókat, akik magukat nem kímélve, fizikai erőfeszítésükkel alapozták meg azt az új szellemű korszakot, ami most veszi kezdetét a hagyományok ápolásában. Jószerencsét!-tel fejezi be mondandóját, amire nem marad el a Vivat! Vivat!
Az előtte szólóhoz csatlakozik üdvözlő szavaival dr. Josef Labuda, a múzeum igazgatója is.
A nyelvi korlátokat a Gaudeamus dallama és sorai oldják föl.
Ezt követően megindul a menet a Városháza elé, ahol a terasz oldalfalán gyönyörű dombormű készült az ünnepi alkalomra.
Marián Lichner, Selmecbánya polgármestere köszönti az „Akadémisták Selmecbányán” alkalomra összesereglett miskolci, soproni, kassai, zólyomi, leobeni és ostravai küldötteket. Nagyra értékeli, hogy a Deklaráció aláírása 5. évfordulójának megünneplése, a csille és a rönktolás a diákság ötlete volt.
– Nagy öröm ez számunkra, hisz ha az ifjúság itt van, akkor a selmeci hagyományok élnek és él az Alma Mater is! – mondja befejezésül.
És már zeng is az öreg diák dala: Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián…
Selmec, a háromnyelvű város tárt karokkal várja a vendégeket – halljuk a meghívást, és zúg is a Vivat! Vivat! 
A polgármester megirigyelte a zarándok egyetemistáktól, hogy koszorút helyezhetnek el az Akadémia elhunyt tanárai sírjánál, ezért elhatározta, hogy az Óváros központjában is létrehoz egy méltó emlékhelyet Mária Teréziának, hogy ott is lehessen koszorúzni. Ez a relief keletkezéstörténete.
Közben elindul a Városháza lépcsőiről maga Mária Terézia az udvartartásával, hogy fölolvassa az Akadémia alapító okiratát.
Az emlékfalon valamennyi intézmény képviselői elhelyezik koszorújukat. Közben zeng az ének, többnyire magyarul, egy-egy szlovák nótával ízesítve. De vannak profik is, a szlovák bányász férfikar adja föl a leckét. 
A ceremónia végeztével megindul a menet, élén a szalamanderrel (fölvezető: Szemerey Tamás, alias Kisfül), a kísérő fáklyásokkal, közrefogva a csillét és a rönköt, majd ezeket követően a tanárok és diákok, immár egyesült hadteste.
Szinte észrevétlenül besötétedett, és az októberi este már a leheletet is láthatóvá varázsolja. A menet elhalad a paloták kapui előtt, és a hátsó bejáraton át érkezünk meg a botanikus kertbe.
A csille tovább gurul a Bányászati Palotához, a rönköt pedig már csak méterek választják el végső nyughelyétől. Ám, mint kiderül, ez az utolsó tíz méter bizonyul talán a legnehezebben leküzdhetőnek. A targonca az „ágyútalpról” még csak lesegíti a rönköt, de a lépcsőkön sehogy sem akar magától fölmenni a helyére. Pedig ott már várják a lepel alatt a finoman metszett réztáblák. Így nem marad más, mint neki kell gyürkőzni, vállt vállnak vetni, a kötelet megmarkolni, hórukk!, és fokról fokra legyőzni a szintkülönbséget. Hiába, elfeledtük őseink tudását, hogy miként kell egy féltonnás rönköt megmozgatni. Ez ma már nem szerepel sem a szállítási feladatban, sem a logisztikai tudományban…
De végül az ingujjra vetkőzött tucatnyi „Bursch” abszolválja ezt a feladványt is, a rönk elfoglalja megérdemelt helyét az Erdészeti Palota előcsarnokában.
A zólyomi dékán köszöntőjében emlékeztet arra, hogy az itt működő középiskola nem létezne az Akadémia gyökerei nélkül.
A soproni Alma Mater üdvözletét elsőként Mészáros Károly rektor-helyettes tolmácsolja, az erdészeti oktatást 1808-ban, Selmecen elindító Wilckens Henrik Dávid utódai nevében. Õt Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja követi, aki meghatódva mond köszönetet az ifjúságnak, és a vendégeket tárt karokkal fogadó városnak. Köszönet Selmecnek, hogy vissza-visszajöhetünk búsulni és örvendeni, erőt meríteni a hagyományokból, a szellemi örökségből. 
Házigazdaként az iskola igazgatója is üdvözli a közönséget, és meghívja az ünneplőket, tekintsék meg az egykori Alma Matert belülről is.
A rönktolók nevében Szász Balázs előbb magyarul, majd szlovákul eleveníti föl a hosszú út kellemesen fáradságos élményeit.
A két dékán fanfár kíséretében leleplezi az emléktáblákat. Zeng az Erdészhimnusz, némi könnyek gyűlnek a szemekbe, és már sodródunk is fölfelé a lépcsőn, az auditorium maximumba, a lépcsőzetes, fekete táblás tantemplomba. Elérkeztünk, itt vagyunk.
Selmec visszavárt.
A csoportképeknek nem akar vége szakadni, kifogy a film, lemerül az akku, vége a csodának.
Kezdődhet a szakestély.
Z. Z.